Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Olajszőkítők

Lakatos Pál: Egérrágta maffiás milliárdok (Magyar Világ, 2007. aug. 23.)  Nyomtatható változat 
A védett férfiak

Láttak önök már ötmilliárd forintot közelről, egy összegben? Nem hiszem. És láttak-e már ötmilliárd maffiás forintot, egy ház pincéjében, szanaszét szórva, heverve? Egérrágta milliárdokat? Kötve hiszem. Hogy így legyen, hogy ennyi, szabadon felhasználó pénzt lássanak egy tömegben, ahhoz legalábbis olajszőkítőnek, borpancsolónak, szerv- és drogkereskedőnek, lányfuttatónak, a politikai „elit” tagjának, egyszóval, bűnözőnek kellene lenniük.
Persze nem véletlenül emlegetek én szétszórt, pincében szanaszét dobált, egérrágta milliárdokat. Volt, aki látott ilyet. Nógrádi Zsoltnak hívják az illetőt, aki, bár a bíróság előtt vallotta, hogy a politikai „elit” olajbűnözéséről (nevekről már szóltam a korábbiakban) azért tud, mert ő rakta tele rozoga sárga Wartburgjukat ötezresekkel, tehát ő egy olajmaffiózó, a bíróság, hogy ne kelljen a magasságos „elit” bűneit firtatni, túllépett az olajszőkítő, önmagát is besározó Zsolti gyerek vallomásán.
Nos, hogy a dolog végére jussak. Ez a Nógrádi Zsolt mesélte el nekem, hogy az aranyháromszög- Kecel- Kiskőrös- Soltvadkert- olajbűzös császára, Flaisz Ferenc, néhány üveg bor benyakalása után elvitte őt érsekhalmi vadászkastélyának pincéjébe, s ott mutatta meg, a mások által irdatlan mennyiségűnek tartott pénztömeget, és sírta el bánatát, hogy nem tudja ezt a temérdek pénzt mibe fektetni. Hogy az egerek rágják, a mások keserves verejtéke által megtermelt, forintban kifejezett értéket, cseppet sem érdekelte, a gazdasági élet „kitűnőségét”, az egykori juhászbojtárt. Gondolják el- egyáltalán nem lebecsülve a juhászok munkáját-, egy olyan országban élünk, ahol nemzetünk „nagyjai”, a politikai „atyaúristenek” esdekelnek a birkanyájak egykori terelgetőinél, egy kis mannáért, magyarán védelmi pénzért, jogi- és rendőri védettséget garantálva cserébe nekik. Mert nemcsak Flaisz, hanem Stadler is a pásztorok „királya” volt, s lett belőlük „címzetes” vállalkozó. A Magyar Köztársaság gazdasági utazó nagykövetei voltak ők, például Göncz maffiavédő köztársasági elnök jóvoltából, s delegációjában. Szegény ország, amelynek ilyen „vezérei” és ilyen gazdaságcsinálói vannak. És itt most, csak emlékeztetőül mondom, a maffiacselekmények pártsemlegesek voltak, egy viszont tény, az olajból származó bűnös jövedelem kétharmad része az MSZP és az MSZP-sek pénztárcáját gazdagította. Mai áron számítva összesen, legalább másfélmilliárd forintról van szó.
De térjünk vissza az érsekhalmi, egykori pásztorkirályhoz, Flaisz Ferenc „vállalkozóhoz”, akinek vadászkastélyát két valóságos oroszlán is védte.
Egy belső bizalmasa, talán hozzátartozója - aki levele végére odaírta, hogy „Félelemben élek, én és két kisgyermekem, segítséget várok a rendőrségtől”- az ügyészséghez, évekkel ezelőtt íródott vallomásából idézek, amelynek az Olajgengszter élete, tragédia négy felvonásban címet is adhatnám. Történetünk kezdete 1992.
Olaj, első felvonás: „Feri (Flaiszról, azaz a férfiasságával büszkélkedő, s azt gyakran kamatoztató „Kakas” becenevű olajosról van szó, L. P.) kamionokat vásárol, 10 darab nagy mennyiséget szállító kapacitással. A kalocsai ÁFOR telepről megkezdődhettek az olajszállítások. Természetesen (az akkor még olcsóbb, diesel üzemanyagként is felhasználható) háztartási tüzelő olajat hozták. A kalocsai telepen a feltöltött tankereket, utólag festékkel színezték. Persze, Flaisz a helyi telepfőnökkel elintézte, hogy a piros színező folyadék ne kerüljön a tankerekbe. Az üzlet beindult, a gázolaj és a HTO (háztartási tüzelő olaj) közötti árkülönbözet, az adók miatt egyre nagyobb lett és az adómentes üzlet egyre jövedelmezőbb lett. „Kakas” körül eközben kialakult a csapat is, amely Kismok Lászlóból, a soltvadkerti Pál Sándorból, a kiskőrösi Kakuszi Andrásból, Frei Lászlóból és a kiskunhalasi Csont Lászlóból állt. Naponta, a kiszállított olajmennyiség csúcsidőben, elérte a kétmillió litert. Az árrés, azaz a tiszta nyereség, literenként 15 forint volt. A havi nyereség elérte a háromszáz- ötszázmillió forintot. Egy idő után, 1992. ősz táján, a kalocsai telep bezárásra kerül, a jó fél éve tartó üzlet befuccsol. A részt vevők komoly vagyonra tesznek szert. A kalocsai ÁFOR telepfőnök négyszázmillió forint tiszta, adózatlan nyereséggel szállt ki, mely pénzt az izsáki pezsgőgyár megvásárlására fordított. Később, ez a személy eltűnik „Kakas” és csapata látószögéből.”
Következzék most egy kis kiegészítés: a kalocsai ÁFOR telephely vezetője, ahonnan az olajat szállították Flaiszék, 1992-ig Páli Sándor volt, aki a már említett izsáki pezsgőgyárat 150 millió forintért privatizálta. Gondolom, a megmaradt 250 milliót is hasonlóan gazdaságosan „fektette” be. Kalocsa és Flaisz kapcsolódásánál meg kell még említeni, hogy az érsekhalmi „Kakas” birtoka, közigazgatásilag Kalocsához tartozott. Flaisz felesége „borított” az olajügyekről, Flaisz, éppen ezért, 1996. októbere és 1997 szeptembere között Tonhauser László ezredes „vendégszeretetét” élvezi Budapesten, ezért az asszony a kalocsai városi rendőrkapitányhoz menekült, itt bujdokolt, aki kemény kivizsgálást ígért, s az ígéretét be is tartotta. Hogy nagyobb baj ne legyen a maffiózóval, az 1998-ban hivatalába lépett Pintér Sándor belügyminiszter, Flaisz birtokát és az egész érsekhalmi térséget, 1999. július elsejével, Kalocsa térségéből, közigazgatásilag, Bajához kapcsoltatta. Flaisz Ferenc, ezzel a miniszteri húzással kikerült a kalocsai kapitány szorításából. De, hogy Flaisz Ferencet mindazért, amit elkövetett, egyáltalán ne lehessen kérdőre vonni, 2004-ben, az egykori MDF-es belügyminiszter, Horváth Balázs, volt MDF-es országgyűlési képviselő kérésére, az azóta már szintén meghalt Veér András pszihológus, visszamenőleg, az 1990-es évek elejétől elkövetett dolgait is figyelembe véve, beszámíthatatlannak minősítette. Flaisz így kikerült a börtönből, s tetteiért nem vonható ma sem felelősségre. Az olajügyek azóta már egyébként is elévültek. Nem tudom, ezt olvasván, valakinek eszébe jut-e Tasnádi Péter neve?
E kis kitérő után folytassuk az olajügyet, a második felvonással, az ügyészség elé került anyag további ismertetésével.
Tehát: Olaj, második felvonás: „1992. őszére, azok az olajosok, akik komolyabb vagyonnal és az államigazgatásban korrupt kapcsolatokkal rendelkeztek, elérkezettnek látták az időt, hogy külföldről, nagy mennyiségű gázolajat importáljanak és HTO (háztartási tüzelőolaj) vámolással, a színezés megkerülésével, az extraprofitot zsebre vágják. 1992. ősze és 1993. május 15-e között érte először mérhetetlen nagyságú kár az állami költségvetést. Olyan nagy mennyiségű olaj érkezett az országba az adózás miatt, hogy a MOL szinte nem tudta eladni a saját olaját. Erre az időre tehető, hogy az első külföldi olajcégek kimenekültek az olajpiacról. Flaisz és csapata (nevek az „első felvonásban”) megkezdték az olaj importálását. A nagy mennyiségű olajat, a felduzzasztott 100 darabos kamionparkkal szállították, terítették országszerte. A vámolások szinte mindig a Kiskőrös és hatáskörébe tartozó állomásokon történtek, mivel a kiskőrösi vámparancsnok, Narancsik István, „Kakas” baráti körébe tartozott és a gyerekei is házasság előtt álltak. Így nem volt probléma, hogy a szerelvényekben lévő, HTO-nak vámolt olajat elfelejtették beszínezni. A féléves működés alatt, ez a csapat kétszázmillió liter olajat importált és adott el, különböző fiktív cégek közreműködésével, melyet külön csapat biztosított. A fiktív cégek létrehozásában és működésében főnöki szerepe volt Balogh Zoltán kiskőrösi rendőrkapitánynak, aki a mai napig támogatja ezt a bűnszövetkezetet. (Ez utóbbi megjegyzésnél a pontos dátum nem állapítható meg. L. P.) Az árrés ebben az időben, literenként 20 forintra emelkedik. (Ha megszorozzuk a behozott kétszázmillió liter olajat húsz forinttal, a nyereség négymilliárd forint, fél év alatt. Bankban, kamatos kamattal, mai értéken számolva, ez az összeg legalább 40 milliárdot érne ma. L. P.) Az 1993. májusi szigorítás hatására az olajmaffia újabb lépésre kényszerült. Ebben az időben már a legszervezettebb és hatalmas politikai befolyásra is szert tesz.”
De mi is történt 1993. nyár elején, közepén? Idézet következik a 2000-ben megjelent, a „Vörös milliárdosok” című, az olajügyekkel is foglalkozó könyvemből. Ám, az idézet előtt teszek egy megjegyzést. Amikor ez a beszélgetés, 1999-ben elhangzik a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, de írott változata megjelenik a 2000-ben kiadott könyvben is, még minden olajügy büntethető lett volna, még semmi sem évült el. Ehelyett nem a bűnözőket, hanem az interjú készítőjét üldözték, azaz engem. „Lakatos Pál (L. P.): Lentner Csaba, a MIÉP országgyűlési képviselője, a parlament olajszőkítési ügyekkel foglalkozó bizottságának egyik tagja, dokumentumok és információk birtokába jutott a közelmúltban. A dokumentumok alapján beszélnünk kell egy 1993. július 29-i kormányülésről. Az Antall-kormány időszakában vagyunk, Antall József nincs jelen, Boross Péter irányítja az ülést. Előkerül az olajügy. Miképpen?
Lentner Csaba (L. Cs.): 1993 nyarán már a magyar kormányzati szervek, egyes minisztériumok tisztán látták, hogy óriási mértékben nem fizetik meg az olajat importáló vállalkozók a jövedéki adót és az általános forgalmi adót, a behozott termékek után, s mindig rosszabb az olajszármazékok minősége. 1993-ban a rendőrség, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, az Ásványolaj Minőségellenőrző Intézet és az Ipari Minisztérium munkatársai átfogó ellenőrzést indítottak. Megállapították, hogy vizsgált töltőállomásból, huszonhatnál hibás üzemanyagokat értékesítenek. Ez egyértelműen bizonyította, hogy az országban jelentős mértékű olajszőkítés folyik. Ezen a július 29-i kormányülésen lényegében ez volt a téma. Az Ipari Minisztérium illetékes munkatársai felhívták a figyelmet arra, hogy a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Boross Péter belügyminiszter ezt az előterjesztést okafogyottnak nevezte és „pinf” jelzővel illette, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy nem érdemi, és nem tartozik a kormányzat hatáskörébe. Időközben Antall József miniszterelnök úr visszajött és mégiscsak lehetőség nyílt arra, hogy az Ipari Minisztérium munkatársainak előterjesztését meghallgassa a kormány.(Ezt az előterjesztést Szűcs István- ő maga mesélte el nekem- akkori ipari minisztériumi helyettes-államtitkár teszi meg. L. P.) A meghallgatás azzal zárult, hogy a miniszterelnök úr kérte a jelenlévőket, hogy három napon belül üljön össze egy ötfős tanácskozás, az öt legfontosabb minisztérium bevonásával, dolgozzanak ki intézkedési tervet arról, hogy az olajszőkítést, a hibás üzemanyagtermékek forgalmazását hogyan lehetne visszaszorítani.
L.P.: Melyik volt ez az öt minisztérium? Annyit tudunk már, hogy a bizottságban, Antall József utasításának megfelelően, a minisztereknek kellett részt venniük.
- Az öt legfontosabb minisztérium vett benne részt, amelyek gazdasági ügyekkel foglalkoznak és illetékesek a gázolaj forgalmazásában és feldolgozásában. Az Ipari Minisztérium, Latorcai János, a Pénzügyminisztérium, Szabó Iván, a Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma, Kádár Béla és a Közlekedési Minisztérium, Schamsula György miniszter úr vezetésével.
L.P.: Antall József, a bizottság élére Boross Péter belügyminisztert nevezete ki, és a bizottság, az imént felsorolt miniszterek részvételével, augusztus 9-én ülésezett először.
L. Cs.: Az ülés eredményeként, augusztus 13-án jóváhagytak egy intézkedési tervet, aminek az lett volna a célja, hogy visszaszorítsák az olajszőkítést, illetve az olajat importáló kft.-ket, bt.-ket rászorítsák a jövedéki adó megfizetésére.”
A bizottság aztán többet nem ülésezett, hiszen levelet kaptak Szabó Iván pénzügyminisztertől, hogy a Magyar Köztársaságnak nincs néhány tízmillió forintja a vizsgálatok elvégzésére, akkor, amikor több százmilliárd forintos tételekről volt szó. 1992-ben az olajvállalkozók tartozása, a Vám- és Pénzügyérségnek, meghaladta a százmilliárd forintot.
Bevétel helyett viszont, néhány vállalkozónál legalább ezermilliárd forint olajos pénz jelent meg, tisztességtelen úton, s ez a pénz bekerült a gazdasági életbe, átcsorgott a politikai szférába. Ez az ezermilliárd forint, már akkor veszélyeztette az ország demokratikus berendezkedését.
Lentner Csaba, abban az interjúban kérdések sokaságát tette fel, többek között megkérdezte:
„ A rendőrség, ügyészség, bíróság esetében miért engedték, vagy tették lehetővé, hogy a szakképzett rendőrök, ügyészek, a testülettől átmehessenek tanácsadói, szakértői munkakörbe, a másik oldalra, az olajat szőkítő vállalkozásokhoz? Választ kell kapnunk a Békés megyében történt öt rendőr- halálesetre is. Mind az öten olajszőkítési ügyekben vizsgálódtak, ekkor lettek „öngyilkosok”- a rendőrség elmondása szerint.
Ez azonban korántsem megnyugtató, mert nézzük, kik mondják például azt, hogy Kuzma Mihály rendőr-alezredes, Békés megye Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője öngyilkos lett. Kuzma Mihály tiszttársa, vagyis egy olyan rendőrtiszt, aki ugyanúgy beosztott, a rendőrségi, katonai hiearchiában, mint Kuzma Mihály volt. A rendőr-halálesetek vizsgálata során olyan személyek adtak szakértői véleményeket, akik a hiearchiában, a parancsnokokkal szemben, alárendelt szerepet töltöttek be.
Ugyanakkor, a rendelkezésemre álló információk szerint, Kuzma Mihály a parancsnokait gyanúsította, az olajszőkítőkkel való együttműködéssel . Itt tehát óriási ellentmondás van.”
És akkor következzék a vallomás harmadik része, tehát: Olaj, harmadik felvonás.
„A megszerzett piacot, amit a festetlen olaj jelentett, meg kellett tartani, ezért a MOL- tól kihozott HTO-t le kellett savazni, amire „Kakas” és csapata megbízható munkásembereket keresett.
Ezek az emberek lettek egyben a szőkítő telepek főnökei, akik több tucat emberrel rendelkeztek. Ha előfordult rendőrségi lebukás, az is szervezett volt, hiszen egyébként azt is „Kakas” határozta meg, hogy mikor melyik telep bukjon be, hogy a közvélemény lássa, hogy a rendőrök is végzik a munkájukat. A bukott telep, egy pár nap múlva, pár kilométerrel távolabb, újra indult. A megszerzett piacok, amelyek között VOLÁN vállalatok, MÁV, téeszek szerepeltek, nagy felvevőpiaccal rendelkeztek. 1993. novemberében, éppen ezért elindult országosan a szőkítés, mivel sok telepre volt szükség és minél szétszórtabban. Már ebben az időszakban „Kakas” körülbelül ötszáz embert vezényelt. Ebben az időben, a kiszőkített olaj mennyisége naponta elérte a hárommillió litert, amit 15 forintos árréssel vittek el a közvetítők, akik az állami cégek vezetői és a téesz elnökök emberei voltak. 1993. novembere és 1994. decembere között, a tizennégy hónap alatt, a legyártott mennyiség ötszázmillió literre tehető. (Ez, az imént említett, literenkénti 15 forintos haszonnal számítva, hét és fél milliárd forintot jelent, mai áron hetvenöt milliárdot. L. P.) 1993. őszén beindult a nagy mennyiségű pénz tisztára mosása. (Flaisz megveszi a hosszúhegyi állami gazdaság 250 hektáros almását, amelynek az öntözését- állami pénzből- 1980-ban oldották meg. A közelben van egy kis patak, oda szivattyúrendszert építettek ki, s az alagcsövezéses rendszer kialakítása után, ötszázmillió forintért- még egyszer hangsúlyozom, állami pénzen- el is készült a csepegtető öntözéses rendszer is. Az almás értéke, akkor három milliárd volt, mai áron harminc milliárd. Ezt azonban olcsón megszámítják Flaisznak, hiszen 31 milliót fizet az almásért és egy milliót a hozzá tartozó felszámolóért. Mert őt is meg kell venni. A hajósi illetőségű, Faddi nevezetű személynek pedig megvásárolja, „privatizálja” az ötmilliárdot érő kunbajai állami gazdaságot 100 millióért, ahol már tervezi a borpancsolást. L. P.)
Flaisz, a budaörsi reptéren leselejteztet két darab új MD 500-as helikoptert, melyet potom áron vesz meg, darabját 31 millióért. Az adózatlan, lopott milliárdokból nagy értékű autókat hozat saját magának és a brigádjának. Több tucat (!), 15 milliót meghaladó terepjárót, sportkocsit, és Mercedeszt importál, amelyeket a Narancsik nevezetű kiskőrösi vámparancsnok fillérekért, töröttként levámolt. Pál Sándor, Serfőző László és Győri Zoltán segítségével 25 darab benzinkutat építtet Flaisz és így sikerül 600 millió forintot befektetnie. (Vannak itt persze még további privatizátorok, és újabb privatizálandó, magyarul ellopható vagyon. Pál Sándor például, az akkor értéken 2 milliárdot érő soltvadkerti állami gazdaságot veszi meg 80 millióért. Sári Tibor kecskeméti lakos, aki Lezsák Sándor jobbkezeként ismert, s aki, még a Kádár rezsimben a lajosmizsei ÁFÉSZ vezetőjeként „megvette” az ÁFÉSZ szeszfőzdéjét, s aki az olajügyletben, 1990 után, a lakiteleki külső vágányokon veszteglő vagonok olajtartalmának „festéséért” és lefejtéséért volt felelős, azaz, ő volt az ottani vezénylő tábornok, 100 millióért megveszi, az akkori áron egymilliárdot érő nyárlőrinci szövetkezetet. Murányi József- Kupa Mihály „nem ismerem” sógora- a 10 milliárdot érő
- akkori ár- helvéciai állami gazdaságot veszi meg 70 millióért, Gillián József pedig a bajai, 3 milliárdot érő állami gazdaságot teszi magáévá, potom 80 millióért. Győri Zoltán „olajvállalkozó”, az ötmilliárdot érő kiskunmajsai és jánoshalmi állami gazdaságot, szövetkezetet teszi zsebre 150 millióért. Sepsi László viszont dohányban utazik, évi egymilliárd forintért megvette a pécsi dohánygyár kereskedelmi jogát- tudomásom szerint ez még ma is élő szerződés-, ugyanakkor, még a kilencvenes évek legelején, 150 millióért övé lett az izsáki állami gazdaság értékesebb része. De Vass Géza műanyag és olajos „vállalkozó”, még 1998. tavaszán veri el pénzének egy jelentéktelen részét, 2 milliárd forintért repülőteret építtet Jakabszálláson, Vlaszák Lajos olajos pedig a Kecskemét melletti Matkópusztán építtet magának repülőteret, szintén 2 milliárdért. A politikai „elit” gyerekeit ide viszik aztán egy kis ajándék röpködésre. L. P.)
Dunavecsén, 1994. őszén, 436 ezer liter szőkített olajat talál a rendőrség, de kétmillió forintos kenőpénzért elsimul az ügy. Tóalmás környékén- Flaisz 25 ezer hektár (mintegy fél megyényi) almást vásárol, 800 millió forintért. Az almás éves tiszta bevétele 300 millió forint. Az extraprofitot a szegény parasztemberek nevére írják, így egy-egy millió forintig adómentes a jövedelem. Még a halottak nevére is írnak bevételt.
Ezekben az időkben, 1994-ben, fényes estélyekkel, bálokkal tölti az idejét a baráti kör, Feri kastélyában. (A maffia 1994. őszére éri el a csúcspontot, amikor tagjai létszáma megközelíti az ezer főt.) Az estélyek vendégei az ország, a város (Érsekhalom) vezetői. Rendőri, politikai vezetőkről van szó. Csúcsponton vannak ekkor a vadászatok is. Az állatokat helikopterről, géppisztollyal öldösik, és terepjárókról gyilkolják. (És még Czinegét állították- a fényszórós vadászataiért- pellengérre. Az új urak, maffiózó vállalkozók, politikusok, rendőri vezetők ugyanazt teszik. Csak eddig ügyesen titkolták. L. P.) Körülbelül 1000 darab, a gemenci erdőből eltévedt, nagy értékű szarvas kerül kilövésre. A trófeákat „Kakas”, nagy részben megtartja magának, de a vendégek és a barátok is kapnak belőle. A nagy trófeagyűjteményt Litauszkira bízzák, megőrzésre. Egy trófea egymillió forint értéket képvisel. (Flaisz Ferencet Litauszki István nevelte fel. A huszas éveit pedig juhászként élte, Stadler József társaságában. L. P.)
Az állatok húsát, lelövésük után, Feri vágóhídján egy Kozo nevű érsekhalmi specialista dolgozza fel, Bozóki László kecskeméti és Stadler akasztói embereivel.
Frei Lászlóval megkezdik a kiskőrösi gyárak és üzemek felvásárlását, melyben később Petróczki Gábor és Kudron Nándor is részt vesz. Lajkó Károly Kecelen, Pál Sándor, Rózsa Péter Soltvadkerten segít a profin lopott milliárdokat befektetni, különféle bankárok segítségével, akik tíz százalékért vállalják a pénzek tisztára mosását. Két magánreptér építésébe is kezdenek, Akasztó és Soltvadkert mellett.”
Olaj, negyedik felvonás: „Az 1995-ös év csöndes. Év égére indul be ismét az olajüzlet.
Frei László szlovák kapcsolataira való támaszkodással megindul az import. Ipari tüzelőolajat hoznak be. Dunavecsére, 1995. novembere és 1996. májusa között húszmillió liter olaj érkezik, amely tiszta gázolaj, csak iparinak vámolják. A telep vezetése Varga István dömsödi lakos feladata, aki Pálffy László szegedi, Mészáros László és Fekete Levente soltvadkerti lakosokkal dolgoztat. Csengődre 25 millió liter olaj érkezik, amit Ceglédi Péter és csapata szortíroz el. Kecskemétre 15 millió liter, amit Murányi emberei adnak el. Ezen az olajon, literenként húsz forintos árrést produkálnak. (Adjuk csak össze: a 65 millió liter olaj után egymilliárd háromszázmillió forint, akkori áron, a tiszta nyereség. L. P.)
1996. őszétől, 1997. őszéig letartóztatják Ferit. (Már írtam, ekkor élvezi Tonhauser ezredes pesti vendégszeretetét. L. P)
A szabadulása után ott folytatódik minden, ahol abbahagyták. 1997. november 15-től, december 31-ig, ötmillió liter ipari olaj érkezik Dunavecsére, melyet 25 forintos árréssel el is adnak.(Egymilliárd huszonötmilliós tiszta haszon. L. P.) Az olaj korlátlan behozatalát a szlovák titkosszolgálat biztosítja, soron kívül. (Erről már az olajtérkép felvázolásakor írtam. Meg a horvát, a szerb, az amerikai kapcsolatokról is. L. P.) A szigorítások hatására Feri áttér a fekete színű olaj behozatalára, ami az 1998-as év teljes időszakában folytatódik. Dunavecsén, Varga Pisti vezetésével, körülbelül negyvenmillió liter olaj, 25 forintos árréssel. (Ez bagó, a nyereség alig haladja meg a nyolcszázmillió forintot. Ennyiért nem is volt érdemes kockáztatni. Flaisz, Flaisz, ennyire lejjebb adta? L. P.)
Közben a borüzemben elindul a műbor előállítása. (A maffiózók profilt váltanak. A korábbi „privatizáció” haszna most kezd igazán beérni. A pénz dolgozni kezd. Hiába, itt is igaz a régi tétel, pénzt csak pénzzel lehet csinálni. L. P.)
Hosszúhegyen, Akasztón, Csengődön, Kecskeméten, Tiszakécskén, Tiszaugon, Soltvadkerten a telepek „bor” előállítási kapacitása havi 100 millió liter, 20 forintos árréssel. ( Havi kétmilliárd akkori forint. L. P.) A vegyi anyagokat (sav, lúg) Litauszki István szerzi be.
Ennyi tehát Flaisz Ferenc felemelkedésének rövid története, amiből azért még sok minden kimaradt. A többit már a rendőrség is ki tudja nyomozni. Azért fordultam az illetékes szervekhez, mert a „Kakas” körüli bűnözés olyan méreteket öltött és olyan súlyossá vált, hogy komoly veszélyt jelent a társadalomra ez az ember és a csapata is.
Remélem, nem fogjuk fel ezt a dolgot komolytalanul, mint eddig annyiszor, és tesznek valamit ez ellen az ember ellen. Nem tusolják el az ügyeket.
A levelet több példányban küldöm el az illetékes hatóságoknak, önökön kívül. Kíváncsi leszek, történik- e valami?”
Remélem, azóta már ez a szerencsétlen asszony is tudja, minden fáradozása fölösleges volt. „Urak és szolgák” boldogan, háborítatlanul és büntetlenül élik az életüket. Még meg nem halnak.







 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2014 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés