Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Őseink

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete (részlet)(Magyar Világ, 2009. május 12.)  Nyomtatható változat 
Árpád, az isteni küldetésű férfi

Ki volt Árpád, honnan származott és milyen családi hagyományoknak volt letéteményese? Ezekre a kérdésekre sokszor és sokan próbáltak feleletet adni, elvégre Európa egyik legmarkánsabb országépítő és dinasztia-alapító fejedelméről van szó, aki mindezeken felül magyar ember volt. A származására vonatkozó hagyományt megőrizték a hazai elbeszélő források s családfáját a nagyszülőkig bezárólag nyilvántartották.

Árpád nagyapja Ügek fejedelem (Ugek, Gyuek, Divék) olyan nevet viselt, amelynek értelmére eddig még nem találtak helytálló magyarázatot. Ez a férfi az egykori Szkítaföldön, valahol a Dnyepertől nyugatra tűnt fel először. Talán más országból, a dunai magyar honok valamelyikéből jött ide, mert a források kiemelik, hogy helybeli lányt vett el feleségül. Nejét Emesének nevezték, aki Anonymus szerint E-UN-EDU-BELI-AN-I dux leánya volt. E hosszú szóban, velünk együtt mások, így egy egész magyar mondatot látnak, aminek értelmét Anonymus bizonyos okból nem látta szükségesnek latin fordításban is megadni. E titokzatos mondat feloldása egyszerű: Egy hun időbeli honi fejedelem leánya. Ebből a mondatból már értjük, hogy Ügek a hunok közé ment s ott a legelőkelőbb társadalmi rétegből vett magának feleséget, aki a nagy hun király, Attila leszármazója volt.

Anonymus, az egykori párizsi diák, jól ismerhette a nyugatiak hun-gyűlöletét s bizonyára azért nem tartotta kívánatosnak, hogy Árpád származását nyíltan a hunokhoz kösse az idegenek számára írt latin nyelvű munkájában.

Emesének egy éjszaka csodás álma volt: madár (magyar) alakjában megjelent előtte Ast-Úr (a nyugati magyar fejedelem), megtermékenyítette és megjósolta neki, hogy ágyékából dicső királyok fognak származni, de nem (hun) ősei földjén szaporodnak el (167m I 38). Ez az álom keretében elmondott történet a valóságot tükrözi: a nyugatról jött leánykérő (Ügek) küldetését adja elő, aki a Duna-vidéki helyzet megerősítése céljából a kelet-európai hun maradványok közé ment és náluk az Attila korabeli hun-magyar szövetség felújítását szorgalmazta, azt hogy a maradék hunok is bevonuljanak a Duna-medencébe és ott közös erővel helyreállítsák Attila nagy országát.

Ügek és Emese véréből származott Álmos fejedelem, az ő fia pedig Árpád lett. A krónikák tehát a színigazságot mondják, amikor állítják, hogy "Attila sarjától eredt Álmos fejedelem, Árpád atyja" (Athile . . . de cuius progenie dux Almos, pater Arpad descenderat, 167m I 40). E magas hun rokonság következtében Álmos a Szkítaföldön lakó hun maradványok másodfejedelmévé lett. Ezt az Álmos névből következtetjük, amit nem az "álom" szóból magyarázunk, - ki látta, hogy egy fejedelmet álmos névre kereszteljenek? - hanem benne a keleti szóhasználat szerint az Élő Mását, vagyis az "élő isten" (király) helyettesét látjuk. Ezért övezte őt a szentség glóriája (Almos id est sanctus, 167m I 38) és ezért volt Álmos családja minden más törzs tagjánál "előkelőbb származású és nagyobb katonai erejű."

Attila király sötétes arcú, kos faji vonásokat magán viselő ember volt és Álmos és Árpád is ilyen sötétes arcszínt örökölt. Semmi kétség tehát, Árpád a hun királyi család anyai ágú leszármazója, s mint ilyen jogosan hangoztatta Attilával való rokonságát és azt, hogy az őt megillető örökség átvételére érkezett a Duna-medencébe.

Az Árpád-névnél hosszabban kell időznünk, mert így tudhatjuk meg, milyen rendkívüli erkölcsi elkötelezettség nehezedett viselője vállára. A nevet hazai nyelvészeink komoly alap nélkül az "árpa" szóból eredeztetik, amihez egy D kicsinyítő képzőt illesztettek volna szülői, úgyhogy a név "kis árpát" jelentene (167m I 52 jzt; 8m 131 ) . Keleti gondolkodás szerint ez a magyarázat sem lehet helytálló, hiszen felháborító dolog lett volna, hogy egy világhódító fejedelem sarját, akit uralkodásra, világtörténeti szerep eljátszására szemeltek ki - a nagy hun birodalom helyreállítására - egy közönséges növényről neveztek volna el, még hozzá annak nevét is kicsinyített formában adták volna neki. A magyar múltat kisebbítő "álmos, árpás" és hasonló magyarázatoktól ideje már, hogy megszabaduljunk. A Régi Keleten az Árpád- név igen régi korba nyúlik vissza; használatos volt már a kő- és bronzkorban és mindig uralkodókat jelöltek vele: Az első Árpád nevű királyokat a Kaukázus hegyláncai között, az Araxes völgyében találtuk, ahol több írásos emlék beszél róluk a Kr. e. IV. ~ III. évezred során. Onnan sokfelé rajzott ki a népesség s egy-egy rajt gyakran Árpád nevű vezér vezetett a kiszemelt földre, az új hazába, aki annak szerencsés birtokbavétele után rendszerint dinasztiát alapított. Árpádot tisztelnek dinasztia alapítójukként az egyiptomi fáraók, (38) s a név sokszor szerepel az egyiptomi bibliában is, az ún. Halottak Könyvében, ahol azt a kiadók ERPET alakban hangzósítják (23m 18, 138, 435, 694) és szintén Árpád volt az, aki az egyiptomi XI. dinasztiát megalapította, miután a szétesett országot újra egyesítette és Thébában királlyá lett (193m II 196 sk, ugyanott hieroglifák). Tudunk egy ősi "Árpád Királyságról" is (Kingdom of Árpád), amely az Eufrátesz nagy kanyarulatának külső oldalán virágzott Kr. e. 740-ig. E királyság fővárosát is Árpádnak nevezték, s helyén ma egy Erfát nevű falu áll, az eredeti P hangnak F-fé változása után.

Találunk Árpádot a kisázsiai Halys folyó kanyarjában és volt egy Árpád Kréta-szigetén is. A név tehát valóban régi korba nyúlik vissza s az őshazai magyar népeknél igen előkelő személyek viselték.

Mivel az Árpád-név ilyen feltűnő szerepet játszott a Régi Keleten, különösképpen Egyiptomban, az angol kutatók nagy erőfeszítéseket tettek, hogy kiderítsék eredeti értelmét. A vonatkozó egykorú feljegyzések nagy részét Gardiner professzor gyűjtötte össze és tette közzé bámulatos munkájában (200m I csillagos 14-19 és 108). Hasonlóképpen járt el Budge professzor, aki viszont a név mitológiai vonatkozásait kutatta fel (192m 94-100, 153, 374). Az ő vizsgálataikból tudjuk, hogy miképpen írták Egyiptomban az Árpád-nevet (Okm. 31-32). A legbővebb feljegyzésben az írásjeleket így találjuk: AR-P-A-T, AR-P-A-D. A négy írásjel után a "föld, hant" értelemhatározó következik, s befejezi a szót az UR-jel. Helyes olvasása tehát Árpád (ért. hat.) föld ura. A név rövidebb írásában az értelemhatározót elhagyják, tekintve, hogy ismert névről van szó. A nevet vizsgáló angol tudósok figyelme ezek után a PÁT, PET, PAD részlegre összpontosult s annak jelentését az értelemhatározó segítségével (199m H-8) "föld"-ben állapították meg. Ezt a megoldást mi is alátámaszthatjuk, mert a magyar nyelvtörténet alapján tudjuk, hogy a Pad, Pod a szókezdő P elváltozása után lett mai nyelvünkben Főd (Föld) alakúvá, a torlódó L-hang jelzése nélkül. A név tehát mai hangokkal átírva: Ar-föld ura.
Mi lehet mármost az első szó jelentése, az AR, amely a földfajtát határozza meg? A régi magyarban az Ar földrajzi vonatkozásban nedvességet, vizes helyet jelentett, bőven termő földet, aminő volt pl. a Nílus áradása által öntözött és megtermékenyített föld is. Gardiner professzor ezt az értelmezést tartja hitelesnek és az "Árpád úr" kifejezés értelmét kitűnő termőföldek birtokosának mondja. Bizonyosnak vehetjük tehát, hogy a mi dunai Árpádunk neve nem török eredetű, hanem magyar, és azok is magyar nyelvűek voltak, akik ezt az előkelő nevet az ő számára Szittyaföldön kiválasztották.

Árpád történetének egy másik titokzatos fejezete az, hogy hogyan történt meg, hogy a hun származású, sötétes arcú férfi végül mégis a fehér magyaroknak szerzett országot és Hunország visszaállítása helyett Magyarországot alkotott? Ezt a kérdést csak éppen a legutóbbi időben vetették fel s reá a "Kievi csata" keretében és fekete Magyarország szerepének körvonalazásával próbálnak feleletet adni. Ez újabb elgondolás szerint az Árpád alatt bekövetkezett honegyesítést nagy diplomáciai tevékenység előzte meg, amelyben a Duna-medencében már korábban betelepedett magyar nyelvű néprészek kezdeményező szerepet játszottak. Ezek hívták be az országba a valahol Kiev körül tartózkodó hun maradványokat és a türk-arab előnyomulás következtében Kelet-Európába szorított közép-ázsiai magyar törzseket, hogy mindnyájan egy hatalmas hun-magyar szövetségbe tömörülve, ellenállhassanak az őket nyugat felől szorongató németeknek, akik Arnulf nevű királyuk (887-899) alatt újra felelevenítették a Nagy Károly korabeli expanziós törekvéseiket.

Talán éppen a Duna-medencéből ment a hunok közé Ügek azzal a feladattal, hogy kelet-európai rokonait és testvéreit, a hunokat és magyarokat tájékoztassa az új helyzetről s azokat az Attila-korabeli "népek szövetségének" felújítására ösztönözze.

Az új- honfoglalás, helyesebben szólva a sok kis hon újraegyesítése Kiev elfoglalásával és a dunai bolgárok megtámadásával kezdődött, hogy a nagy vállalkozás idejére a hátukat biztosítsák és a Duna-medencében érdekelt bolgárok erejét megtörjék. Úgy képzelték el, hogy Árpád és Álmos vezetésével majd bevonulnak a Duna- medencébe, és ott helyreállítják a Hun Birodalmat. A számításba ezen a ponton valami hiba csúszott. A hunok főhatalmának a Duna-medencében való visszaállítása ugyanis eléggé kivihetetlen dolognak látszott, hiszen ott az egész Dunántúl, az Erdélyi-medence és a Nagyalföld túlnyomó része a fehér magyarok különféle törzseinek kezében volt, ők alkották a nagy többséget, noha talán a nyugati Felvidéken szervezkedett fekete magyaroknak hatékonyabb politikai és katonai szervezetük lehetett, ők láthatták legközelebbről a fenyegető veszélyt és talán éppen ők voltak a kezdeményezők. A fehér és fekete magyarok erőviszonya hasonló lehetett a Kárpát-medencén kívül, Kelet-Európában is. Ennek következtében, meg egyéb helytálló meggondolások (történelmi emlékezés) miatt a fehérek nem akartak a tervezett új birodalomban megint másodsorban szerepelni, mint Attila idejében, hanem magukat tekintették a főnépnek, és maguknak követelték az elsőbbséget.

Ekkor történt meg, hogy a feketék Árpádja a nagy cél magyar nyelvű népek fennmaradása - érdekében átállt a fehérek oldalára. E pálfordulás révén Árpád a honegyesítés előestéjén fehér sereg élén, a kievi csatában megverte a feketéket, azokat a fehérek alattvalóivá és szövetségeseivé tette s a honfoglalás magyar név alatt indult meg.

Talán éppen a sorsdöntő kievi csata emléke tükröződik a nagyszentmiklósi kincsek egyik arany korsóján (ld. itt), amelyen szárnyas oroszlánt látunk (a magyarok szimbóluma), az oroszlánon íjat feszítő harcossal, aki hátrafelé nyilaz a mögötte ágaskodó fekete párducra (a fekete magyarok szimbóluma). Az értelem világos: a magyarok megverték a hunokat. Egy másik képen (Okmánytár 28) ismét egy szárnyas oroszlánt látunk madár fejjel s ez a griff földre teperte a kunok állatát, amely kilógó nyelvvel jelzi vereségét. A kievi csata messzire kiható döntést eredményezett. Árpád a Duna-medencébe érve tartott is a fekete magyarok bosszújától és legsürgősebb feladataként az északnyugati hegyvidéken fennálló fekete Magyarország felé eső határait, várak emelésével megerősítette.

Fekete Magyarország meggyengítésére és fehér Magyarországba való beolvasztására csak jóval később, Szent István korában került sor, aki az ország bekebelezése után a lakosság egy részét onnan áttelepítette Erdélybe (239m 234). Kézdi-Vásárhelyi Béla dr. nagyobb nyilvánosságot érdemlő tanulmányában így szól: Der oströmische Kaiser Konstantin Porphyrogenitus (905-959) bezeichnet die nördliche Hälfte desjenigen Gebietes, welches Diokletian Skythien nennt, als seit langem, d.h. vor der ungarischen Landnahme (896), bereits als von Ungarn bewohnte Gegend. Die Magyarischen Eroberer fanden daher dort ein von anderen Ungarn berejts bewohntes Gebiet. Die zeitgemäissischen westlichen Chroniken enthalten gleichlautende Feststellungen und nennen das schon lange von Ungarn-Magyaren bewohnte Gebiet "schwarzes Ungarn" zum Unterschiede von dem erst seit 896 besetzten Gebiete, die sie als "weisses Ungarn" bezeichnen. 239m 229.

Úgy látszik, a magyar őstörténet kutatóinak a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a Régi Kelet vallási szókincsére, mert anélkül e bonyolult kérdéseket nem lehet megvilágítani. Nincs kizárva, hogy a székelyeket Jelentő Siculi nevet is talán vallási értelemben kellene magyaráznunk s benne az L/R cserélődése alapján (Siculi~Sik-eri) "Az Égúr" (Nap isten) híveit látni.

Hogy a Blachi, Vallachi, Rutheni eredetileg nem a mai románok és ruszinok neve volt világos abból, hogy ugyanezek a nevek Nyugat-Európában is szerepeltek, ahol románok és rutének sohasem laktak. Cézár a Gall háborúról készített munkájában mondja, hogy a Pireneusok északi lejtőjén Volok nevű törzsek élnek, a Tarnmedencében pedig Rutheni nevűek (28m 11 236 és a tárgymutatóban). Ugyanígy 251m és 251m bis térképén. A rutének (Rutheni) nevének magyar etimológiája: Ra-Otthoni, azaz Napországban élő ember. A Rutheni nevet egyébként a Régi-Keleten is megtaláljuk: az egyiptomiak Szíria és Palesztina lakóit Rutheni embereknek nevezték (22m 148; a név egyiptomi írásmódját tárgyalja 200m i. csillagos 142-149. Az egyiptomi Árpádról azt írja Gardiner professzor, hogy az volt Egyiptom legelső királya, még a Ménes- féle honegyesítés előtt: Perhaps the first to become ruler upon earth over the autochtonous Egyptians, after whom followed Osiris and then Horus, 200m l. csillagos 110. Gardiner professzor szerint ÁRPAD annyi mint: some kind of land: some kind of land, conceivably the ordinary tilth of Eqypt: the designation of a particular kind of arable land. Az idézetek helye: 200m l. csillagos 12, 19 és 103.

Felmerülhet ezzel kapcsolatban az a gondolat is, hogy a mezopotámiai városállamok vezetőt, a PATES-I szintén "földes urak" voltak, vagyis azok címe is magyar: Fődes, a torlódó L-hang nélkül. Der schwarze Árpad verliess die seinigen und besiegte an der Spitze der 'Weissen' die ihm bis Kiev entgegenkommenden und Huldigung erwartenden 'Schwarzen'; írja 239m 234.

A nagyszentmiklósi aranykincsek egyik kancsója talán azt ábrázolja, hogy a fehér magyarok legyőzték a fekete magyarokat a titokzatos kievi csatában. A fehérek szimbóluma a szárnyas oroszlán, a feketéké a párduc.

Ahogyan Árpád fejedelem a Duna-medencében élő magyar törzseket és kiskirályságokat egy nemzetté egyesítette, és a sok kis honból megalkotta az egységes, nagy országot, törvényeket és alkotmányt szabott, a világtörténelem legszebb országépítései közé tartozik. Amíg ugyanis a sok frank, germán, szláv fejedelemséget és városállamot csak hosszú századokra terjedő harcok és tömérdek vérontás árán lehetett Franciaországgá, Németországgá, Olaszországgá és Oroszországgá egyesíteni, addig Árpád a magyar törzseket és fejedelemségeket - a feketék és székelyek kivételével - néhány esztendő leforgása alatt összefogta és művelete csak egy-két, az ujjainkon megszámlálható áldozatot követelt. Amint ugyanis Árpád népes családjával, hun rokonságával és a fehér magyarok nagy sokaságával megérkezett a Kárpátok belső peremére, Ungvár környékére, mindenfelé meghirdette, hogy ő, mint Attila király vérbeli leszármazója és jogos utóda örökségének átvételére érkezett az országba. Ez az üzenet az egykorúak szemében jól érthető, határozott programot jelentett: a magyarok és hunok, árják és turániak, fehérek és feketék együttműködését, vagyis senkinek, semmiféle félelmet nem okozott jövetele. Az ország minden kiskirályához elküldte követeit a megfelelő időben és azok tolmács nélkül közölték a föld ura, Árpád felszólítását, hogy hódoljanak meg. Azok, akik a felszólításnak nem engedelmeskedtek, mint Laborci ungvári, Zubur nyitrai és Gelu gyulai fejedelem, életükkel fizettek. Aki elszaladt, mint a titeli Salán, annak ügyét lezártnak tekintették, aki pedig meghódolt, mint Ménmarót bihari fejedelem, az Árpád kegyeiből megtarthatta országát élete végéig.

Amit tehát Árpád tett, abban csúcsosodott ki, hogy megszüntette a sok kiskirály függetlenségét és azok területét egyetlen fennhatóság alá helyezte, vagyis megvalósította a kitűzött célt: az ország egyesítését. Hozzávetőleges becslések szerint Árpáddal a 896-tól kezdődő években mintegy
200, 000 lovas érkezett az országba. Az akkori európai viszonyok között óriási haderő volt ez, amely a családtagok, és szolgák beszámításával talán egy teljes millió lélek bejövetelét jelentette. Az újonnan érkezett népesség életformájának megfelelően elsősorban a Nagyalföld füves térségein helyezkedett el: a Tisza két partján, a Felvidék lábainál és a Dunántúl keleti részében. Az ország többi vidékére, ahol korábban érkezett magyar törzsek nagy többsége lakott, főleg a földművelők, oda Árpádék egyelőre nem telepedtek be. A régészek észrevették, hogy a Felvidéken és a Székelyföldön milyen kevés az olyan lelet, amely Árpád népétől, az ország újraegyesítésének idejéből származna.

Az őslakók Árpád munkáját megértéssel, helyesléssel és örömmel fogadták, hiszen maguk is kívánták a megerősödést és mindig várták a hunok visszatérését az esküvel fogadott régi ígéret alapján, sőt hívták is őket. "A székelyek, amidőn hírül vették, hogy a magyarok Pannóniába visszajönnek, Oroszország határáig elébük lovagoltak és velük együtt hódították meg Pannónia (Duna-medence) tájait," - írja Kézai Simon mester krónikájában (167m I 162, 279). Ugyanők önként csatlakoztak Árpád lovasaihoz, amikor azok Ménmarót hódoltatására indultak és velük együtt az első sorokban küzdöttek.

Amikor pedig az ország újraegyesítése megtörtént, Árpád az új vezetőkkel Csongrád vára körül tanácskozásra ült össze és harmincnégy napi tárgyalás után létrehozta azt a szerződést - egyezséget, paktumot vagy alkotmányt - amelynek szabályai szerint kell a hatalmat gyakorolni.

Árpád fejedelem sok néppel jött, de mégsem hozott el Kelet-Európából minden magyart. A nyugatra vonulás során itt is, ott is leszakadtak egyes részek. Tudomásunk van egy nagyobb csoportról, amely a Kaukázus északkeleti lejtőjén maradt hátra, a Kaspi-tóba ömlő Kuma és Terek folyók vidékén, jobbára mocsaras helyen. Szépen megszervezték tágas országukat, s amíg a népek vihara elkerülte őket, körülbelül nyolcszáz esztendeig, fenn tudták tartani népi személyazonosságukat. Országukat Magyarországnak nevezték, élén király állott, akinek tudták és ismerték vérbeli rokonságát a dunai hatalmas Magyarország királyával. Telephelyeiket is gyakran a Magyar-névvel illették: volt náluk Nagy- Magyar, Kicsik- Magyar és Közép-Magyar város, főfolyójukat, a Kumát szintén Mazsarnak nevezték s volt egy Magyar tavuk is. Keresztény hiten éltek, 1329-ben XXII. János pápa egy bullát intézett hozzájuk, amelyben királyukat Jeretyánnak nevezi. Talán éppen ő volt az utolsó kaukázusi magyar uralkodó, mert az országot nemsokára ezután, 1359-ben tatár hordák elpusztították. E nagy vihart átélt töredék ekkor a Kaukázus hegyei közé vonult vissza, a róluk elnevezett Magyar-völgybe, ahol aztán nyomuk veszett. A királyi család talán az európai Magyarországba igyekezett, mert a Krimi félszigeten találtak egy sírkövet, amelynek felirata, rovásbetűkkel a következő (Okm. 29-30): (1) Itten őrzik az örmény barátok (2) Jeretyán ős iráni úr, Don parti ősúr (3) egyházi kincsét, e két (l,) öreg kannát. A Rá-nak (-királynak) (5) ilyen nagy szentsége 'Élő Ra' jele. Ebből világos, hogy Jeretyán valóban létezett, király (Élő Ra) volt és egy személyben katolikus főpap (a két miséző kanna ezt jelenti) s valóban ő lehetett a Kaukázusban élő utolsó őshazai magyar uralkodó.

Valahol a Volga jobb partján szintén állt néhány évszázadon át egy Magyarország, amelyről az ott látogatást tett Julián barát számol be a Szentszékhez intézett jelentésében. Ezt az országot is a tatárok pusztították el 1237-ben.

Közelebb hozzánk, a Kárpátok keleti oldalán, Moldovában is lemaradt egy magyar tömb, a csángók. Leszármazóik a múlt század közepén még 70. 000-nél többen voltak.

A Kárpátok déli oldalán hátramaradt egy harmadik néprészünkről már csak az általuk egykor lakott helyek nevei beszélnek. Az egyik nagyobb, magyarok által lakott táj a mai Ploesti vidéke lehetett, Bukaresttől északra, ahol ilyen helynevek vannak: Magurele (Magyar Helye), Magureni (Magyar Hona), Úrláti, Buda és mások. A lemaradt magyar néprészek sorsa azt bizonyítja, hogy a népi és nemzeti fennmaradás egyetlen módja a szoros összetartás: a széthúzó, külön útra térő forgácsokat az idő könnyen elsöpri.

Az Árpáddal beérkezett közel egy milliónyi népesség bizonyára csak kisebbséget alkotott az országban, szemben a már régebben ott lévő magyar népességgel. Kétségtelen azonban, hogy katonailag sokszorosan nagyobb erőt képviselt, mint az őslakók valamennyi törzse együttvéve. Azon felül, mint harcedzett, elszánt és céltudatos csoportnak, neki volt a legnagyobb összetartozási érzéke, leghatékonyabb szervezete és világos politikai öntudata. Ilyen körülmények között az ő mesterművüket - az ország egyesítését - a helybeliek nem tehették kérdésessé, a sima együttműködést viszont a pusztaszeri szövetség vagy alkotmány szabályozta.

A fekete magyarok és a székelyföldi székelyek, úgy látszik, Pusztaszernél nem voltak jelen, úgyhogy a magyar alkotmány kidolgozásában a döntő szó, főleg az állami berendezések tekintetében a fehér magyarokat illette. Ennek megfelelően az államfő címe az úr népeknél használt Király lett s nem a turániaknál észlelhető Kendős (K.N.D.H., Kende): A királyt a földműves népek módján, széken ülve (trónon) képzelték el; nem pedig szittya módra, lovon ülve. A király szimbolikus állata a fehérek oroszlánja lett, nem pedig a feketék párduca. Az ország jelvényéül az egyiptomi eredetű kettős keresztet választották, a hármas halommal, nem pedig a kos főben végződő fokost. Árpád fejedelmi címere a hét (utóbb nyolc, vagy kilenc) sávval átszelt pajzs lett, rajta lépő oroszlánokkal, mintegy a hét (nyolc vagy kilenc) Hon Ura értelemben. Az ország neve a tervezett Hunország helyett Magyarország, a királyhelyettes címe az Árpádék családjában használatos Élö-Mása helyett a helybeliek Nádora lett, ami azonos az egyiptomi NTR azaz Nagyúrral. A nádor jelvénye, a kifeszített zászló, szintén egyiptomi eredetű, ahol ez a forma éppen az NTR (Nagyúr, Nádor) hieroglif ideogrammja. Gyuláról, Horkáról és Kádárról szintén nem lett szó.

Ha az Árpád-házi királyok trónneveit vizsgáljuk, hasonló eredményre jutunk. Az őslakosság hatalmának és földrajzi eredetének bizonyságául itt is megtaláljuk az egyiptomi kultúrkörben használt címeket és kifejezéseket. A leggyakoribb magyar trónnév az István lett, amit öt királyunk viselt, kezdve Szent Istvánnal (esetleg már ő előtte is). Ez a név régi betűzéssel EST-UAN-UR, EST-AN-UR az egyiptomi királyok szokványos Est-Hon Úr címe, amely azután a használatban István alakot öltött. Az sem véletlen, hogy első állandó jellegű királyi székhelyünk neve EST-ER-GOM, Est Úr Hona volt. Az Estuan úr Egyiptomban azt is jelentette, hogy e trónnév viselője egyúttal földi isten, vagyis egy személyben király és főpap. Szent István is ennek az ősi elgondolásnak volt megtestesítője, de már keresztény bekeretezésben, ezért Isten helyett ő már csak a "szent" címet kapta, de ezt önmagától, a régi jogon, szentté avatási vizsgálat nélkül.

A másik legsűrűbben használt Árpád-kori magyar trónnév szintén a Régi Kelet hagyományából eredt, amely szerint az uralkodó Bál-isten helytartója: Bál, Bala, Béla. Ezt a Bál, Béla trónnevet négy királyunk használta.

Endre azaz Hon-Ra, Hon Ura nevű királyunk három volt.

Egy másik király trónnevéül a COLO-MÁN, Kálmán nevet választotta, értelem szerint a felkelő Napisten (COLO, Kelő) szolgálója, azaz papja (Méne), akiről tudjuk, valóban papnak szánták.

Volt még egy másik Mén-királyunk is, a rossz emlékű SOLO-MON vagy Salamon, egy további pedig a Szemisten papja trónnevet viselte, ez volt ABA SAMU EL, a Hab Szem El, azaz Fő-Szem-Pap.

Mindezek az adatok, noha eddig még sohasem fordítottunk rájuk kellő figyelmet, hatalmas erővel és félreértést nem tűrő módon bizonyítják, hogy a Duna-medencében az oda a kő- és bronzkorban betelepült magyar népesség leszármazói Árpád fejedelem idejében nemcsak éltek és léteztek, hanem az állam kormányának és közigazgatásának kialakításában döntő befolyással bírtak. Szinte azt mondhatjuk, hogy a politikailag és katonailag hódító Árpádékat az őslakosság kulturálisan meghódította, és magához hasonította. Tény és való, Árpád családja és népe annyira egybeforrt a régibb és újabb időkben érkezett különféle magyar törzsekkel, az árjákkal és a turániakkal, s az Árpád-királyok annyira a nemzeti egység megtestesítői lettek, hogy a királyok baját és örömét az ország és nép bajával és örömével azonosították, ezt is úgy, mint az őshazában.

Árpád fejedelemben joggal tiszteljük a magyar honok újraegyesítőjét, a modern magyar Nemzet megalkotóját, Szent Istvánban pedig az egész országot összefogó államgépezet megteremtőjét.

Érthető, hogy amikor az utolsó Árpád királlyal az ősi dinasztia kihalt, az elárvult nemzet sírva kereste, hol találhatna még egy királyt a szent királyok véréből. A síremlék fénymásolatát 253m munkájában találtuk, ahol azonban a szerző nem jelzi a lelet helyét és az írást - tévesen - zsidó írásnak gondolja. Erre a sírkőre Juhász Alfréd (Kanada) hívta fel figyelmemet; itt is köszönetet mondok lekötelező szíves figyelméért. Címerünk egyiptomi értelmű olvasása: a kettős kereszt NEFER, a három egyforma hullámú halom az ország értelemhatározója SZÉK, együtt, mai grafikával: Napország. Ugyan e jelek rovásírású olvasása: a hármashalom középső ívének kiemelésével: a kettős kereszt eGY: a három csúcs közül a középső kiemelkedő eS: a két szélső csúcs mindegyike szintén eS. de többesben eS.ek, együtt az egész: eGY.eS.S.ek Egyezség.

Ez utóbbi olvasás emlékeztetés Árpádnak a honban lévő törzsekkel kötött örök és szent frigyére, a magyar nép összetartozására: ld. Okmánytár 33-34.



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2022 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés