BODNÁR GYULA
Hivatalos adatok alapján.
Még mindnyájan emlékezünk a vörös május 1-ére. Vörös "díszbe" öltözött a főváros, vörös zászlók lengtek mindenütt, az országház előtti téren a vaskalapácsos ember, máshol pedig Lenin "elvtárs" szobrai díszeleglek. A polgárságra ránehezedő terror, a tehetetlenség és a testi és lelki sanyargatástól, valamint a jövő bizonytalanságaitól való rettegés ráfeküdtek a lelkekre. Kun Béláék egymásután hurcolták be börtöneikbe áldozataikat, akik közül egyeseket még útközben meggyilkoltak. Ezek közé tartozott Bodnár Gyula is, akit a terroristák budapesti lakásán 1919 május 3-án elfogtak és gépkocsin a Batthyány-palotába szándékoztak szállítani, azonban a híres Cserny József parancsára még a gépkocsin megölték. Pisztolyokkal többször belelőttek a szerencsétlen emberbe és rohamkéseikkel összeszurkálták. Miután a gyilkosságot már elkövették, egy Sulyok István nevű 20 éves fiatal terrorista az autót a Margit-hídra vezette, a híd közepén azt megállította, megvárta, amíg társai a holttestet teljesen kirabolják és azután a szerencsétlen Bodnár Gyulát közös erővel a Dunába dobták.

BŐNYI GYULA.
Hivatalos adatok alapján.
1899-ben Devecseren született. Édesapja Bőnyi Ignác, édesanyja Dani Teréz. A cs. és kir. 19-es gyalogezrednél szolgált, egy évig kint volt a fronton, legutóbb a Piavénál teljesített szolgálatot.
A devecseri ellenforradalom napján, miután a fehérek a direktóriumi tagokat, a proletár-érzésűeket s a vöröskatonákat leszerelték, a járásbírósági fogdába zárták, Bőnyi Gyulát bízták meg őrzésükkel, ő kitartóan és katonai fegyelemmel állt őrt. Ott az őrhelyén lőtték agyon a forradalmat leverő veszprémi vörös-katonák. Anyjának a szomorú hírt Odor Sándor vitte meg, aki azután kétségbeesve sietett a járásbírósági épülethez, hogy fia holttestét elkérje. Hetzl direktóriumi elnök erre azt felelte:
Azt a dögöt vigyék ahová akarják.
A temetéshez 1919 május 8-án délelőtt 10 órakor a pap csak a házhoz mehetett. Bőnyi volt a devecseri ellenforradalom első áldozata.
Az áldozat meggyilkolására vonatkozólag Markos János terrorista a következőket vallotta a budapesti büntetőtörvényszéknél :
"Én, jóllehet parancsom nem volt rá, Kovács József és Révay Antal társaimmal több gyalogsági katona kíséretében a járásbírósági épület felé mentem, megpillantottam az ott tartózkodó Bőnyi Gyula devecseri lakost, aki azonban a nála levő fegyvert közeledésünkkor nem használta. Ennek dacára Kovács barátommal feltettem magamban, hogy Bőnyi Gyulát lelőjük. Először én lőttem rá, mire ő összeesett. Erre Kovács is lőtt rá. Mivel Bőnyi arcra esvén, még nem halt meg, én a puskatussal kétszer hátbavágtam. Bőnyit megfordítottuk, szájára /Itt olyan szó következik, melyet le nem írhatunk./ ... Bőnyi ekkor sem volt még halott. Ekkor azt indítványoztam Kovács társamnak, hogy szúrjuk ki Bőnyi szemeit. Én Bőnyi jobb szemét, Kovács pedig a balt szúrta ki oldalfegyverrel. Az áldozat zsebeit átvizsgáltuk s miután meggyőződtünk, hogy abban különösebb értéktárgy nincs és hogy Bőnyi most már halott, ott hagytuk őt az utcán heverve és tovább mentünk."

CSÁKÁNY SÁNDOR.
Hivatalos adatok alapján.
A rémuralom java idejében, 1919 május 22-én egy 15 éves gyerekember, Csákány Sándor kiment a Hűvösvölgybe, hogy özvegy édesanyja konyhájára némi kis fát vigyen. A szerencsétlen fiú egy Major István nevű "vörösőr minőségében alkalmazott vérengző fenevad körmei közé került, aki két korona illetéket akart rajta behajtani a faszedésért. Minthogy ezt a pénzt a fiú megfizetni nem tudta, nem lévén egy árva krajcárja sem, a fegyveres briganti ott a helyszínén agyonlőtte a szerencsétlen gyermeket, aki azonnal szörnyethalt.
A hulla a bonctani intézetbe került. Az eljárás hivatalból alkalmasint sohasem indult volna meg. Csak amikor egy szemtanú a Vörös Újság útján és közvetlen feljelentéssel is a vörös-őrség főparancsnokához fordult, akkor indult meg nagynehezen a nyomozás. Közben a szerencsétlen özvegy anya is beadott a VI. kerületi munkástanácshoz egy szívettépő kérvényt az eljárás megindítása iránt, melyben előadta, hogy most már csak egy leánygyermeke van, aki gőzmosodában dolgozik s hogy fia, aki már az előtt állott, hogy állást kapjon, egyedüli támasza lett volna a szerencsétlen családnak. A detektív-jelentés is megerősítvén a tényállást, végre júliusban a forradalmi törvényszék fogházába került a gyilkos Major István.
Harsányi vádbiztos lakonikus rövidséggel ezt jegyzi rá kék irónjával az aktára: "Irattárba Harsányi" s ezzel a dolog rendben van. Nem történt semmi: csak egy 15 éves fiatal életet oltott ki egy "elvtárs" két koronáért!

CSICSERI CSICSERY LÁSZLÓ ÉS
ORAVICZABÁNYA1 MÁHR JENŐ SORHAJÓHADNAGYOK.
(A Duna-flottilla ellenforradalma.)
Zemplén Szilárd korvettkapitány leírása alapján.
Lélektani szempontból alig lehet megmagyarázni, de mégis úgy történt, hogy az internacionalista rablók leküzdésének eszméje úgyszólván legelőször azoknak az elméjében született meg és jutott erőteljesen kifejezésre, akik életük jórészét hazájuktól távol, a messze tengereken, idegen országokban töltötték: derék magyar tengerészeink elméjében. Az 1919 június 24-ikén kirobbant, bár sikertelen, de azért soha el nem hervadó érdemű ellenforradalom tervezői és megindítói a Ludovika Akadémia lelkes tanáraival és akadémikusaival együtt monitorjaink tisztjei és legénységi állományú egyénei voltak. A tengerészek ellenforradalmát ügyesen írta le Benkő Kálmán, volt haditengerészeti kormányos, a monitorlázadás egyik főszereplője. E könyvecske értékét rendkívül mértékben növeli az, hogy az előszól kormányzó urunk, a könyv kiadásakor a nemzeti hadsereg fővezére: nagybányai Horthy Miklós írta. Ez az előszó a következőképpen hangzik:
"A két forradalom zavart gondolatvilágából a kommunista terror idején kezdtek az emberek józanabb eszük szerint egy tisztább gondolatvilágba menekülni; az első törekvést ilyen irányban a június 24-iki ellenforradalomban látjuk: amikor a monitorok a nemzeti színekkel cserélik fel a vörös rongyokat!
Ennek a napnak s az utána következő szomorú időszaknak a történetét mondja el nekünk egyszerű szavakban a monitorlázadás egyik főszereplője, ő is, mint annakidején sok társa, hamis jelszavaktól megtévesztve és terrorizálva állt egy olyan irány szolgálatába, amellyel józan fővel sohasem azonosította volna magát egy jó katona sem.
Az engesztelékenység szellemében olvashatja a magyar közönség e sorokat okulással a jövőre; azon reményben, hogy lelketlen izgatók minden machinációja sem fogja többé embereinket eltántorítani a nemzeti eszmétől! Budapest, 1920 január 29. Horthy s. k."
Benkő könyvének adatai általában megegyeznek Zemplén Szilárd korvettkapitány összefüggő leírásával; a különbség főképpen abban mutatkozik, hogy az előbbi a részleteket jobban kidomborítja s részletesebben leírja azt is, hogy monitorjaink személyzete miképpen került ellenséges fogságba és milyen sanyarú volt az internáltak sorsa ott. E könyv céljának azonban teljesen megfelel Zemplén Szilárd következő előadása:
Az 1919. év június végén mint a 14. osztálynak vezetője voltam az akkor népbiztosságnak nevezett hadügyminisztériumba beosztva. Azon időben már nyilvánvaló volt, hogy a diktatúra vezetői csak alacsony személyi célokat követnek s így azok is, akik kezdetben nem egészen tisztán látván a fejleményeket és csak azt tartva szem előli, hogy a proletárdiktatúra emberei készeknek nyilatkoztak volt a magyar földet megvédeni az ellenséges hódítóktól, ebben a tekintetben segédkezet nyújtottak nekik, kiábrándulva, a viszonyok megmásítására gondoltak.
Körülbelül június közepe táján egy tiszttársam révén összeköttetésbe leplem egy olyan titkos komitével, amely az ellen-revolúción dolgozóit, felajánlván közreműködésemet.
Az osztályomhoz akkor beosztott politikai megbízott Benkő Kálmán volt tengerész altiszt, akit a legénység választott meg erre az állásra, kitűnő hazafi, merész, előrelátó és okos ember, önszántából ajánlkozott nekem, hogy nagy befolyása lévén a legénység között, amelynek egy része tudtommal már úgyis megunta volt a szovjetet, megnyeri azt egy esetleges kormányellenes akcióra. A behajózott tisztekről előre föltettem, hogy ráállanak.
Az akkori főparancsnok, Böhm Cosimus korvettkapitány, készséggel beleegyezett a tervbe, és törzskari főnökével, a később hősi halált halt csicseri Csicsery László sorhajóhadnaggyal a legnagyobb tevékenységet fejtette ki az ügy érdekében, úgy hogy az akció létrejöttének érdeme nagyrészt őket illeti. Benkő Kálmánnak sikerült Lakner Béla volt gépészaltisztet megnyerni, akinek beleegyezése nélkül egy lépést sem lehettünk volna, mivel ő volt a hadihajós főparancsnokságnál beosztott és szintén a legénységtől megválasztott politikai megbízóit. Lakner, kinek személyes tulajdonságait itt elbírálni nem akarom, inkább passzív szerepet vitt ezentúl, de hangsúlyozom, hogy jelenléte és részvétele a puccskísérlet megindításában conditio sine qua non-nak vehető.
Nagyjában véve az volt a tervünk, hogy monitorjainkkal a fölkelés folyamán megszállva a Dunát, a hidak közlekedéséi fogjuk ellenőrzés alá venni és a vasúti hidak lezárásával megbénítani a szovjet közlekedését a Dunántúllal. A rendelkezésre álló erők persze ennek a magasra tűzött célnak aligha lettek volna megfelelők, csak akkor, ha az összes egységekre is számíthattunk volna. Ez azonban, amint alább olvasható, sajnos, nem következett be. A főparancsnokságnak sikerült egy tervbe, vett támpontot Budapestről délre szervezni, u. i. egy 360 tonna fűtőolajat tartalmazó uszályt a Balaton-vontatógőzössel Paksra irányított. Kőszénnek leirányítása feltűnés elkerülése miatt nem volt lehetséges. Rajtunk kívül álló események a fegyveres kísérlet időelőtti kitörését vonták maguk után. Csicsery, Benkő és Lakner még idejekorán felutaztak a cseh fronton állomásozó hajóegységekhez propagandájuk végzésére.
Ez minden hajón sikerült, kivéve a "Szamos"-monitort, amelynek legénysége a kiküldötteket, de még tudtommal a saját tisztjeit, valamint a Dunahajóraj parancsnokságának tisztjeit is elfogta. A lecsukottaknak azonban sikerült őreiket rábeszélni, hogy engedjék ki őket és négy embert küldjenek le Budapestre Szamuely népbiztoshoz tudakozódni a dolgok mikénti állásáról. Minden kockán forgott, amidőn a ,,Szamos"-monitor maga szándékozott elindulni Budapestre evvel a küldöttséggel. Sikerült azonban végre az embereket rávenni, hogy az utazást a nemzeti irányban különösen megbízhatónak tartott "Csuka"-őrnaszádon tegyék meg. itt aztán Csicsery és Benkő elfogták őket és fogva tartották.
Ennyit az előzményekről. Június 24-én délelőtt érkezett á ,,Csuka" Budapestre. Engem a többi vezetők délre hívtak meg a továbbiak megbeszélésére az óbudai laktanyába.
Mielőtt oda beléptem volna, utóiért egy összekötő tiszt a titkos komitétől, aki kijelentette, hogy Haubrich népbiztos meg van nyerve az ellenforradalom részére s hogy ezért a kísérlet kezdete még aznap délután 5 órára van kitűzve. Nem volt mit habozni. A Budapesten levő egységek, a "Maros"-monitor, a "Csuka"- és "Pozsony"-őrnaszádok azonnal parancsot kaptak a készenlétre délután 6 órára. A főparancsnokság telefoni és sürgönyt úton kísérelte meg a cseh fronton levő egységeknek kiadni az egyesülési parancsot. Délután 5 órakor a megnevezett egységek csakugyan kifutottak az óbudai kikötőből. A behajózott tiszteken kívül födélzetünkön volt Böhm Cosimus főparancsnok, Csicsery, a két politikai megbízott, meg csekélységem. Kevés volt a tiszt, de az elhatározás gyors végrehajtása folytán nem volt lehetséges többet beavatni vagy fölhívni; különben is reméltük további csatlakozásukat. A három hajó azonnal fölhúzta a magyar zászlót; a legénység lelkiállapotára való tekintettel a hajó orrán meghagytuk a vöröset, hogy ellenszociális szándékokkal senki se vádolhasson. Egyelőre különben a hangulat jó volt, sőt lelkes.
Budapest mellett elhaladva, miután a szárazföldi tüzérség srapnelljei megadták a jeladást az akció megkezdésére, kiáltozással próbáltuk fölkelteni a járókelők érdeklődését és tevékenységét. Néhány lobogó zsebkendőn kívül mást nem vettünk észre, a hangulat nyomottnak látszott. Csak a derék és mindig erősen magyar érzelmű dunai hajósok vonták fel azonnal a nemzeti zászlót. A Hungária-szállóra, a gyűlöli szovjetházra jeladásképpen, meg azért is, hogy a hidakat mögöttünk elégessük, közös megállapodás alapján a "Pozsony"-őrjárónaszáddal három ágyúlövést adattam le. A vasúti összekötőhíd alatt lehorgonyoztattam a "Lajtát" és miután az ottani vörösőrséget felhívtuk, hogy az állomásokkal telefonon közölje, hogy a közlekedés további rendelkezésig be van szüntetve, a hajó egy lövéssel belőtte magát a hídra. Egy őrnaszád időközben a Csepel szigeten fölállított vízi-repülő osztag tisztjeit és embereit hívta föl a csatlakozásra.
Itt néhány szót szeretnék szólni a parancsnoki viszonyokról. Nem voltak fegyelmezett katonáink. A fegyelem inkább olyan folytonos rábeszélésfélén nyugodott. A tisztek ugyan készséggel elismerték a csekélységem, valamint Böhm korvettkapitány rangjához kötött elsőbbséget, hanem a legénységet inkább rögtönzött szónoklatokkal és magánbeszélgetések útján izgattuk. Ebben természetesen nagy szerep jutott a két volt politikai megbízottnak. Az egész elég áldatlan állapot volt, ami mindinkább bonyolult, mentő] válságosabbá vált a helyzet. Volt arra is eset, midőn csak példával lehetett hatni.
Az északi fronton időző egységekről időközben hír nem érkezvén, előbb egy kis fedetlen motorcsónakot küldtünk föl, hogy az óbudai kaszárnya révén velük az összeköttetési keresse. Ez rövid idő múlva összelőve tért vissza. Az összeköttetés fölvételére tehát elindultam északnak a "Pozsony"-őrnaszáddal. Ettől a pillanattól kezdve egészen visszavonulásunkig minden mozdulatunk nem célzott egyebet, mint a szanaszét szórt erők egyesítését, ami sajnos, nem egészen sikerült. A "Pozsonyt" az ellenség már igen erősen lőtte. Több mint 300 gépfegyvertalálatot kaptunk és a hidak alatt elhaladva két kézigránátot is. Bajunk nem történt. Csak akkor feleltünk, ha egészen tisztán láttuk az ellenséget. Már erősen esteledett. A legénység magatartása jó volt, bár az erős tüzelés láthatólag meglepte őket. Könnyebbnek képzelhették a revolúciót. A parancsnok, Müller tartalékos fregatthadnagy hidegvérrel vezette hajóját.
A Szentendre-sziget déli csúcsán lehorgonyozva vártunk. Éjjel 1 óra felé megérkezett északról a "Fogas", amelyei sikerült elfognunk, mielőtt szándéka szerint Óbudára befutott volna. Még mielőtt mellettünk kikötött, rövid beszédemre és fölhívásomra a legénység készségesen csatlakozott céljainkhoz és kitűzte a magyar lobogót. Virradat előtt kívántunk a városon áttörni. A felső, még beérkezendő hajókat értesítendő, egy sajkában két embert hagytam hátra írásbeli paranccsal, amely az előzményeket röviden összegezvén, az egyesülésre hívta fel őket az összekötő hídtól délre, vagy ha ott nem találnak, a Dunán lefelé.
A hajnal előtti áttörés permetező esőben majdnem egészen észrevétlenül történt. Mire a ,,Maros"-hoz megérkeztem, hírül adták, hogy egy hadihajós fémmunkás, Burányi, tárgyalásokat próbált közvetíteni Haubrich, valamint Kun Béla közölt és közöltünk. Haubrich írásából látható volt, hogy nem állott a forradalom részére: holmi engedményeket ajánlott, egy új népbiztosi listát, amelyben persze Kun Béla megmaradt volna stb. Kívánatára röviden összegeztem kívánságainkat. Csak az akkor elérhetőt kívánhattuk. Az általam fogalmazott kívánalmak körülbelül így hangzottak: A jelenlegi kormány azonnali lemondása. Átmeneti kormány alakítása tiszta szociáldemokratákból és gazdákból nemzeti alapon, azzal az egyedüli céllal, hogy a legrövidebb időn belül a legszélesebb demokratikus alapon választott nemzeti gyűlést összehívja. Addig katonai diktatúra fedte volna a kormányt, amit (tekintettel az akkor meglevő hadseregre) Stromfeld Aurél ezredesnek, vagy más megfelelő egyéniségnek gondoltunk fölajánlhatónak. Haubrichnak két követ küldésére vonatkozó fölhívását elvetettük és kijelentettük, hogy csak hajóink fedélzetén tárgyalunk. Átiratunkra felelet nem érkezett, de a Haubrichtól fölajánlott 3 órás fegyverszünet leteltével a "Pozsony"-őrnaszádot, mely az összekötőhíd blokádját tartotta, repülők támadták meg bombákkal. A többi egység, a "Maros" és két őrnaszád már kora reggel kifutott Dunapentelére, hogy az ott állomásozó hajókat, még pedig a "Munka" nevű páncélozott, 2 drb 47 mm.-es gyorstüzelő-ágyúval fölszerelt aknahajót, az aknaanyagot és a baracsi aknazárat kezébe kerítse. A "Munka" megtérítése rábeszélések révén sikerült, de voltak rajta, akik nem nyugodtak bele a dologba. Észre lehetett ezt venni a folytonosan érkező küldöttségeken, amelyek mindig még valami magyarázatot kívántak.
A hajó csak délutánra került ki nagynehezen a kikötőből s parancsra vontatásba vévén az aknaraktárnak szolgáló "Prut"-uszályt, mellettünk horgonyzott le. Időközben a "Bácska" gőzöst délfelé küldtük Wattenvyl fregatthadnagy parancsnoksága alatt a paksi aknazárhoz, hogy azt esetleges áthaladásunkra előkészítse. Waltenvylt, aki azelőtt a zárlat parancsnoka volt, emberei nagyon szerették. A környékbeli parasztoknál is tiszteletnek örvendett. Megígérte, hogy igyekezni fog szervezni a fehér fölkelést, amely a Duna azon vidékén minduntalan fellobogott. Tőle tudtam meg, hogy a fehérek a paksi zárlatot védő 2 drb 15 cm.-es tarack závárját elvitték. Wattenvylt nem láttam azután, hajója másnap Paksnál feküdt. A délután folyamán Budapest felől megérkezett a "Pozsony", mivel legénysége nem állván az ellenséges repülők bombázását s azonkívül elhagyatva érezvén magát, követelte a tisztektől, hogy velünk egyesüljenek. De jó hírt hozott, sürgönyt a "Lajta"-monitortól, hogy a "Komárom"-mal együtt az újpesti hídnál harcban áll. Kevés vártatva a két hajó megjelent, miután erős gépfegyver- és ágyútűzben Budapesten áttörtek. Buche fregatthadnagy ezen akció folyamán combján súlyosan megsebesült.
Most már gondolni lehetett valamely vállalatra, nevezetesen a Pakson fekvő "Compó" és "Viza" kézrekerítésére. Erre a célra leküldtük a "Pozsony"-t és "Komárom"-ot Csicsery vezetése alatt, akihez Benkő csatlakozott. Én a hajókkal már este újra el akartam indulni Budapest felé, de a nehézségek már mutatkoztak. Úgy a "Maros", mint a "Lajta" régi gépei okvetlen néhány órányi tatarozást kívántak, hiszen a "Maros"-t a gépjavítás folyamatából szállítottuk volt el, a "Lajtá"-nak pedig már régen javításba kellett volna mennie, azt azonban a cseh front eseményei nem engedték meg. Azonkívül egyes hajók fűtői és gépészei több nap és éjjel egymásután dolgozván, erejük végén voltak. Elhatároztuk tehát, hogy a reggelt Dunapentelén várjuk be.
Estefelé mindenféle gyanús tünetek mutatkoztak. A városkából direktóriumi tagok jöttek be segítségért, ahogy mondták, a "csőcselék rablási vágyai" megfékezésére. Egyik-másik hajón a legénység ivott és hangosan politizált. "Fiuk" szállingóztak be a partról és az ottani különítménytől, gyanús alakok, akikről a megbízhatatlanság lerítt. Végre hír jött, hogy valaki, amint hallottam, a hírhedt Kiss Sándor, az egész hadihajózás parancsnoka, 23 éves repülő-tengerész ember, odakinn az eledelt vásárló matróz-különítményeknek nyíltan a tisztek árulásáról, elfogásáról stb. szavalt. Embereink minden ellenérv ellenére fegyveresen kimentek, többen kótyagos állapotban, hogy utánanézzenek, mi van a. városban. Időközben kézről-kézre járt a magát hadihajófőparancsnoknak nevező Kiss Sándor kommunista-matróz telefon-fölhívása, hogy bennünket mindenhol lázadóknak tekintsenek s hogy a forradalom Budapesten le van verve, hogy a legénységnek bántódása nem lesz, ha bűnbánóan kiszolgáltatja a tiszteket s több efféle. A helyzet kezdett kényelmetlen lenni. A hajókat messze a parttól és egymástól horgonyoztattam le. Azután még egy fenyegetés érkezett Kisstől, hogy a vezetők családjait fogják felelőssé tenni a történtekért s ezeket túszokul elfogatni.
Késő éjjel, reggel felé megérkezett a "Pozsony" paksi útjáról. Nem ért célt. A két naszád legénysége arra akarta volna bírni a mieinket, hogy melléjük állva a hajókkal, beszéljük meg a teendőket. A mieink eléggé elővigyázatosak voltak, hogy ezt nem tették meg. Tisztet nem láttunk A hajók legénysége csak azt jelentette ki, hogy ellenségesen nem fog viselkedni ellenünk, de nem csatlakozott. Több jelből Szamuelynek jelenlétére vagy közelségére lehetett következtetni.
Az előbb leküldött fűtőolajuszály, melynek 360 tonna olajat kellett volna tartalmaznia, üresnek bizonyult, hogy ügyetlenség, csalás vagy szabotázs folytán, nem tudom eldönteni. De terveinkkel ez a tény egyszerre halomra döntötte. Naszádjaink hazafelé fordultak. A "Pozsony" kazánhiba miatt Paks felett kénytelen volt lehorgonyozni. A déli vállalkozásnak Csicsery erélye folytán mégis volt annyi sikere, hogy a barcsi aknazár, melynek kapuját Kiss parancsára kommunista érzelmű matrózok már lezárni kezdték, veszélytelenné vált reánk nézve. Csicsery a lerakásra kész aknákat leszerelte és a gyutacsokat magához vette.
Másnap, 26-án reggel a helyzet már legkevésbé sem volt biztató. A fűtőolaj az őrnaszádokon kifogyóban, utánpótlás nincs. A két monitornak, ha a "Munká"-nak maradék szenét átvesszük, ami azonban az egész délelőttöt igénybe vette volna készlete csak Budapestig és onnan vissza a demarkációs vonalig visszautazhatásra lett volna elegendő, ha semmi közbe nem jön. A legénység bizakodó kedve, különösen a korán reggel megindult repülőtámadások után, amelyek ellen csak gépfegyver védekezésünk volt, nagyon csökkent és bizonytalan lett. Budapestig a monitoroknak 10 órai útjuk volt, a túlerőltetett gépek megrongálódása valószínűnek látszott. Bár tehát a terv szerint újra Budapest előtt kívántunk volna megjelenni, nem zárkózhattunk el az aggályoktól s így amikor a hajók gőzzel felkészültek, megkezdtük a visszavonulást. A legközelebbi cél: a paksi aknavonalon való áttörés. E célból az aknavonal felett a két monitor megáll, hogy tüzelésével elnémítsa a zárlat ágyúvédelmét. Az aknavonalon vagy az aknakeresők segélyével, vagy az őrnaszádok által vontatott drótkötelek által kaput kell nyitni. E célból az őrnaszádok egyike megkísérli Pakson legalább a "Bácska" aknakereső hajó és egy motorcsónak elvételét. Ha lehetséges, a két ott kikötött őrnaszádot is magunkkal visszük, de emiatt a főcéltól elvonatni nem engedjük magunkat.
A hajók sorrendje az úton ennek megfelelően állapíttatott meg. Elől a két kisebb őrnaszád, utánuk a monitorokkal a "Munka", majd később utolsónak a "Komárom" őrnaszád, amelyen Csicseryvel együtt én is tartózkodtam. A hajóhad előre indult. A "Komárom" egyelőre a két uszályba rakott aknaanyag ártalmatlanná tételével volt megbízva. Majd a többi után haladva, valamivel Paks felett föltaláltuk az éjjel visszahagyott "Pozsony"-t, mely most utóvédként velünk haladt. Paksnál éppen megpillantottuk már az előttünk haladó monitorokat, amidőn csodálkozásunkra a "Munka" a vonalból kiválva "felrondózik" és a part felé igyekszik. Mindjárt gondoltam, hogy valami baj van. A parton nagyszámú matróz és vöröskatona. Őrnaszádjaink mellett a parton sorbaállítva őrnaszádjaink legénysége. Időközben a "Munka" lerántja a magyar zászlót és a parton álló csőcselék, valamint matrózok örömrivalgása közben kiköt. Tudtam, hogy ez mit jelent és hogy tiszttársaink odaát veszve vannak. (Ez az aggodalom hála Istennek alaptalannak bizonyult.) A hajók mellett elhaladva tüstént megfordultam tehát a "Komárom"-mal. A "Pozsony" követett. A monitorok időközben az árammal haladva gyorsan távolodtak. Harci riadóban szócsőtávolra megközelítve a "Munká"-t, kiléptem a parancsnoki toronyból, hogy tisztjeinket visszakérjem, a kikért, amint átkiáltottam, egy velünk vontatott motorcsónakot szándékoztam átküldeni. A "Munka" fedélzetéről egy kihízott, matrózruhába öltözött férfi visszakiáltotta, hogy "nem tárgyalunk". Láttam azt is, hogy ottan mindnyájan fedezik magukat és megkezdődött az ágyútűz.
A tüzelés a "Munka" és "Pozsony" között folyt. Ez utóbbit, hátunk mögött állván, nem láttam. Mi időközben fölfelé Igyekezve elhaladtunk az elpártolt hajó mellett. A távolságot nem lehetett nagyítani, mivel éppen ott a Duna egy zátonya nagyon keskenyre szorítja a hajózható csatornát. A malmok mellett lefelé fordulva újra egészen közel kellett elhaladnunk a matróztüzérektől irányított két gyorstüzelő-ágyú előtt. A "Komárom"-nak csak egy ágyúja volt. Mahr Jenőnek, a hajóparancsnoknak emberséges szívére vall, hogy nem engedte megkezdem a tüzelést, amíg az árulók csakugyan reánk nem lőttek. Tüzérségének és gépfegyvereseinek megparancsolta, hogy csak célozzanak és maga figyelte, vájjon a "Munka" ágyúi ránk vannak-e irányítva. A "Munka" heves tüzelésbe fogott. Erre már mi is feleltünk. Láttam, amidőn ágyunk eltalálta az ellenség fölépítményén álló gépfegyvertornyot és hogy az ellenség fölépítményéből füst és gőzoszlop szállott fel. Úgy rémlik, mintha a velünk szemben levő ágyú mellett is elértünk volna egy találatot. Gépfegyvereink tudtommal hallgattak.
Az ellenség harmadik lövése talán 50 méter távolságról eltalálta a "Komárom" parancsnoki tornyát. A gránát benne robbant szét. Mahr, akinek oldalát szakította le, szó nélkül esett össze. Csicsery, akinek mind a két lábát elvitte a szilánk egyiket térden felül, másikat térden alul lábaim elé zuhant. Hallom, hogy két altisztünk nehezen megsebesült és óriási vérveszteség közepette a hajódereglyével kiszökött. A kormányos és magam szintén elkábultunk. De azonnal visszatért eszméletem és láttam, hogy az eleresztett kormánykerék elfordulva, hajónkat egyenesen az ellenséges partnak viszi. Visszarántva a kormányt, még éppen sikerült az ütközést elkerülni. Hajónk egész csendesen úszott lefelé, ágyútűz nem volt többé hallható. Kérdezősködtem. A gépházból az a jelentés érkezett, hogy a nafta-szivattyú nem húz. A legnagyobb válság közepette megakadt.
Később tudtuk meg, hogy a "Munka" a harc következtében elsüllyedt. Roncsát utóbb magam is láttam.
Nemsokára elértük azt a helyet, amelyen a monitorok várakoztak. Első gondolatom az volt, hogy egy monitorral fölmenjek és pozdorjává lőjem azt a társaságot, de körülnézve láttam, hogy a hajók legénysége a pánikhoz közel áll. Az aknavonal egy motoros csónakja sorra járta a hajókat, jelentve, hogy Szamuely Kalocsáról az aknavonal felé tart tüzérséggel (15 cm-es ágyút emlegettek), hogy az előző napon a szovjet a csehekkel fegyverszünetet kötött és szabad keze volt most 120 ütegét a magyarság ellen fordítani s hogy fél óra múlva itt lehetnek.
Tisztjeim eleste is bénítólag hatott az emberekre. Vajon a hír igaz volt-e, nem tudom megítélni. De cselekednünk kellett, mintha igaz lett volna. Látható volt, hogy a legénység erkölcsi ereje nem bírna el egy áttörési kísérletet, ha a közel partról ágyútűz fenyegetné. Tudtuk már azt is, hogy az aknamezőn kapu nincs. Azonban a balparttól számított 15 méter széles sáv aknamentes. A víz állása magas volt s így a kalauz szerint a kőhányás 4 méterre megközelíthető. Az volt a célom, hogy két őrnaszáddal drótkötelet vontattatok a hajók elölt, de míg orvosért voltam a nehéz sebesült Csicsery részére, 3 őrnaszád önszántából elindult és áthaladt a záron. Nem volt más hátra, mint szintén megkísérelni az áttörést. A ..Lajta" parancsnoka Kuzma és a "Maros" parancsnoka Görgey sorhajóhadnagyok a merészségnek és bátorságnak mintaképét mutatták, amidőn életükkel, hajújukkal játszva megtették ezt a kísérletet. A hajókormányosok menekültek. Különösen hangsúlyozom, hogy egy monitor 8 méter széles. A legnagyobb elismeréssel adózom e férfiaknak tettükért. Kuzma csak arra kért, hogy a ,,Komárom"-mal előtte haladva kalauzoljam. Amit, meg-meg-állva az aknavonal közepette, meg is tettem. A gáton egy vörös ezred katonái állottak gépfegyverekkel. Nem értem viselkedésüket, de tény, hogy a legcsekélyebb ellenséges mozdulatot sem tették.
Az aknavonal alá szerencsésem megérkezve azon gondolkodtunk, vájjon nem lehetne-e újból megfordulva Magyarország határain belül fönntartani az ellenforradalom zászlóját. Azonban legénységünk kimerült állapota, idegessége, valamint az, hogy néhány egységünk fűtőkészletének végén volt, arra késztettek, hogy egy hadikövettel átlépjük a határt és tárgyalást folytassunk segítségért a szovjet ellen. Egy ilyen tartalmú rádiómegkeresést le is adtam az angol parancsnokság részére, de az távírászaim gyakorlatlansága folytán, csak érthetetlen töredékeket kapott kézhez.
Időközben a "Komárom" a halott Mahr Jenő és a haldokló Csicsery László sorhajóhadnagyoknak egyik monitorra áthajózása végett, majd újabb géphiba miatt ismét visszamaradt s csak akkor érte utói az elől haladó őrnaszádokat, midőn ezek az érsekcsanádi csúcsnál egy ágyúszóra megfordultak. Már ekkor mindnyájan felhúztuk a fehér zászlót. Eleinte azt gondoltam, hogy a csúcsról, ahol tudtam utolsó őrsünk állott vala, a szovjet csapatai lőnek. Az egyik gránát néhány lépésnyire csapott le a "Fogas"-tól, de csakhamar észrevettem, hogy a tüzelés a csatorna közepén tartózkodó idegen hajótól ered. Nem volt más hátra, mint esetleges tüzeléssel szemben is, szótávolra közelednünk. Előretörtem tehát, amire az angol naszád tüzelését beszüntette. A többi hajó követett. Az angol zászlóshajó felhívására hajóink a bajai híd felelt horgonyoztak le. Én Benkőtől kísérve az angol vezérhajó fedélzetére mentem az angol motornaszáddal.
Visszapillantva, nem mulaszthatom el a figyelmet Benkő Kálmán és Lakner Béla altisztek, volt politikai megbízottak érdemeire fölhívni. Hogy tisztjeink megfeleltek, azt csak természetesnek találom, ellenben ezeket az embereket, akik befolyásos helyzetüket, esetleg jövőjüket, népszerűségüket bizonyos pártkörökben stb. kockára tették, hogy a nemzeti célú forradalomban részt vegyenek, már politikai okokból sem tartom elejthetőknek. A Dunagőzhajózástól kikölcsönzött kormányosokról röviden csak azt mondhatom, hogy mindannyi hazafi. Hazafiságukat sajnos hadifogságban sínylik a szerb fogolytáborokban. E férfiaknak szerény véleményem szerint a nemzet köszönettel és kártérítéssel tartozik".
Eddig tart Zempléni érdekes leírása.
Benkő Kálmán Csicsery és Máhr hősi haláláról a többek közt a következőket írja:
Szegény Csicsery L. igazi hősi halált halt magyarságáért. Az egész flotta gyászolta ezt a két kiváló finom embert, kikel úgy a legénység, mint a tisztikar a legönzetlenebbül szeretett. 28-án délelőtt temették el Csicsery L. és Máhr J. sorhajóhadnagyokat. A temetést a szerbek rendezték, igazán csak a legnagyobb hősöknek kijáró tisztességgel. Olt volt a hajóink legénységének tíz kiküldöttje, az összes tisztek, Ankner és én, a jugoszláv tengerésztisztek nagy száma, az angol tiszti küldöttség, a szerb városparancsnok s végül a jugoszláv matrózok nagy küldöttsége.
A nyitott simái a pap szép beszéde után elhangzott a szerbek díszlövése s a sírt körülálló matrózok könnyekig meghatva eresztették sírba a két legjobban szeretett és legnemesebb tisztjüket. Egymásmellé egy sírba temették őket, amelyet elborított & sok virág és koszorú, melyek minden virága és levele a mi nagy bánatunkat és szeretetünket szimbolizálta."
A "Szegedi Új Nemzedék" 1919 szeptember 7-iki számában a temetésről ezeket olvashatjuk:
"Szombaton, 28-án temették Mahrt és Csicseryt, a hadihajók ellenforradalmának két hősi halottját. A temetésen az egész szerb helyőrség résztvett és díszlövéseket adtak le. Hathat tengerész a vállán vitte a halottasháztól a sírig a koporsót s az egész tisztikar és legénység zokogva sírt. Most érezték át valamennyien hontalanságuk rettentő keservét."
A magyar hadihajós tisztek a két hős bajtárs emlékére a következő tartalmú gyászjelentést adták ki:
"Kedves bajtársaink, csicseri Csicsery László és oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagy urak 1919 június 26-án a Dunán a magyar hazáért vívott ütközetben a bolsevikiek gránátjától találva hősi halált haltak. Budapest, 1919 augusztus 16-án. őseink hazáját jobban szerették, mint ifjú életüket. A magyarok Istene adjon nekik örök nyugodalmat. A magyar hadihajós tisztikar."
Az angol bajtársak a hős tengerésztiszteknek hatalmas kő-emléket állítottak, amelynek felirata a következő:
"Ladislaus Csicsery von Csicser Fregattenleutnant, aged 26. Eugen Máhr von Oroviczabánya, aged 25. Killed in action aboard Monitor "Komárom" June 26. 1919."
Az áldozatok csak 1921 novemberéig pihentek ideiglenes sírjaikban, mivel ekkor a MOVE kezdeményezésére és a kormány támogatásával Budapestre szállították a két hős tengerésztisztet. Az ünnepélyes gyászszertartás november 13-án. vasárnap történt. A koporsókat a "Pozsony" monitor szállította Budafokra, ahol azokat az angol bajtársak sírkövével együtt a magyar folyamőrség "Szeged" nevű őrnaszádja hozta a fővárosba, az Eötvös-téri hajóállomásig. A díszes ravatalt a honvédség tisztjei és egyéb katonái, valamint a polgári társadalom százai állották körül. A temetési szertartást P. Zadravecz István tábori püspök végezte, aki szép beszéddel adózott a vértanúk emlékének. A koszorúk elhelyezése után a koporsókat egy-egy tábori ágyú talpára helyezték s beborították őket nemzeti színeink szentháromságának hatalmas zászlóival. A szalagos virágok óriási erdejében ott láttuk kormányzó urunknak és a honvédségnek koszorúit is. A szomorú menet a Kerepesi-úti temetőbe igyekezett, ahol a tábori püspök ismét megáldotta a megdicsőült hősöket. A megható beszédek elhangzása után a puskák ropogása és az ágyúk dörgése között lebocsátották őket a magyar földbe, hogy hamvaik azzal összevegyüljenek. Ezekből a hamvakból a hősi önfeláldozásnak és a hazaszeretetnek eszméi támadnak föl és megtermékenyítik a magyar szíveket s elméket...
Megemlítjük még, hogy Csicsery sorhajóhadnagy fia volt csicsery Csicsery Zsigmond tábornoknak, a magyar darabonttestőrség kapitány egykori helyettesének; A tiszteletreméltó tábornok ma is könnyes szemekkel emlékszik meg rajongva szeretett hős fiáról, de vele együtt érez az egész magyar királyi honvédség és az egész magyar nemzet akkor, amidőn rágondol arra a páratlan önfeláldozásra, amellyel Csicsery és Máhr sorhajóhadnagyok a magyar nemzet zászlóját védelmezni szándékoztak és e nemes harcukban a hős mártírok közé jutottak. Áldás és örökké tartó kegyeletteljes tisztelet emléküknek!

CSIPKAY ALBERT HUSZÁRSZÁZADOS.
Hivatalos adatok alapján.
Csipkay Albert Orsován, 1888 július hó 4-én született. Atyja Csipkay János főerdőtanácsos, aki 1917-ben hunyt el, anyja Kenessey Jolán. A gimnázium négy osztályát Lippán, a katonai főreáliskolát Sopronban végezte el igen jó eredménnyel s innen került a wienerneustadti katonai akadémiába, melynek elvégzése után a cs. és kir. közös lovassághoz osztatott be. A gyöngyösi huszároknál kezdte meg szolgálatát s már kezdetben mindenki nagy jövőt jósolt neki. A háború kitörésekor a 15. huszárezred 2. századában nyert beosztást Dengl kapitány mellett. A fronton 41 hónapot töltött mint rettenthetetlen bátor katona. Résztvett a komarowi csatában, a második lembergi csatában, a San melletti ütközetekben, a limanowai haditénynél, a Kárpátokban pedig egész télen át védte a hazát. Ott volt Bukovina és Kelet-Galícia visszafoglalásánál és az elsők között lovagolt, akik Czernowitzba és Stanislauba bevonultak. Rövid szabadság után 1915 novemberében újra fölment a harctérre, amikor résztvett a Sztripa melletti harcokban, a Bruszilov elleni offenzívában és a Stanislau melletti harcokban, melyeket mind a 39. honv. hadosztály kötelékében küzdött végig. A 39. hadosztályt 1916 szeptemberében bevezényelték Erdélybe s így ennek visszafoglalásánál is élénken részt vett.
1917 áprilisában a 15. huszárezredet beosztották a 6. lovas hadosztályba, itt folytatta Csipkay hadiszolgálatait. 1918 áprilisában a hét község fennsíkján harcolt. Itt résztvett a június 14-én kezdődő nagy offenzívában. Mint századparancsnok szeptember 10-én aknától súlyos comblövést kapott. Hadisikereinek és szenvedéseinek helyét ott kellett hagynia s Lúgosra került nehéz és fájó sebével, melyet kiheverni nem tudott soha. Rokkant lett s ettől kezdve bicegett. Később Gyöngyösön pihente a harc fáradalmait. Gyöngyösön érte utói végzete. Mint rokkant tiszt 1919 április végén Nyíregyházáról Gyöngyösre menekült. Közügyekkel nem foglalkozott, hanem mindentől visszavonultan, békességben élt.
Szemeláttára azonban nagy dolgok voltak készülőben. Az
egész ország megunta és meggyűlölte a vörös terrort. Mozgalom indult meg az egész országban a fojtogató proletár-rablánc széttörésére, mely mozgalomnak Gyöngyösön a küszöbön álló román, illetve cseh megszállás adott tápot.
Gyöngyösön valami Nemecz József nevű idegenből odaszakadt elszánt kalandor vezetése alatt a munkástanács és direktórium valósággal tobzódott a hatalom kéjes érzetében. Dr. Bocsuk Pál plébánost elfogatták és március 31-én a budapesti gyűjtőfogházba szállították; április 23-án pedig a város 14 előkelőbb polgárát túszul összeszedték.
Ezzel szemben azonban az ellenforradalom is szervezkedett. Gyöngyösön hat ember vállalkozott arra, hogy kicsavarják a kommunisták kezéből a fegyvert. Ezek voltak: Kenyeres János 6. huszárezredbeli kapitány, /külön is tárgyaljuk/ dr. Puki Árpád ügyvéd. Mihalovits Géza ügyvédjelölt, Király János földmíves, Nagy István vállalkozó és Rosett Miksa ügyvéd.
Az emlékezetes vörös május humbugját már nagyon egzaltált hangulatban ünnepelték meg. Ekkor érkezik a híre annak, hogy Egerben felbomlott minden rend s hogy a megszálló csapatok Pándon vannak. Május 2-án, mialatt Kenyeresek a kaszárnyában felfegyverzik a fehér gárdát, addig a városházán Nemecz eltávolításán tárgyalnak. A direktórium látva, hogy a helyzetnek nem ura többé, egyezséget kötött a fehérekkel, hogy a közbiztonságot felerészben mindkét oldalról átadják. Aznap éjjel utazott fel Budapestre Nemecz József "városparancsnok" és 3-án telefonon érdeklődött a helyzet felől. Megtudta, hogy a diktatúra összeomlott, a túszokat szabadonbocsátották s a hatalom a polgárság között folyton nő.
Ekkor üzente Marlinecz Jenő vasmunkásnak, hogy kitartás, ő rövidesen meg fog érkezni a Lenin-fiúkkal. S valóban, a Gödöllőn állomásozó hadsereg-főparancsnokságtól kapott is másnap 60 terroristát 2 gépfegyverrel, mely csapatnak parancsnoka, Thausz Vilmos teljhatalmú megbízatással indult Nemecz vezetése mellett Gyöngyösre. 5-én este érkeztek Gyöngyösre s másnap Thausz forradalmi törvényszéket állított föl, melynek Nemecz József lett az elnöke. Az ellenforradalom vezető emberei idejében elmenekültek az erdőségekbe. De viszont a terrorcsapatnak vér kellett, ezt keresni kellett és találni. Ekkor vezettek a nyomozás szálai Csipkay Albert felé. Az ő szereplése ezidőben a következőkben állapíthatók meg: Kenyeres kapitánynak parancsot adott, hogy a Gyöngyöshalászon állomásozó és megbízhatatlan huszároktól két gépfegyvert szállítsanak be, de hogy a huszárok a parancsnak nem engedelmeskedtek, Csipkay Albert lórapattant és Halászra lovagolt.
Itt beszédet intézett a katonákhoz, mondván: "A vörös uralomnak vége, a régi rend helyreállott, a közigazgatás újból foglalja el régi helyét, az "elvtárs" megszólítás megszűnt s a katonák újból varrják fel a csillagokat." így sikerült neki a gépfegyvereket behoznia Gyöngyösre. Ez volt bűne szegény Csipkay Albertnek. Május 6-án hallgatták ki először, de mert jelentősebb ellenforradalmár hurokrakerülésére számítottak, hazaengedték. Csipkay már hat és féléve lakott Gyöngyösön egy Kovács Pál nevű szőlőbirtokos házában. Házigazdájának Anna nevű leánya éppen e napon tartotta esküvőjét, melyre hivatalos volt a visszatérő kapitány is. A lakodalom vacsoráján megjelent két terrorista vöröskatona s kezükbe kerítették a kapukulcsot s az utcán is erős őrség cirkált, hogy elzárja a menekülés útját. A háziasszony figyelmeztette Csipkayt, kinek ez estén kitűnő kedve volt, a körülményekre s felkérte, hogy meneküljön, de Csipkay azt válaszolta:
Nem bánom, ha felakasztanak is: nem szököm, ártatlan vagyok, a parancsot teljesítettem.
Másnap, május 7-én meglátogatta meghitt barátja, Zikály József huszárkapitány, ő volt az utolsó, akivel Csipkay beszélt. Délután három órakor lakásán megjelentek a vöröskatonák, kocsira ültették és a városházára vitték a forradalmi törvényszék elé. A városházán pedig azzal fogadták, hogy a vádbiztos korbáccsal, Thausz pedig ököllel össze-visszaverte s röviden értésére adta, hogy felakasztják, mert a két gépfegyverbehozatallal a diktatúra megdöntésére tört, Csipkay rendíthetetlen nyugalommal hallgatta halálos ítéletét s a bitangoktól nem kért semmit. Letartóztatása után egy óra múlva az akasztófa alá vitték. Egyenesen, nyugodt fővel lépkedett s mint igaz, bátor és hős katona halt meg. Szemtanúk állítása szerint a legnagyobb brutalitással végeztek vele. Adott jelre a hóhér Stern Izidor budapesti lakos az áldozatot megragadta és a kötelet szabálytalanul az álla elé helyezte, hogy némi levegőhöz jutva, minél nehezebben haljon meg. Tiszti kardbojtját mellére tűzték a fehér szalag mellé és ezen két szimbólum mártírjaként lehelte ki nemes lelkét Gyöngyös piacán május 7-én, délután 4 órakor.

DANCSA ÁRON.
Hivatalos adatok alapján.
Csaknem ugyanabban az időben, midőn Budapesten a Ludovikások és a monitorok ellenforradalma kipattant, a magyar Alföld több részén is feltámadt a lakosság a vörös haramiák ellen. így történt az Érsekcsanád községben is, ahol az ellenforradalmat megszervezték, ámde azt Szamuely hóhérvonata vérbefojtotta. Sok derék magyar került a fegyverek csöve elé vagy az akasztófára. Az áldozatok között külön feljegyezzük Dancsa Áron és Szuprics György /Külön is tárgyaljuk./ tart. főhadnagy nevét, akiket Érsekcsanádon 1919 június 26-án a rögtönítélő törvényszék halálraítélt. Mind a két mártírt felakasztották.

SZENTMARTONI DARNAY KÁROLY ŐRNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Szentmártoni Darnay Károly született Sümegen, Zala-megyében 1859 február 6-án. Már kora ifjúságában a katonapálya vonzotta, úgy hogy sorozási ideje alatt önkéntesen belépett a Rudolf trónörökös nevét viselő cs. és kir. 19. gyalogezredbe. Rákövetkező esztendőben ezredével lement Boszniába, ahol az okkupációt végigharcolta. A bácskai nagy ütközetben oly hősiesen viselkedett, hogy följebbvalói kitüntetésre ajánlották. Kitüntetésképpen a hadnagyi rangot nyerte. Arra, hogy az ellenség előtt lett hadnagy és itt szerzett hadiérmére teljes életében büszke volt. A megszállás után átlépett a huszárokhoz. Csakhamar jó lovas hírére tett szert. A morvafehérlemplomi lovas-hadapródiskolában és a bécsi lovaglótanárképző-intézetben híres lovasok arcképe között az övé is ott volt, bár sohasem tartozóit egyik intézetnek sem növendékei, illetőleg hallgatói közé. Ifjúságának legszebb éveit a nagy magyar Alföldön, Debrecenben, Nagyváradon és Aradon, valamint e városok környékén elterülő falvakban töltötte a 15. Pálffy gróf nevét viselő huszárezredben.
Hosszú ideig szolgált a huszároknál, majd mint idősebb százados, búcsút mondott a katonaságnak és szülőföldjére, Sümegre jött lakni. Itt tizenkét évet töltött a legnagyobb visszavonultságban, midőn az 1914. évi augusztus elsején kitört világháború megdobbantott minden katonaszívet, ő is jelentkezett, de nem elégedvén meg a mögöttes országrészben valamely megbízatással, a harcoló frontra kérezkedett. Valószínűleg ez volt az oka, hogy aránylag későn, 1917 május elején hívták be szolgálatra. Erdélybe került, ahol a hadikár megállapítása körül fáradozott. Majd innét Albániába küldték, ahol az óriási beráti kerületnek lett parancsnokhelyettese, majd a kevésbé kulturált, de a bennlakók által annál veszedelmesebbé tett pukai kerület parancsnokságánál működött.
Az 1918-iki forradalom sümegi szabadsága ideje alatt érte és egész lényét megrázta. Bár a királyság, a hadsereg tartós összeomlásában egy pillanatig sem hitt és e meggyőződésének mindig és mindenütt, mindenkivel szemben hangos szóval adott kifejezést s rendfokozati jelvényeit soha egy pillanatra le nem vette, mégis a hónapokra terjedő proletárdiktatúra egészen mélabússá tette és bizonyára befolyásolta, hogy kezdődő tüdőbaj a is lassabban gyógyult. Végre 1919 augusztus elsején a késő este sétálók közölt terjedni kezdett a hír, hogy megbukott a kommunizmus. Másnap reggel nagy tömeg verődött össze a kávéház előtt, ahol felhangzott a Himnusz, majd megindult a menet, hogy a püspöki udvarban bitorolt helyükről eltávolítsák a kerületi diktátorokat és visszahelyezzék a jogtalanul félreállított megyei tisztviselőket. Darnay őrnagy mindenütt a menet élén haladt, lelkesítve azt, de vissza is tartva, ha a nép elkeseredésében azonnal bíráskodni akarna.
Az izgalmas nap esti óráiban mint futótűz terjedt el a hír, hogy terrorcsapatok érkeznek az éj folyamán. Darnay őrnagy hívei, tisztelői és családja kérésére dr. Lukonich főorvossal, aki a néphez kocsijában állva szólott, elbujdostak. Éjjeli két és fél óra volt. midőn erős puskatussal döngették a ház kapuját, melyben Darnay lakott és szitkokkal árasztották el személyéi. Átható házkutatás után bekísérték feleségét. Ekkor már derengeni kezdett a nyári nap. Feleségét megfenyegették, hogy húsz perc múlva agyonlövik, ha nem árulja el férje hollétét, majd, midőn erre nyugodt maradt, azzal, hogy két kis fiát a barátok temploma falánál lövetik agyon. Édesanyjuk hivatkozott arra. hogy azok még gyermeksorban vannak, egyik tizennégy, másik csak tizenkétéves, marad ő helyettük. Egyik terrorista ajánlotta: van leánya is, hozzuk be azt. Nem használt semmi okoskodás, feleségét elbocsátották és reggel hétkor bekísérték leányát Darnay Olgának is azonnal kihirdették a halálos ítéletét, ha 10 óráig atyja nem jelentkezik, ő is törhetetlen bátorsággal viselte sorsát, szemébe nézett az igazságtalan bíráknak:
- Ne nézzen reám olyan erősen jegyezte meg Dandi népbiztos.
- Csak nyugodtan, felelte ő.
Tíz órakor lövéseket tettek, hogy mindenki azt higgye, megtörtént a kivégzés. Neki magának azonban újra kihirdették a halálos ítéletet, elhalasztva azt déli 12 órára. Délután vadállatias kegyetlenséggel kezdték verni az embereket. Darnay Olgának végig kellett néznie, amint betámolyogtak a szerencsétlenek, kiknek orrán, száján, fülén ömlött a vér, szemük kidagadt, fejük sajtárnagyságnyira nőtt. Segített is rajtuk, amennyire módjában volt és amennyire néhány emberségesebb terrorista elnézte, őt óra után különböző közbelépés és belátások folytán Darnay Olgát szabadonbocsátották és egy óra múlva jelentkezett édesatyja is, ki hallott övéi elfogatásáról, de szabadonbocsátásáról nem. Dacára, hogy maguk bevallása szerint száznegyven ember fölött ítélkeztek aznap, vadállati dühük nem lankadt, hanem újult erővel estek a gyűlölt őrnagynak, őt a legcsúnyább szidalmak között agyba-főbe verték, a lépcsőkön letaszították, tiporták, rúgták, gúnyolták.
Másnap fehér virágot tűztek sapkájára, úgy kísérték őt és tizenhárom társát, köztük két nőt, a vasútállomásra. Az egész úton Zalaegerszegig verték és agyonkínozták. Azt mondja Dandi: Üssétek agyon ezt a vén gazembert, én hátat fordítok, nem látok, nem hallok semmit, ha készen vagytok szóljatok, és nem mozdult meg senki. Zalaegerszeg utcáin hangos szóval kiáltozták a terroristák:
Itt hozzuk a vén cinkos Darnayt és társait, így jár mindenki, aki a proletárdiktatúra ellen cselekedni mer.
A börtönben töltött éjszaka után, midőn a rabok annak udvarán reggeli sétájukat végezték, valaki odasúgta: "Rendes törvényszék, polgári bíráskodás" ... Szívükbe remény szállt, tudták, hogy útban van az igazság. Egy órával később a zalaegerszegi törvényszék elnöke és bírái kihirdették előttük, hogy szabadok. Útjuk Egerszegen és Sümegen keresztül diadalút volt. Mindenütt örömujjongva fogadták őket. Az egész városban visszhangzott: megjött Darnay őrnagy, ő csakhamar átvette Sümeg és járása fölött a karhatalmi parancsnokságot, hamarosan helyreállította a nyugalmat, rendet és fegyelmet. Sajnos azonban, egészségét soha sem nyerte vissza. Megtámadott tüdeje nem heverte ki a sérüléseket, melyet durva terroristák puskatussal ütőitek rajta. Élete már csak lassú haldoklás volt, orvosai szerint egész tüdeje elüszkösödött seb volt, mígnem 1920 január 21-én visszaadta lelkét, mely csak Istenért, hazáért és királyáért dobogott, Teremtőjének.
ÁLDOZATOK A DEBRECENI KIR. ÜGYÉSZSÉG TERÜLETÉN.
1. Hajdúszoboszlón 1919 április 24-én a tanácsköztársaság népbiztosai Böhm Vilmos és Szamuely Tibor rendeletére a velük egyidejűleg Hajdúszoboszlóra érkezett terrorcsapat emberei minden alakszerű eljárás és kihallgatás nélkül a város piacán levő három fára. felakasztották dr. Fekete László ottani polgármestert, Korner Béla takarékpénztári igazgató malomtulajdonost és Tokay József rendőrfogalmazót.
2. Debrecenben április 22-én több terrorista Rubin Farkas debreceni vas- és rézbútorgyári igazgatót a város temetőjébe vitte ki és ott egy Reinheimer Dezső nevű terrorista agyonlőtte.
(A püspökladányi áldozatokat külön tárgyaljuk.)