Az 1990-es években írták a bukaresti lapok, hogy a román a második legintelligensebb nép a világon. Hogy melyik az elsõ, „elfelejtették” megírni… tény, hogy sokuk szeret dicsekedni eredetükkel, kiszínezett történelmükkel, érdemeikkel a tudományban, technikában, mûvészetekben, idegen tollakat is felhasználva, lelkesedéssel pótolva ismereteik, tárgyilagosságuk hiányát. Jellemzõ eset erre: Pruteanu szenátor (eredetileg Solomonovici, aki a szocialistáktól a múlt évben átlépett a soviniszta, antiszemita szellemû Nagy-Románia Pártba) egy interjú alkalmával megemlítette, hogy Johan Strauss is járt Romániában. Mikor? Hol? – kérdezték. Hát… az 1800-as évek végén, Temesváron. De hát Temesvár akkor Magyarország része volt, ember! A nagy (testsúlyra) román költõ, A. Paunescu is ezt bizonygatta: õk történelmi bizonyítékok nélkül is tudják, hogy is volt. Daicoviciu diákjainak elkotyogta egy elõadásán, hogy a dák fõváros Sarmizegethuza neve nem történelmi nyomon alapszik – azt õ találta ki. Õ alkotta. Baki volt – dicsekvésnek szánta…
Az utóbbi évtizedekben fellendült a románosítási igyekezet. Ennek jellegzetes példája: a Magazinul Istoric (Történelmi Folyóirat) azzal rukkolt ki (amit a köznépnek megismételt a múlt század ’90-es éveiben az ismeretterjesztõ Magazinul (Képes Újság), hogy Alexandru Ciuma din Chiurus román tudós állította össze az elsõ tibeti-angol szótárat és nyelvkönyvet, és egy japán templomban szobrot is állítottak neki. Ez a tudós pedig nem más, mint Kõrösi Csoma Sándor – neve elferdítésével, ugyanis a román nyelvben nincs ö és õ betû, így lett a Kõrösibõl Chiurus (Kjurus).
De ha lúd, legyen kövér: 1985-ben kiadták a Tudomány és Technika Romániai Történetét (Istoris Stiintei si Tehnicii in Románia), amelybe „beillesztették” minden erdélyi, bánáti, partiumi magyar és német tudós tevékenységét, függetlenül attól hogy nem éltek Románia fennhatósága alatt, mint Apáczai Csere János (1625-1659) Bod Péter (1712-1769), Bolyai Farkas (1775-1856), Bolyai János (1802-1860). És sorolható tovább azokkal, akikrõl a magyar átlagember nem is hallott, mint Benkõ József, Köleséri Sámuel, Rajka Péter, Nyulas Ferenc és mások. (Ellenben meghagyták magyar érdemnek a kolozsvári Martin Lajosnak a repülés elmélete és technikája terén elért eredményeit, Benkõ Ferencet, az elsõ magyar Mineralógia megíróját, stb.)
Régebbi a hõsök románosítása. Közismert a Gheorghe Doja, vagyis Dózsa György minõsítése, hogy román volt, mások elismerik, hogy székely, de: a székelyek elmagyarosított román Dumitrascu és Coja történészek szerint, mások meg „feltételezik, hogy a szabad dákok leszármazottai, akik a hegyek közé szorítva sem hódoltak be a rómaiaknak. (Újabban dr. M. Dugaru szerint a frankok által a Keleti-Kárpátokba szorított avarok leszármazottai, de errõl késõbb, ugyanis e doktor újjáírta a magyarok történetét). Szintén közismert, hogy szerintük Kinizsi Pál román volt, eredeti nevét, ami Paul Chinezu volt, magyarosították. A bökkenõ az, hogy senki sem tudja, mi köze volt e törökverõnek a kínaiakhoz, neve román változata magyarra fordítása ugyanis, Kínai. Hunyadi János náluk Iancu de Hunedoara, elismerve, hogy magyar hadak vezére volt, egyesek azt is elismerik, hogy Mátyás király csak félig volt román, de van, aki azt vallja (köztük egy szenátor), hogy nem lehetett román, ha vállalta a magyar királyságot. Egyes román történészek mélyebbre túrnak a történelemben, így felfedezték, hogy Bizánc ostromához a XV. században az ágyukat az Orbán nevû erdélyi román öntötte (a Pallas Nagy Lexikona szerint magyar volt), s habár a román nacionalisták elítélik az 1848-49-es magyar forradalmat – többek között nekik Bem „nemzetközi háborús bûnös” – Czetz Jánost, Kossuth tábornokát román hõsnek tekintik, akinek a neve, szerintük Tzetzu (olv. cécu) volt. Más a helyzet az aradi vértanúkkal: Funar Gyuri, Kolozsvár volt polgármestere is felcsapott történelemhamisítónak – szerinte terroristák voltak, 40 ezer románt mészároltak le, és 300 román falut pusztítottak el. Reméljük, hogy a komoly, tárgyilagos történészek ezt hülye viccnek veszik és nem kerül be a tankönyvekbe sem.
Nyugtalanítóbb dr. M. Dogaru tevékenysége, aki nemcsak újraírta a magyar történelmet, hanem igyekszik azt a román átlagember fejébe is beültetni, így ismeretterjesztõ stílusban közli azt a Lumea (Világ) címû folyóiratban, hogy azt tudja, Árpád seregében az „ungur” kisebbségben volt, román csapatok is voltak benne, segítették a harcokban, a Balaton román eredetû elnevezés (úgy tudtuk, mi tudatlanok, hogy a mocsár szláv nevébõl, ami boloto – a román az mlastina); a „magyar” az egy koglomeratumot jelent, sok etnikumból, stb., eljutva oda „kutatásaiban”, hogy Szent István is román volt, román pásztorcsaládban nõtt fel Voicu (olv. Vojku) néven, amit a magyarok Vajkra ferdítettek. Maga a család nyájaikat terelgetve jutott el a Balaton környékére…
A magyar történészek részérõl nincs semmi talpraesett replika, a magyar átlagemberek többsége nem is hallott a modernizált történelmünkrõl, amelyben a királyság megalapozása is egy román személyiség érdeme. A nemzeti identitását vesztõ magyarság nem mer visszaütni (nem csak ebben a kérdésben). A „gatyás magyarnak” már minden mindegy? Hogy is mondta Tacitus? - „Jaj annak a nemzetnek, amelynek ellensége írja a történelmét.”
Ami a történelemhamisítást illeti, tudjuk, hogy nem elszigetelt jelenség, és igazat adhatunk Samuel Butler (1835-1902) angol írónak: „A legfõbb különbség az Isten és a történészek között az, hogy a múltat Isten többé nem képes megváltoztatni”. Egy hamisítás kapcsán egy évtizeddel ezelõtt írtam arra a kérdésre, mi a történelem? – „A történelem az, amit a történészek mind másképp tudnak.”
De fontos lenne az, „igyekezetükben ne távolodjanak el a valóságtól, a tényektõl, nem riadva vissza a misztifikálástól sem”, minek nem is a csúcsa az, amit egy román képviselõ mondott: „Mi az erdélyi sziklákkal vagyunk egyidõsek!” – A délibábos elképzeléseknek sok változata van, s ezekkel együtt a román történelmet csak szatírában foglalhatjuk össze.