Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Olajszőkítők

Lakatos Pál: Gátlástalan vámszedők (Magyar Világ, 2008. máj. 8.)  Nyomtatható változat 
Mogiljeviccsel élmény volt dolgozni!

Fölfogták-e végre már az olajszőkítő maffiózók, keresztapák és sameszok, hogy a „rendszerváltozás” kezdetén micsoda játszma részesei voltak? Eszközként használták őket, hogy a fehérgalléros „kollégáik” degeszre tömhessék pénztárcáikat. Rendszerváltó elit! Politikai osztály! Gúnyszavak ezek, „tisztelt” hatalombitorlók, KGB csicskások.
Az aranyháromszög olajbárói? Tanulatlan, faragatlan és gátlástalan tuskók. A másiknak még a szemét is kilopni. Ez volt az ő rendszerváltozásuk. Miközben ezermilliárdokat bűvészkedtek ki a zsebünkből. A pénzszerzés vágya gyakran nemcsak tolvajjá, alattomos gyilkossá is silányította őket. Úgy éltek ők, mint maffiatársaik szerte a világban. Pöffeszkedve, a külvilágnak arcuk szebbik felét mutatva, hatalomvágytól remegve. Templomba jártak, imádkoztak. De vajon gyónni mertek-e?

Megérezték a pénz szagát, nem tudtak a kísértésnek ellen állni. Milliárdokért odadobták a becsületüket. Most meg a tőlünk elrabolt pénzükért remegnek.
De „citeráznak” a környék bankárjai is. Könyörgőre fogták a dolgot. Kérlelik a bűnözőket, a pénzüket, sok-sok maffiózó száz- és százmillióiról van szó, ki ne vegyék a bankból, mert ha „megmozdul” ez az irdatlan mennyiségű lopott lóvé, gallyra megy a pénzbirodalom, s az aranyháromszög pénzemberei egy ócskavas halmaz tetején ücsöröghetnek.
Az APEH viszont naponta szállja meg ezeket a takarékszövetkezeteket, veszélybe kerül a maffiózók ebül szerzett, s itt spájzolt néhány milliárdja. Ilyen körülmények között kétséges, hogy hallgatnak- e tolvaj uramék a „jó” szóra.

Ha viszont titokban mégis csak kiviszik a pénzt, mi lesz a kis betétesekkel?

Még az olajszőkítő bűnözők alvilági élete is korszakolható. Arról már írtam, hogy 1987-ben, a Lázár-kormány uralkodása idején kezdődött erre a felkészülés. Ekkor Medgyessy Péter volt a pénzügyminiszter. (Milyen érdekes, a pénzügyi „zsenik, Medgyessy, Draskovics, mindketten, a közgazdasági egyetem elvégzése után a Pénzügyminisztériumban kezdték szakmai és egyéb karrierjüket. S mindkettőnek köze volt, van az Apró családhoz. Medgyessy az édesanyának, Apró Piroskának volt, KISZ-fiú korában a kedvese, Draskovics pedig Gyurcsány Ferenc jelenlegi feleségét, Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát szeretgette. Ebből az időszakból származik az a legenda, amely szerint, ha Apró Piroskának gondja akadt, két embertől kért segítséget: Pétertől (Medgyessy Péter), és Tibortól (Draskovics Tibor). A politikusi karrier legfőbb követelménye Magyarországon, légy jó viszonyban az Apró klánnal!

Medgyessy tehát, 1986-ban részt vett a kétszintű bankrendszer magyarországi megteremtésében. 1987-ben pedig, pénzügyminiszterként az Országgyűlés elé terjesztette az új magyar adórendszert, amelynek megreformálása azóta is komoly gondot okoz minden egyes kormánynak. 1988 és 1989 között, a gazdasági liberalizáció keretében részt vett a társasági törvény előkészítésében, amely annyi szándékos hibával, nevezzük kiskapunak, született, hogy a bennfentes köröknek lehetőséget adott a harácsolásra. Cégfantomizálások és ingyenes pénztömeg átadásra látszólag feltőkésített vállalkozásokra szétszórt, soha vissza nem fizetett hitelek időszaka ez. Ennek következtében kezdődött el például az olajbűnözés, és ez a gazdasági, pénzügyi „modell” teremtette meg a lehetőséget az ország sajátos privatizációjához, magyarán, a szabadrablás megkezdéséhez.

Életrajzi adatai között, a „Karrier” címszó alatt olvasom Medgyessyről: „1988 és 90 között miniszterelnök helyettes, a gazdasági ügyek felelőse a rendszerváltás kormányában.”

Édes Istenem! És ez a mondat örök időkre megmarad. Ez a hazugság. Hát persze, Hazánk kifosztását, napjainkig, az urak szívesen hazudják rendszerváltásnak.

Lázárnak és Medgyessynek „köszönhetően”, az Antall kormány idején, 1991-ben aztán megkezdődhetett az olajszőkítés. A szőkítésre szánt olajat ekkor a MOL-tól, Százhalombattáról lopták, „vették”. A „tolvaj munka” fedőnevű akciónak azonban számos, beavatatlanok által is tapasztalt kárai keletkeztek. Többek között, a benzinkutakra szállított üzemanyagnál, az olajszőkítés maradványaként, a savgyanta leülepedett, az üzemanyagban maradt és tönkre tette az autók adagolóit. Nagy volt a felháborodás. Ezt a kezdetleges módszert szüntette meg aztán a Horn kormány, hatalomra kerülésekor. Miközben azt szajkózták, ők aztán megtisztítják a banditáktól az országot, felszámolják az olajszőkítést, olyan lopási technikát eszeltek ki, amelyről csak a beavatottak tudhattak. Rengeteg olajszőkítőnek 1994. december 31-én tehát véget ért az olajozás szőkítési időszaka. Ez az időszak pufajkás Hornék hatalomra kerülésének esztendeje.

1994 nemcsak az „elitváltás”, hanem a bűnözői elit váltásának is kezdete. A zsíros bödön mellől nem tűntek el persze a parlamenti pártok prominensei, csak egy sorral hátrébb léptették őket. Most a bevallottan vörösöké lett a főszerep és a terep. (Mert a többiek is a vörösök csahos, láncos kutyái voltak, csak nekik más szerepet osztottak. Ők a nemzeti színű zászlót lobogtatták a kezükben, elterelő hadműveletként.)

De nézzük az „elitváltás” részleteit. Az MSZP már 1994 nyarán megkezdte az előkészületeket pártja és holdudvara zavartalan és kivételezett olajozásához. Az eseménysor roppant egyszerű volt, csupán döntés kérdése volt az egész. A maffia pedig úgy döntött, hogy onnantól kezdve külföldről hozzák be- jövedéki adó mentesen- a bűnözés tárgyát, az olajat.
Semmit sem bíztak azonban a véletlenre. Éppen ezért egy százhalombattai vegyész segítségét kérték, aki a MOL egyik mérnökével és annak csapatával vette fel a kapcsolatot. A MOL mérnökét Madarásznak hívták. Ez a két csapat együtt utazott ki a Magyarországot körül vevő országok finomítóiba, és meghatározták a vásárolt olaj összetételét. A komponensek szakszerű kijelölésének célja pedig nem volt más, mint hogy a határon olyan olajtermék jöjjön be, amely korlátlan mennyiségben adható el, de nem esik jövedéki adó megfizetésének kötelezettsége alá. Azt kérték a finomítóktól, hogy a gázolaj bizonyos komponenseit és azok értékeit változtassák meg, csökkentsék, így az árú- a magyar szabvány szerint- nem sorolható be a gázolaj körébe és a vámosok pedig- ezt a kitűnően eladható árút- kénytelenek lesznek jövedéki adó mentes termékként kezelni.

Tehát, az így beérkezett gázolajat nem terhelte jövedéki adó, aminek következtében literje 20 forintba került, jövedéki adóval terhelten pedig 50 forintba. (Csintalan híresen hírhedt mondata: „Az államkincstár nem sír!” Ma már persze, velünk együtt üvölt, az akkor ellopottakat éppen velünk fizettetik meg most.) Ez a gázolaj tehát az autókban nem tett kárt, csupán a teljesítmény lett kisebb. Autós zsargonnal szólva, a kocsi nem húzott olyan jól. A külföldről behozott olaj – több milliárd literről van szó- 99 százaléka gázolaj minőségű volt, amit segédanyagként vámoltak, tehát az összes adó fizetése alól mentességet kapott az importőr. Viszont nem segédanyagként, azaz például nem petróleumként, vagy orsóolajként, hanem gázolajként adták el. Mert az is volt.

A segédanyagként behozott üzemanyagot, papíron, fantomcégeknek számlázták. Így utat nyitottak a gázolajként való tényleges értékesítésnek. Igen ám, de a nagy felhasználók, a termelőszövetkezetek, a BKV, a MÁV, a MALÉV, a Hungarocamion csak számlával tudta az árút megvásárolni. Gázolajról viszont számla nem volt. Ezért volt szükség a számlagyárakra, amelyek százával voltak a ’90-es évek elején. Ők adták- literenként egy-két, ritkább esetben öt forintért a hamis számlákat. A számlázó ehhez a tranzakcióhoz soha nem adta a nevét, így teljesen veszélytelen volt a tevékenysége. Soha nem bukott le. Az viszont kérdés, az APEH erre a nyilvánvaló csalássorozatra miért nem jött rá?

Az MSZP tehát, 1994 nyarától tudatosan készült az adócsalásra, s ehhez kiépítette a törvényi hátteret (Pál László ipari miniszter 1994. december 24-i aláírása), létrehozta a végrehajtáshoz szükséges csapatot, és megkezdte ilyen irányú tevékenységét.

Az első szakaszban, 1995. januárja és júliusa között az MSZP kötelezte Arnold Mihály tábornokot, a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) vezetőjét, hogy pár tucat cég számára engedélyezze a halasztott vámfizetést, majd, amíg ezek a cégek nem bonyolítják le az üzletet, ne is zaklassa őket. Csak akkor kezdjék meg a vámosok az ellenőrzést, amikor ezek a cégek már fantomizálva lettek, azaz eltűntek a nyilvántartásból is.

Azért, bármekkora volt is a fegyelem, bármilyen magas helyről irányították is az akciót (Csintalan nap mint nap, a VPOP illetékes osztályán ücsörögve ellenőrizte a pártparancs végrehajtását), az ügymenet nem volt zökkenőmentes. Az Ozenex Kft és ügyvezetője, Földes Gábor például megcsúszott az olajon, őt 530 millió forintos olajügyben, gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárást aztán váratlanul megszüntették, mert nagy hirtelen előkerült a semmiből egy jelentés, amely szerint az Ozenex és Földes Gábor a katonai hírszerzés fedőcégeként dolgozik.

A másik elhíresült eset az Adu Kft. ügye, amely Boros Tamás, Pintér Ferenc és Rumpf László tulajdona volt. Az Adu Kft. vette meg a szeged-szőregi borpalackozót, ahol „profilváltást” hajtottak végre, és bor helyett olajat pancsoltak Később, ez a telep a D and T Rt. tulajdona lett, amely cég főszerepet játszott a Conti Car ügyben.
Erre a telepre érkezett az a híres fantomvonat, amelynek 10 millió literes szállítmánya volt, s amelyért sokáig nem jelentkezett senki. A D and T Rt. egy volt vámparancsnokot vetett be
- Meszlényi Sándort-, akinek az volt a feladata, hogy a nyikorgó kerekeket zsírozza meg, és bírja rá az akkori vámparancsnokot, hogy az engedélyezze a halasztott vámfizetést. (Halasztott vámfizetésnél minden közterhet 60 nap alatt kellett volna megfizetni, ám mire a 60 nap letelt, a cégek „felszívódtak”, a pénz befizetésére nem került sor. Csak nyomatékosítok egy korábban már közzé tett adatot. Arnold Mihály tábornok egyik beszámolója szerint, 1995. január és 1995. június 30-a között, az imént leírta miatt 100 milliárd kár érte a költségvetést. A felelőst még ma is keresik. Azaz, már nem is keresik, hiszen a bűnük, hála a Dávid Ibolya által 2000-ben beterjesztett törvényjavaslatnak, amit aztán a parlament annak rendje és módja szerint elfogadott, elévült. A 100 milliárd és még néhány ezer milliárd csak úgy elszállt a levegőben. Köddé vált.)

A nagy mennyiségű olaj egy részét, mint a honvédség egyik legnagyobb beszállítója, a kiskőrösi Tóth Sándor és fia, Tóth Andor, a katonáknak adta el. Ők ketten együtt olajoztak, és körülbelül 20 milliárd forintos vagyont halmoztak fel.

Az ő vámolásaiknál többször merült fel a törvénytelenség gyanúja, több vámos ellen eljárás is indult. Így például a szegedi vámparancsnok, Takács Andor ellen bűnpártolás miatt, és a szegedi Gyöngyösi László ellen pedig vesztegetésért.
A történet a következő volt: Tóth Sándor és fia, Tóth Andor részére a Slovnafttól érkezett meg a kőolaj. Ezután Tóth Sándor cége, a Grand Petrol Kft. nevében, lopott bélyegzővel kihozták az olajat a vasútállomásról, amit aztán a Tóth család szegedi volt Merkur telepére szállítottak, ahol tárolták (vagy nem) és a több százmilliós értéket eladták.
Ez a manőver a vámhalasztásos időszakban zajlott, és a lopott bélyegzőre azért volt szükség, mert a vámhalasztott árút így, az állami teher megfizetése nélkül adta ki a vámhivatal, csak kellet egy cég, amely adott esetben elviszi a balhét.

Ebben a vámhalasztott időszakban, 1995 első felében, két lehetőség volt az olaj „üzletben”. Az egyik, hogy az olajosok direktben lopjanak a saját nevükre, vagy a cég nevére hozták be az olajat és annak eladása után jutottak hozzá a százmilliókhoz. Az értékesítés akár egy nap alatt is megtörténhetett, a vámhalasztott fizetésre meg hatvan nap állt rendelkezésre, így a megmaradó 59 nap alatt fantomizálták, megszüntették a céget. Fizetés nélkül. Az állam, ha akarta volna, akkor sem juthatott volna a pénzéhez, de nem akarta, mert a vámhalasztott fizetést pontosan azért találták ki, hála Pál László 1994. december 24-i, már sokat emlegetett ügybuzgóságának, aláírásának.

A másik megoldás pedig az volt, hogy olyan cég nevével éltek vissza az „elit” által megbízott bűnözők, amelynek minden engedélye megvolt az olajimporthoz, és a megbízottak úgy cselekedtek, mintha az engedéllyel rendelkező cégé lenne az import olaj, majd ezután a vámosok náluk jelentkeztek az adókért, és csak ekkor derült ki, hogy visszaéltek a vétlen cég nevével. Tóth Sándor és a fia, Tóth Andor ezt az utóbbi megoldást választotta. Gyöngyösi László szegedi vámossal lopattak egy bélyegzőt a hivatalból, és kerítettek egy hajléktalant
- aki egy budapesti IX. rendőrkapitányságról lopott személyi igazolvánnyal rendelkezett-, és így ez a hajléktalan intézte az egész tranzakciót. Minden hivatalos helyen eljárt, még a közjegyzőnél is ő jelent meg, de a hajléktalan valódi kiléte a mai napig ismeretlen.

Ilyen módszerekkel Tóth Sándor és Tóth Andor 100 millió literes nagyságrendben importált olajat a Slovnafttól, kikerülvén így a jövedéki adó, az ÁFA és az adó fizetési kötelezettséget. Az olaj nagy részét a honvédségnek értékesítették.
Nézzük meg, hogy miképpen is indul el kalandos útjára az olaj a szlovákiai Slovnafttól.? Ki rendelkezik a finomító olajával? Ha nem találták ki, megmondom. A KGB-nek, illetve utódszervezetének, az FSZB-nek a tagja, Szemjon Mogiljevics.

Szeva bácsi a Slovnaft szinte teljes feldolgozott kapacitása fölött rendelkezett.
Mogiljevicsék szlovákiai főhadiszállása Pozsonyban, a Slovnaft központja felett egy kocsmában volt. Az orosz maffia ott döntötte el, hogy melyik magyar cég, mennyi olajat kap, és mennyiért.

A nagyobb vevők (Energol Rt, ETL Rt.) tonnánként 185-187 dollárért kapta Mogiljevicstől az olajat. A kisebb cégeknek, tonnánként, az iménti összeghez még 5 dollár védelmi pénzt is fizetniük kellett. A plusz fizetség fejében Mogiljevics állig felfegyverzett emberei végig kísérték az árút egészen a vevő telephelyéig.

Amikor a vámosok tippet kaptak, hogy hol lehet nagyobb mennyiségű, kétes eredetű olajra bukkanni, ami után semmiféle adót nem fizettek ki, s mentek intézkedni, mint például a TIG Tartalékgazdálkodási KHT kótpusztai telepére, egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, az „őrség” csőre töltött géppisztollyal várta őket. Csak ezen a helyszínen 500 millió forint értékű olajat találtak, de az ilyen esetek és az ekkora mennyiségek, abban az időben mindennaposak voltak. (Nem véletlenül mondta 2000-ben Tonhauser László főzsaru az országgyűlés olajbizottsága előtt, hogy „A Délvidéken több az olaj, mint Kuvaitban.”)


Csak az Energol Rt, havonta 20 millió liter olajat hozott be a Slovnafttól, ami egy évben 250 millió liter. Egy liter olajon 40 forint volt a hasznuk. Ez az összeg, négy éves működésük alatt elérte a 40-50 milliárd forintot is. Ennyi pénzt hánytunk ki lapáttal az ablakon a nemzetgazdaság pénztárcájából.
Igaz, az Energol Rt ügyvezető igazgatója, Csikós József a „Cég” embere volt és a felügyelő bizottságban ott ült végig, az Energol 1997-es bukásáig az MSZP-s Szűcs Erika, aki az olajfoltos Gyurcsány jóvoltából 2008. májusától a Magyar Köztársaság Szociális és Munkaügyi minisztere.

Szűcs Erika, a ’90-es években a Rákóczi Fejlesztési Bank vezérigazgatójaként egy milliárd forintos hűtlen kezelés miatt állt a bíróság előtt. A gyanúsítottat csak bizonyítottság hiányában mentette fel a vádak alól a bíróság. Tehát, vagy benne volt a dologban, vagy nem.

Szemjon Mogiljevics folyamatosan szállította az olajat a környező országokból Magyarországra és finanszírozta is ezeket a szállítmányokat. A finomítókban mindig Mogiljevics fizetett, és amikor a kiválasztott magyar cégek eladták az olajat, elszámoltak Mogiljeviccsel.

Pontosabban, nem zsebből zsebbe ment a pénz, hanem Szeva bácsi minden alkalommal megjelölt egy céget, és annak a számlájára kellett utalni az olaj árát.

Ez az utalás a gyakorlatban a következőképpen működött (forrás: a titkosítás alól feloldott Omega dosszié): az operatív jelentés szerint Prisztás József, Czinóber József, egy szegedi bankból, folyamatosan több milliárd forintot utalt át 1996-ban az LTD-British Virgin Island és az LTD-London Co.- New-York számláira. Volt eset, amikor- egyetlen utalással-
2 milliárd 600 millió forint került ezekre a számlákra. „Természetesen” a magyar bankok, a törvény megszegve, nem jelentették a hatóságoknak ezt az óriási mértékű pénzmozgást.
Az osztrák és a német bűnüldöző szervek azonban tájékoztatták a magyar nyomozókat, hogy ez a hatalmas pénz az orosz szervezett bűnözői körök tulajdona. Aztán következett a néma és hosszú, következmények nélküli csend.

Mindez azonban Mogiljevics köreit egyáltalán nem hozta, nem hozhatta zavarba, a Nyugatra érkezett milliárdokat Szeva azonnal tovább utalta az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába, ahol nyugodtan tőzsdézett a mi pénzünkkel.
1994-től Szeváék, a haszonleső „elit”-tel átvették a teljes irányítást az olaj fölött. A magyar keresztapák előtt ekkor három választási lehetőség kínálkozott: vagy kiszállnak, vagy Mogiljevicsnek dolgoznak, vagy pedig hullazsákban végzik.

Szeva kitűnő rendőri kapcsolatai garantálták, hogy az ő emberei nyugodtan lophattak. Így, Mogiljevics hosszú éveken át atombiztos üzletet hozott az „elitnek” és azok kiválasztottjainak, az Energol Rt.-nek, a Kordaxnak, Tokodon Szentkereszti Pálnak, Flaisz Ferencnek, Pálfi Lászlónak, Dunavecsén Szűcs Attilának, Baján Fodor Istvánnak, Takó Gusztávnak és Igaz Lászlónak.

A behódoló olajosok úgy vélekedtek, hogy Mogiljeviccsel élmény volt dolgozni, hiszen, aki időben fizetett, annak semmiféle problémája nem adódott.

Ma már persze más a szájuk íze. Az olajszőkítők, a maffiózó keresztapák a végnapjaikat élik, jelentette ki a közelmúltban Szikora János APEH elnök, hiszen az APEH létszámát több ezer fővel növelték, így már a nagy halakra is tudnak koncentrálni. Hatékonyabbak lettek, amit Szikora szerint az is jelez, hogy 2008. január elseje és március harmincegyedike között 174 milliárd forint bírságot szabtak ki. Ebből a pénzből húsz milliárd az aranyháromszögből származik.

Ezt a bírságot azonban nem lesz egyszerű behajtani, hiszen a rajta kapott tolvajok nem fellebbeznek, hanem azonnal túl adnak minden értéken. Ha kell, áron alul. Hogy erre mit lép az APEH, nem tudom.

Az APEH-et egyébként segítik az emberek, hiszen több tízezer bejelentés érkezett hozzájuk, a felső tízezer tagjaira, azokra, akik rablásból szerezték a vagyonukat. (Az igazán nagy halak vajon horogra akadnak-e?)

Flaisz Ferencet is naponta ellenőrzik a hatóságok és kezdeményezték ismételt elmeorvosi vizsgálatát, hogy tisztázhassák, vette-e a dilipapírt, vagy tényleg beszámíthatatlan. Flaisz kijelentette, az újabb vizsgálatoknak nem veti alá magát. Megkockáztatok egy álnaív kérdést. Vajon miért nem lenne jó Flaisznak, ha kiderülne róla, hogy teljesen normális?
Azt mondják, kevésbé bírja már a gyűrődést az aranyháromszög egykori koronázatlan királya. Mondják, sűrűn emelgeti az alkohollal teli poharat, és 80 kilóról legalább 140 kilóra hízott meg.

Szerencsétlen Flaisz! Megvan a baja bőven. Nem elég, hogy a hatóságok állandóan ellenőrzik, még az alkalmazottai is ott hagyták. Kecskeméten, a Flaisz tulajdonában lévő Mágnás-pince felszolgálói, konyhásai, mivel tudják, hogy egy sokszoros milliárdossal van dolguk, kijelentették, ők európai szinten teljesítenek, ehhez európai bér dukál. Flaisz azonban meg sem akarta hallani ezeket a szavakat, így a teljes alkalmazotti gárda átment az utca másik oldalára, helyiséget bérelnek, és éttermet működtetnek. A mágnás Flaisz meg kiírta az éttermére, hogy bérbeadó. De az emberek, a leendő bérlők, ki tudja miért, nem tolonganak.

A keresztapák már egymást sem nagyon akarják megismerni. Történt, hogy a jakabszállási vállalkozó felesége, Nedelkovics Antalné- Isten nyugosztalja- meghalt. Kecskeméten temették el. A végbúcsún megjelent Flaisz Ferenc, Vass Gábor és Csík Imre is. Régi jó cimborák voltak ők, mit ne mondjak, évtizedes üzletfelek. A temetésen viszont szóba sem álltak egymással. Mint a háromszög egy-egy szöge, a gyászszertartáson olyan messzire álltak egymástól.

A másik keresztapa, Kismók András meg Budapestre költözött, nem bírta már elviselni, hogy múltja pöttyei sorra előjönnek. De azért ne sajnáljuk őt. Most a fővárosból irányítja a Balaton partján felvásárolt, legalább egymilliárdos ingatlan birodalmát.

Judák Istvánról is kiderült most már, fehéren-feketén, hogy rendőrségi együttműködő. Ezt ő maga vallotta be az egyik televíziós csatorna bűnügyi műsorában. A hatóságok azonban, ennek ellenére „megszívatták”, 2 év 6 hónapos letöltendő börtönbüntetést kapott, teljes vagyonelkobzással kiegészítve. Most fűhöz-fához szaladgál, próbál szabadon maradni, mert attól fél, a sitten megölik, mivel úgy hírlik, sok ember köszönheti neki, hogy rács mögé került.

Olajozzunk tovább. Halász István mellett a másik nagy keresztapa Gilián József volt, aki hatalmas, 4 milliárdot érő kastélyt épített az Alföldön. Az olaj mellett főleg borban utazott. A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának helyettes vezetője volt a főborásza. Gilián fia a ’90-es évek közepén gyanús körülmények között halt meg, Gilián József pedig 2004-ben hunyt el, szintén gyanús hirtelenséggel. A 20 milliárdos vagyonát a politikai „elit” nagyon éhes tagjai hordták szét.

Kisszálláson Csont László is a tehetősek közé tartozik. Az olajszőkítéses korszakban fő piaci területét a termelőszövetkezetek jelentették. Újonnan tanult szakmájában azonban nem tartozott a kiemelkedők közé, így a téesz traktorok motorjai, mert a szőkítés során kivonta a kenőanyagot az olajból, sorra mentek tönkre. Pedig csak a szőkített gázolajba Azel 2T kenőanyagot kellett volna tenni. De ő spórolós fajta, amit a traktorok bántak.
Csont bankára a székesfehérvári Agrobank fiók egyik vezetője volt.
Érdekes történetek keringenek Csont Lászlóról. Egyik alkalommal, mondják, a saját olaját volt kénytelen ellopni, mert nem úgy és nem ott vámolták le a szerelvényt a vámosok, ahogy ő szerette volna. Mindez azért történhetett meg, mert neki Nagykőrösön volt kapcsolta (itt volt az Energol központ is), de a szerelvény Bácsalmásra érkezett. Ezt a helyzetet kellett tehát neki számára kedvezően megoldania. El kell mondani, sikerrel járt. Aztán a megszokott helyen már nem volt gond a vámolással.
Csont Lászlónak Pirtón volt az Univerzal nevű benzinkútja, s volt neki még másik 10 is. Ezekhez a kutakhoz a 20 kamionból álló flottájával hordta az olajat. Bröszt Tibor szegedi lakos volt a számlázója, akinek egy aktatáska volt az irodája, és körülbelül 100 millió liter olajról állított ki számlát, literenként 1-2 forintért.
Csont Lászlót az olajbizottság tevékenysége idején körözték, a fő olajszőkítője a soltvadkerti Rózsa Péter volt, aki több 10 millió liter olajat szőkített ki. Olajos körökben csak „Mosómedvének” hívták.

A másik „Mosómedve” is Soltvadkerten élt, Keresztes Lászlónak hívták, és a Flaisz brigádnak dolgozott. Nógrádi József rokona volt, és mivel Soltvadkerten megszűnt a Medicor, Keresztes rossz anyagi körülmények közé került. Nógrádi József bevette a bandába, így ő is szőkíthetett, s ezt a munkát, mert nagyon precíz ember volt, hosszú ideig végezhette. Hálás is volt Nógrádinak a segítségért.
Hálából, Nógrádi József és Nógrádi Józsefné gyanús körülmények között bekövetkezett halála után, ügyvédek és egy bizonyos Csillag Zsuzsanna segítségével, lakásmaffiás módszerekkel, megszerezte a hagyatékot. Kisemmizte a rokonokat. Keresztes László, a vagyont pénzzé tette, és ebből indította útra gyerekeit az életbe. Ebből a pénzből vett nekik üzleteket Kecskeméten. Keresztes egyébként a maffiával dolgozva, legalább egy milliárdnyi vagyont, főleg készpénzt halmozott fel.

Flaisz körül egyébként egy hatalmas szakmai csoport nőtt fel. Neki számlázott, a már említett Bröszt Tiboron kívül, a szegedi Farkas Tamás, Pálfi László, Soltvadkerten és környékén Pribitek Rezső, a kiskőrösi Ceglédi Péter, a szintén soltvadkerti Serfőző Tibor és Weinhardt László. Ezekben az emberekben az a közös, hogy úgy számláztak, hogy életükben egyetlen liter olajat sem láttak, de számlakönyveik szerint több millió liter olajat adtak el, literenként
1-2 forintért. Ezek a számlázók számlatömböket és bélyegzőket is árultak, a számlákon gyakran fiktív adószámok szerepeltek. Voltak hivatalos segítőik is, azért, hogy a hamis számlák az ellenőrzésekkor ne tűnjenek fel.

1996-ban, csak a Szeged környékén működő vámhivataloktól, korrupció miatt, 10 vámost kellett elbocsátani. Bűnük az volt, hogy segítették a maffiát.

És még hányan tették ugyanezt, de ők megúszták. És ha így marad minden, az olajon szerzett vagyonból vígan élhetik életüket a politikai maffiózók is.
Azok, akik bűnszervezetet csináltak Hazánkból.



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2020 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés