Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Mártírjaink

Mártírjaink- I. fejezet, 3. rész(2008. május 20.)  Nyomtatható változat 
DR. DÉNES ARTÚR ÜGYVÉD
Az 1919. évi június 23-ika szomorú emlékezetű lesz a budai krisztinavárosi plébánia-templom történetében. E napon ugyanis az úrnapi körmenet alkalmával a hazafias hívők magyar nemzetünk imádságát, a Himnuszt énekelték. E "szörnyű bűn" megtorlására a templom közelében levő őrszobából áttelefonáltak Csernynek, aki maga sietett egy félszázad erejű vöröskatona élén a szűk utcában összetorlódott hívők ellen. A vörösök a legnagyobb terrorral és kíméletlenséggel léptek föl és minden ok nélkül több lövést is intéztek a főképp nőkből és gyermekekből álló hívők sorai ellen. Természetesen sokan megsebesültek és a tömeg menekülni igyekezett. Mivel azonban a vörösök az utcákat elzárták, nagyon sokan a templomba siettek és ott aggódva várták további sorsukat. A vöröskatonák annyira elvetemedettek voltak, hogy még a templomba is követték az odamenekülteket. A küszöbön állott több hívővel együtt dr. Dénes Artúr budai ügyvéd is, akit egy vöröskatona közvetlen közelből szíven lőtt, úgy hogy onnan haldokolva szállították el és nemsokára elhunyt. Vértanúhalálának
első évfordulója alkalmával a budai közönség a. farkasréti temetőben megható gyászünnepélyt rendezett.

DOBOS LÁSZLÓ ÉS MARKOI ANTAL
Hivatalos adatok alapján.
Szörnyű sors várt azokra, akik Kun Bélának rémuralmát ellenforradalmi szervezkedéssel szándékoztak megtörni. Akasztófa és golyó várt legjobb magyarjainkra. A soha el nem feledhető áldozatok közé sorolhatjuk Dobos László és Markoi Antal földmívest is, akiket ellenforradalmi szereplésük miatt Akasztó helységben 1919 június 26-án a rögtönítélő törvényszék halálraítélt. Dobos Lászlót felakasztották, Markoit pedig a vöröskatonák főbe lőtték.

DOBSA MIKLÓS ZÁSZLÓS.
Hivatalos adatok alapján.
A proletárdiktatúra bukása után a helyeiket elfoglaló rendőrségi és igazságszolgáltatással foglalkozó hatóságok egy mély gyászba öltözött könnyező úriasszonyt találnak a hivatali szobák ajtai előtt, kezében fénykép, mely egy életvidám húsz év körüli honvédhuszárzászlóst ábrázol; Dobsa Miklóst, az úrinőnek egyetlen fiát. Hónapok óta keresi már az anya gyermekét s küldözik egyik hivatalból a másikba, fogházról-fogházra, mert senkinek sem volt bátorsága bevallani, mi történt ezzel a szerencsétlen fiatalemberrel.
Az 1919 április 20-án, húsvét vasárnapján Budapesten a Dunaparton sétált Dobsa Miklós zászlós az édesapjával. Vörösőrök jöttek s igazolásra szólították fel a zászlóst, aki ekkor vette észre, hogy igazolványát mint hitte elveszítette. Ezt közölte a vörösökkel, akik figyelmeztették, hogy igazolvány nélkül ne járkáljon, mert bajba jöhet, majd ezzel útjára engedték. Id. Dobsa Miklós ezeket látva azt ajánlotta, hogy térjenek haza. El is indultak, minthogy azonban útjuk a szovjetház előtt vezetett el, itt a zászlós megszólított egy, a kapuban álló vörösőrt, megkérdezve tőle, miként szerezhetne az elveszett helyett más igazolványt. Az őr felvezette őt a szovjetházba, ahonnan kis idő múlva lejővén, a zászlós közölte apjával, hogy igazolványért a Zrínyi-utcai főkapitányságra kell mennie és felkérte apját, menjen haza, ő rövid idő múlva követni fogja.
Az apa nem tudván azt, hogy a zászlós kíséretére rendelt és ezt nagy távolságban követő vörösőr a fiát tulajdonképpen előállítja, gyanútlanul hazatávozott. A zászlóst a vörösőr Goldberger (Schön) Gábor ,elé állította, aki kegyetlenségéről volt ismeretes a hivatalában megfordulók előtt. Lelkiismeretlenségére, becstelen gondolkodására jellemző, ha megtudta azt, hogy a nála letartóztatásba kerülő egyéneknek leánygyermeke van, ezt is behozatta és azzal a fenyegetéssel, hogy másként szüleit kivégezteti, arra kényszerítette a napokon át szobájában visszatartott és lelkileg meggyötört leányt, hogy női becsületét neki feláldozza.
Schön Gábor minden bevezetés nélkül durván megtámadta és gazembernek nevezte, majd amidőn erre a feszes tartásban és elővezetése folytán szolgálalitag sapkával a fején megálló Dobsa Miklós fiatalosan elmosolyodott és pálcájával a lábszárát veregette, reákiabálva azt mondotta:
Majd ajkára fagyasztom a mosolyt.
Goldberger (Schön) Gábor ezután a telefonhoz ment, felhívta Csernyt és ennek olyan értelemben telefonált, hogy Dobsát tegye el láb alól.
E telefonüzenet leadása után átkísértette Dobsát a Batthyány-palotában levő Cserny-féle terrorcsapat vezéréhez, Cserny Józsefhez, ez azonban arra való tekintettel, hogy írást vagy jegyzőkönyvei nem küldöttek és a kísérő Cserny azon kérdésére, hogy miért állították elő a fiatalembert, azt felelte, mert igazolni nem tudta magát, ezt elégtelennek találván, visszaküldötte ifj. Dobsa Miklóst Goldberger (Schön) Gáborhoz.
Ekkor Goldberger (Schön) Gábor Dobsa Miklós odaérkezte után újból hasonló értelemben telefonált Cserny Józsefnek és ezúttal egy cédulát is irt, amelynek tartalma szerint: "ezt az embert haza kell küldeni, el kell tenni láb alól", majd Dobsát újból, ezúttal Pekarcsik nevű vörösőrrel, Cserny elé állíttatta és a cédulát is elküldötte, amelyet Schön G. aláírással is ellátott.
Cserny József a cédulát ugyan nem látta, de a vett telefon-üzenet folytán parancsot adott helyettesének, Groó Gézának, továbbá Nyakas Nagy János terroristának, hogy vezessék Dobsát a pincébe, majd Groó Gézának azt mondta, hogy "küldje el" s ezt olyan kézlegyintéssel kísérte, mely azt jelentette, hogy a fiatalemberrel végezni kell.
Groó Géza és Nyakas Nagy János erre Dobsa Miklóst levezették a pincébe, majd egy bizonyos idő lelelte után felfegyverkezve, a pincében megjelenvén, Groó Géza megparancsolta neki, hogy az ott lévő szénrakásban készítsen gödröt magának, mert ebben fog feküdni. Dobsa Miklós ellenállást kísérelt meg, mire Groó Géza és Nyakas János terroristák őt úgy összeverték, hogy állkapocs- és karcsont-töréseket szenvedett, majd a szénrakásban gödröt ásni kezdő zászlósba Groó Géza és Nyakas Nagy János közvetlen közelből, a feléje irányított forgópisztolyokból két-két lövést adtak le, amelyek a nevezettnek rövid idő után bekövetkezett halálát vonták maguk után. Az eredményt Groó Géza jelentette Csernynek, ez megtelefonálta Goldberger (Schön) Gábornak, a kiszenvedett egyénnek a hulláját a reákövetkező éjszakán Groó Géza szerint egy Bató nevezetű és egy általa megnevezni nem tudott terrorista a Dunába dobta.
Hogy a parancsot miképpen hajtották végre, arról számot ad a Dunába dobott s onnan véletlenül kifogott holttest orvosi boncjegyzőkönyve, amely leírja, hogy a fiatal zászlós állkapocscsontja el volt törve, mindkét felsőkarját eltörték a tettesek s elöl a mellkason négy lövés nyomát találták, mind közelről intézve a test felé.
Dobsa Miklósnak édesanyja, miután egy trafikban megtalálták a zászlósnak elveszettnek hitt igazolványát, már harmadnapon jelentkezett Goldberger (Schön) Gábornál, sorba járta az összes hatóságokat is, előtte azonban fiának a sorsát mindenütt eltitkolták, küldözgették őt egyik helyről a másikra s a fiatal zászlós haláláról senki sem akart tudni többet semmit.
Dobsa Miklós édesanyja csak akkor tudta meg a valót, amikor fiának hulláját hónapokkal későbben Érden a Dunából kifogták.
A kegyetlenül meggyilkolt zászlós temetésének évfordulóját kegyeletesen ünnepelték meg a vértanúhalált halt fiatalember hajdani cserkésztársai, bajtársai, rokonai. 1920 május 30-án délután Dobsa cserkésztársai, a következő nap délelőtt pedig szülei, barátai és tiszttársai helyezték el az ifjú vértanú sírján a kegyelet koszorúját.

DR. DOMONKOS GÁSPÁR TERMELÉSI BIZTOS
Hivatalos adatok alapján.
Dr. Domonkos Gáspár a szobi termelőszövetkezet termelési biztosa volt s mint ilyen, a szobi "elkommunizált" Luczenbacher-féle kastélyban működött az ottani direktórium élén, mint a kormány megbízottja.
Tisztességes ember volt, akit vagy a terror, vagy pedig a jó szándék állított a vörös rablók szolgálatába, hogy mint annyi sok becsületes és jóakaratú ember mentse, ami még menthető. Működésével nem voltak megelégedve. Ráfogták tehát, hogy lázít, izgat, ellenforradalmár. Az eljárás megindult ellene előbb Szobon, majd Vácon a forradalmi törvényszék előtt, szaporodtak a jegyzőkönyvek és a vallomások. De az ügy húzódott s azért áttették a budapesti forradalmi törvényszékhez. Úgy látszik azonban közben a vörös elvtársak megunlak a hosszadalmas várakozást, mert az ügy egyszerre csak megszakadt az iratcsomó külzetére vezetett és fizikai munkás nehezen mozgó tollára valló következő széljegyzettel:
"Dr. Osváth Jenő járási tisztiorvos által Szobon 1919. évi július hó 4-én kelt hivatalos tanúsítvány szerint Domonkos Gáspár 1919. évi július 3. napján Szobon erőszakos halállal elhunyt." Alatta pedig a vádbiztos elvtárs kékirónos jegyzése: "megszűnt Schreier".
Természetesen, hogyne szűnt volna meg, mikor a cél máris el van érve: a kellemetlenkedő ember megszűnt, megszűnik tehát az ügy is. Az erőszakos halál bővebb részletei iránt az igazságszolgáltatás akkor nem érdeklődött.

EFFINOV GRIGORJ ÉS JUCKELSOHN ISAY UKRÁN KATONATISZTEK
A budapesti kir. ügyészség adatai alapján.
E két tiszt tragédiáját azért kell közölnünk, hogy Kun Béláék vakmerő erőszakoskodását és kegyetlenségét e leírással is megvilágítsuk.
Effinov Grigorj és Juckelsohn Isay ukrán katonatisztek azzal a megbízatással érkeztek 1919 július elején Magyarországba, hogy az itt elszórtan élő orosz hadifoglyokat összegyűjtve, azoknak hazatérését megkönnyítsék és előmozdítsák. Megbízatásuk körében Kun Béla külügyi népbiztossal is érintkezésben állottak s ennek folyománya lett azután a hadügyi népbiztossággal 1919 július 5-én 13247/eln. 61919. sz. alatt létesített az a megállapodás, hogy az ukrán tisztek egy, a magyar tanácsköztársaság céljait szolgáló fegyveres erőt toboroznak az orosz hadifoglyokból s e célból részükre egy összegben 5 millió korona folyósíttatott, ezenkívül egy különvonatot adtak rendelkezésükre, mely a Keleti pályaudvaron állott. Ennek a különvonatnak őrségét terrorfiúk képezték éspedig Löbl Mór, Borogyin Péter, Sevcsuk Grigor és Farkas József. A titkári teendők ellátására Szántó hadügyi népbiztos Offner Ilona hivatalnoknőt osztotta be a tisztek mellé.
Ebbe az időbe esik, hogy a tanácsköztársaság belpolitikai életében két ellentétes áramlat volt kialakulóban. Mindkettő Kun Béla tanácskormányának megbuktatására törekedett, de az egyik a szociáldemokratákkal szövetkezve tiszta szocialista kormányt akart, míg a másik az úgynevezett anarchistákkal társulva egy baloldali puccsot készített elő, katonai diktatúra megteremtésével, élén Szamuely Tiborral, aki azonban maga erről mit sem tudott. Ez utóbbi célja volt a bürokrácia és burzsoázia kiirtása s ezért az úgynevezett fekete listára vett csendőrség, rendőrség, közhivatalnokok, főurak legyilkolása, amit 3 óra leforgása alatt akartak elvégezni.
A mozgalom mindkét irányban erősen szervezkedett már akkor, amikor ez Kun Béla tudomására jutott. A nyomozás szálai az ukrán tisztekhez vezettek, akik úgy látszik a rendelkezésükre adott pénzen kezdtek agitálni a tanácskormány ellen.
Július 19-ik napjára menő éjjel egy óra tájban Kun Béla saját személyes őrizetére rendelt terroristák közül Szabó Józsefnek és Grehmann Jánosnak kiadta a rendeletet, hogy hozzák elébe az ukrán liszteket, akik szintén a Hungária-szállóban székelő szovjetházban voltak elszállásolva. A terroristákkal ment Szamuely László is, aki az ukránokkal beszélni tudott. Az ukrán tisztek aludtak, amikor szobáikba bementek. Szamuely László rájuk parancsolt, hogy öltözzenek. A terroristák nem akarták engedni, hogy a tisztek még meg is mosakodjanak, de Szamuely László azt mondotta: "hogy mosakodjanak, úgyis utoljára mosakodnak." Ezek után lekísérték az ukrán tiszteket Kun Béla szobájába.
Itt Kun Béla és Szamuely Tibor fogadta a társaságot. Kun Béla a tisztekkel oroszul beszélve, leszidta őket magatartásuk miatt, majd kezével távozást intve, odaszólott a terroristákhoz:
Vigyétek, végezzetek velük!
A terroristák azt kérdezték, hová vigyék őket, mire Kun Béla azt felelte:
Dobjátok a Dunába! Szamuely Tibor még hozzátette:
Valahogy agyon ne lőjétek, mert az zajjal jár. Kössetek követ a nyakukra és úgy dobjátok a Dunába őket!
A fentebb említett két terrorista, kiegészítve Kun Béla testőrségét képező Jablonszky Max, Kohn-Kerekes Árpád, Stark Béla, Pergovácz Károly, Somogyi László, Bienholtz Mór, Holzmann Lipót, Farkas János és Bozsinka Péter terroristákkal, a közrefogott ukrán tiszteket kikísérték a Hungária-szállóból és levitték őket a Vigadó-térre az alsó rakodópart lépcsőzetére. Menetközben azon tanakodtak, hogy a Dunába dobás előtt miként kínozzák meg a tiszteket. Egyik azt ajánlotta, hogy törjék ki a kezüket, hogy ne úszhassanak, többen a lábszár eltörését és a szemek kitolását javasolták. Végül azonban abban állapodtak meg, hogy a tiszteket meztelenre levetkőztetik, lábukat össze-, kezeiket hátrakötik s követ kötnek a nyakukra s így dobják őket a Dunába. Így is tettek. Előbb megkérdezték az ukrán tiszteket, hogy mi az utolsó kívánságuk.
Ezek csókkal búcsúztak egymástól s azután a terroristák parancsa értelmében vetkezni kezdtek. Pergovácz Károly terrorfiú két kockakövet hozott s mindegyik alsónadrágba egy követ téve, a tisztek nyakába kötötték. Ezután hátrakötötték kezeiket, összekötötték lábaikat, majd puskatussal fejbeverték őket, hogy elszédüljenek, sőt egyik-másik terrorista rohamkését is megforgatta az áldozatokban. Ezután mind a két ukrán tisztet a Dunába dobtak
Másnap, amikor az ukrán tisztek kivégzésének híre a keleti pályaudvaron állomásozó különvonatra megérkezett s rendelet jött a különvonat leszerelésére, ennek kézipénztárából az oda beosztott Löbl Mór, Borogyin Péter, Sevcsuk Grigoj és Farkas József terroristák 300.000 koronát vettek ki és rejtettek el maguknál azon a címen, hogy úgyse ellenőrzi senki sem, hová lett az ukrán tisztek pénze.

ERÖDY ÖDÖN TART. FŐHADNAGY
ÉS POGÁNY JENŐ, A LUDOVIKA AKADÉMIKUSA
Az 1919 június 24-ikén kirobbant ellenforradalom sok áldozatot követelt. Közöttük voltak: Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő, a Ludovika akadémikusa is. Mártírhaláluk körülményeiről a II. Részben "A Ludovika Akadémia ellenforradalmának áldozatai" című fejezetben emlékezünk meg, mivel az ifjúk hősök első tisztképző intézetünk dicsőséges ellenforradalmának soha el nem hervadó pálmaágakkal megkoszorúzott glóriás mártírjai voltak.

BÁRÓ FEHÉRVÁRY DEZSŐ TART. TISZT
Hivatalos adatok alapján.
A hatalmi tébolyban szenvedő vörös banditák a magyar Alföld sok helységében fojtották vérbe az ellenforradalmi törekvéseket. A többek között Püspökladányban is éreztették bitorolt hatalmukat, ahol 1919. április 19-én báró Fehérváry Dezső tart. tisztet, majd ápr. 20-án Pongrácz Aladár csendőr-századost három derék csendőraltiszttel együtt főbelőtték.

1. FERY OSZKÁR ALTÁBORNAGY.
A budapesti városparancsnokság és a család adatai alapján.
Fery Oszkár 1860 január 10-én született Rimaszécsen. Egyévi önkéntesi szolgálata elteltével vágya nagyon erős lett a katonai pálya iránt, melyet már azelőtt is életcéljának tekintett, előbb azonban befejezte jogtudományi tanulmányait. Azután külföldre utazott, részint hogy szorgalmasan látogatva a bécsi és berlini egyetemeket, ismereteit gyarapítsa, részint, hogy a család származását tisztázza s a Fery-család vicomte eredetét felkutassa.
Először a csapathoz akart menni, de a csendőrség szervezése, illetőleg a kerületek szaporítása s az intézményre váró nagy feladatok a csendőrség felé irányították figyelmét. Lemondott tehát hadnagyi rangjáról és a csendőrséghez vonult be próbaszolgálatra. Teljes erejével és komolyságával igyekezett minden követelménynek megfelelni. Próbaszolgálatának elteltével, mint csendőrhadnagy, a testület kebelébe véglegesen belépett.
Közel tíz évig volt a honvédelmi minisztérium csendőrségi osztályában s ezalatt alkalma volt a vívósport érdekében behatóan közreműködni, résztvett ennek fejlesztésében s fellendítése körül nagy érdemeket szerzett. Mint a Magyar Atlétikai Club tagja sok versenyen szerepelt. A sport e klasszikusan nemes ágában mindig a legelsők közé tartozott. Az osztrák-magyar hadsereg vívóversenyeiről sohasem tért vissza érem nélkül. Midőn az ezerévi kiállítással kapcsolatban a világ elité vívógárdája a fővárosban összegyűlt, itt is aranyéremmel tüntették ki.
1894-ben másodízben utazik külföldre, többek közt Franciaországba, hogy elszakadt családjával az összeköttetést megszerezze s vicomte származását megújítsa, de közben megismerkedik Laky Szerénával, a tudós Török Pál református püspök unokájával, mely ismeretséget csakhamar a házasság követi. Régi tervét a családi élet ismét meggátolja, mindamellett nem szűnik meg a sport terén továbbműködni, fáradhatatlanul buzgólkodni s olyan fiatal gárdát nevelni, mely dicsőséget szerez a magyar névnek.
1898-ban Zilahra került mint szárnyparancsnok, majd Ungvárra, ugyanilyen minőségben. Megválik ugyan szeretett klubjától, de fontos hivatása teret enged hazafias képességeinek. Ezidőben nagy bevándorlások folytak Galíciából, melyeknek nemzetrontó és pusztító hatásának mi sem állta útját. De Fery százados megjelenése gátat vetett ennek. Szigorú, de igazságos vezetése alatt megkezdte a tisztogatás nehéz munkáját. Mindenképpen szálka lett a hálátlanok szemében, mert tudták, hogy céljukat csak úgy érik el, ha Feryt elpusztítják. S ettől kezdve az alattomos kísérletek egész sorát zúdították ellene, de ő hajthatatlan maradt mindvégig, míg 1902-ben Székesfehérvárra szólította a parancs. A király elismerésül a katonai érdemkereszttel tüntette ki az erélyes csendőrtisztet. Ungvár városa és a megye fájdalommal vette távozását s a törvényhatóság köszönettel adózott eredményes működéséért, a másik fél ellenben örült, hogy a rend kemény, de igazságos irányítójától megszabadult.
Székesfehérvárott érte az őrnagyi előléptetés. Ebbe az időbe esik az a nagyon sikeres kísérlete, amellyel a közbiztonsági szolgálatot új mederbe igyekezett terelni, alkalmazkodva az idő, a terep és az éghajlati viszonyokhoz, hogy ezek különbözősége szerint igazodjék a szolgálat helyes beosztása.
Mint másodtörzstiszt működött 1906-ig s alezredessé kineveztetvén, a belügyminisztériumba kerül osztályvezetőnek. Innen a király a kolozsvári csendőrkerülethez osztotta be, ahol félévig mint helyettes, azután pedig mint valóságos kerületi parancsnok működött.
Az elharapódzott dákoromán törekvéseket kemény kézzel igyekezett meggátolni: törhetetlenül a magyar nemzeti állameszméhez, mely nem ismerhet el az államban más hatalmat, csak a nemzeti irányzat érvényesítését. Mihelyt a kerületi parancsnokságot átvette, azonnal foganatosította e felfogását, mert látta, hogy a magyar nemzeti állam fenntartása az autonóm románság eszméjével szemben az előbbinek tekintélyét aláássa, létezésének gyengítését, sőt veszélyeztetését okozná. S miként minden destrukciónál, úgy itt is a magyarság hatalmát szimbolizáló erőt: a csendőrséget támadták.
Erős kézzel és vasakarattal fojtotta el a nemzetellenes törekvéseket, nem törődve a kicsinyes ellenzékkel, mely a gyámoltalanságot és erélytelenséget hirdetve, egy civilizálatlan nép elismerésére áhítozott s utat nyitott annak a szédületes perspektívának, melyet a jelenlegi románság a "Románia maré" jelszóval megtestesített.
A való életben nem lehet álmodozni, Fery Oszkár katona volt, akit a tapasztalat megtanított, hogy az erélytelenség csak gyengeséget és bomlást eredményez, S az események igazat adtak neki.
Sajnos, tapasztalatokon felépülő intézkedéseit utódai nem támogatták s utat engedtek a hatalmas áramlatnak, melyet később már nem tudtak feltartóztatni. Azért mondta szomorú szívvel Kenessey református püspök: "Ha Fery Oszkár látná, hogy távozása után mit merészelnek az oláhok s mint éltetik a Románia marét, fájdalommal látná, hogy a magyarság ismét vissza van szorítva s szabad tér nyílik az oláh aspirációknak."
Ferencz Ferdinánd főherceg, aki igazán vallotta a "divide el impera" elvet, a románokkal szemben a magyarság rovására engedélyeket követelt; Fery Oszkár vele szemben is tántoríthatatlan maradt.
Fery Oszkár 1911-ben ismét Székesfehérvárra helyeztetik, mint kerületi parancsnok; itt kapja meg a Vaskoronarendet. Négy évig állomásozik Székesfehérváron, A hadüzenetkor csak nehezen tud visszatérni Montenegróból, midőn Görögországból hazájába utazott. 1915 májusában tábornok és a csendőrség felügyelőjének helyettese lett, 1916-ban felajánlják neki Szerbia kormányzóságát, a területén lévő csendőrség és ez alá tartozó alakulatok főparancsnokságával együtt, ámde Fery már nem akart megválni attól a testülettől, melyben immár 34 éve szolgált. Három hónapra rá kitört a román háború, mely Erdélybe szólította, hogy tudását szentelje annak a földnek, melyet talán legjobban szeretett.
Vajda-Vojvoda, Maniu s a többi román vezetők követeléseivel keményen szembehelyezkedett, akik követelték az oláh nemzetiségű csendőröknek saját vidékükön való megmaradását s az állítólag elnyomott román elemek előtérbe nyomulását. E követelést az akkori magyar kormány támogatta és sürgette. Ennek dacára megmaradt álláspontjánál, mondván: Inkább távozom, minthogy saját magunk alatt vágjam el a fát. S hangoztatta, hogy a magyar államegység csak akkor tekinthető biztosítottnak, ha annak kezelése oly kezekbe jut, akik nemzetiségi és faji érdek által nincsenek érintve. Román nemzetiségű altisztek nem tekinthetők megbízhatóknak érzelmeiknél fogva, ha román érdeket érintő szolgálatról van szó. Nemzetiségi érzésük bármily hosszú szolgálat után sem változik meg olyan mértékben, hogy a magyarság érdekét támogassák. Ez válságos időben, de különösen háborúban végzetes következményekkel jár. Úgy a szolgálatnak, mint az esetleg román nemzetiségű altisztnek egyéni érdeke is azt kívánja, hogy ez utóbbiak szolgálati kötelességérzete és nemzetiségi érzése ellentétbe ne kerüljenek egymással. Ez csak olyképp érhető el, ha a román nemzetiségű altisztek az ország más részében szolgálnak, Fery Oszkár az átcsoportosítást és felfrissítést elvégezte, A román háború igazolta számításának helyes voltát.
Egyik fő törekvése volt a népnek a csendőrség által nemzeti irányban való nevelése és támogatása; helyes szellemben való befolyásolása bölcs előrelátással párosult. Az elszigeteli magyarságnak öntudatát és összetartozását elősegíteni és fejleszteni igyekezett s kiváló elméről tanúskodik, hogy a féktelen román irredentizmusnak a magyar nemzeti öntudat kidomborításával gátat vetett.
A román háború alatt az erdélyi arcvonalparancsnokság mellé kirendelt kormánybiztos, Betegh Miklós mellett mint a 56
csendőrség képviselője működött.. A front mögötti területen a közbiztonsági szolgálatot irányította, önálló hatáskörrel intézte a tábori csendőrség ügyeit. József kir. herceg és a polgári hatóságok között közbiztonsági tekintetben összekötő kapcsot alkotott.
Az evakuálást közbiztonsági szempontból Betegh kormánybiztossal együtt vezette. Megfontolt és higgadt intézkedései sok százezer ember vagyonát mentették meg az ellenséges kézre jutástól. Bámulatos kötelességérzettel s éjjelt nappallá tevő fáradhatatlan munkával elérte, hogy a kiürítés alkalmival a nemzetgazdaságilag értékes minden anyag megmentetett. Az evakuálás befejezése után a hadműveleti területről kiszorított brassói csendőrkerületet reorganizálta, veszteségeit pótolta s a harcoló csapatokkal való együttműködést igyekezett elősegíteni.
Az Alpenkorpshoz vezényelte azokat az embereket, akik a terepviszonyok ismeretének birtokában a németeket vezették, úgy hogy a Kis-Oláhországban elszigetelt román hadsereg elvágatott s ennek következtében a román front felgöngyölíttetett. Tanácsaiért Linsingen különös és meleg elismerését fejezte ki.
Feladatát elvégezvén, 1917 júliusában a csendőrség felügyelőjének teendőivel bízatott meg. Sajnos, e működését a hadseregfőparancsnokság igen nagy mértékben gátolta. A csendőrség fejlesztésére vonatkozó nagy koncepciójú javaslatait csak ritkán engedte végrehajtani, mivel azok végrehajtása által a magyar csendőrség s így az egész magyarság hatalmi erői fejlődtek volna. Fery Oszkár mindazonáltal elért annyit, hogy javaslatait megfontolták és a magyar királyi csendőrségnek a hadsereg állományából 10,000 fővel való emelését engedélyezték, ez azonban a sok huzavona miatt mindig jobban késett.
Újabb memorandumára a belügyminisztérium engedélyezte a csendőrségnek 18.000 főre való felemelését, majd később újabb 4000 fő volt tervbe véve. Ezt azonban a forradalom már meggátolta.
Imádott hazája érdekében számolva az események torlódásával s látva a fenyegető veszedelmet oly arányú javaslatokat tett, melyek nagy jelentőségét az 1918. és 1919. években beállott változások igazolták.
Fényes tehetségével, mérsékletével, széles látókörével, alapos általános tudásával olyan kereteket akart alkotni a csendőrség jövője számára, amelyek harmonikusak lettek volna a modern élettel. Felszerelése s beosztása mintaszerű fegyveres erővé növelték volna. Elkövetett mindent, de nem találkozott azzal a megértéssel, melyet az ügy megérdemelt.
A Károlyi-aera s Lindner átkos kijelentése nem tévesztették meg. Hazája javát szolgáló javaslataival és intézkedéseivel az ország közrendjét mindenképpen helyreállítani igyekezett. Ámde ez az akkor nagyon gyűlölt csendőrséggel szinte lehetetlen volt. Hiszen nemcsak a sajtó, hanem még a kormány is a legvadabb gyűlölet hangján uszított a csendőrség ellen. A sok katonaszökevény, akiket a csendőrség számtalanszor elfogott, most egyszerre hazatért s bosszúszomját kiönteni és a zsandárokkal csak elbánni akart. A kormány hallgatólagos beleegyezése csak olaj volt a tűzre, A teljesen fölfegyverzett csőcseléket a kisszámú csendőrségnek kellett megfékeznie. így folyamodóit az összpontosításhoz, melynek kettős haszna nagyon is átlátszó. Egyrészt az orvtámadást elhárítja, másrészt nagy cselekvési szabadságot biztosít, ő javasolta s követelte először a határokon gyülekező s csoportosuló románok ellen felállítandó védősereg szervezéséi. Ez ügyben az akkori belügy- s hadügyminiszterekkel és miniszterelnökkel fontos megbeszélést folytatott.
De e nemzetmentő mozgalom süket fülekre talált, mindamellett az első védőosztagot összeállította, azonban "a forradalmi ármánykodás, mely mindenben militarista mozgolódást látott, az elindulást megakadályozta. Midőn az alakulásnak erkölcsi bázisát nem látta és csak a jelszavak bolondító hatását s minden erőnek erkölcsi fogyatkozását vélte felismerni: arra a szilárd elhatározásra jutott, hogy a még meg nem fertőzött csendőrséget olyképp összpontosítja, hogy azzal Budapesten és az országban a törvényes rendet kérlelhetetlen erővel helyreállítja. December 1-én az összes tábornokokat és őt is nyugdíjazták.
Ettől fogva félrevonulva élt. Látván a csendőrség szétzüllését, így nyilatkozott:
Ha arra gondolok, hogy ez is lehetséges, szeretném elfelejteni, hogy csendőrtiszt voltam!
Június 7-én tartóztattak le elsőízben. Nyolc napig volt fogva a parlament épületében Pekár, Perényi, Samassa, Tolnay stb. társaságában és ott volt a vele vértanúhalált szenvedő forrón szeretett két bajtársa: Menkina és Borhy alezredes is. Mikor június 14-én kihallgatták, Kubovszki vádbiztos kijelentésére, hogy meg van arról győződve, hogy ő (már mint Fery) nem kommunista, de még nem is szocialista, Fery kijelentette:
Nem, én royalista vagyok.
A válasz annyira meglepte a vádbiztost, hogy e nyílt kijelentésért még bántani sem merte. Egy másik figyelemreméltó momentum, amiről kiszenvedése után értesült családja az elfogott terroristáktól, hogy midőn egy elfogott ellenforradalmárt a szomszéd szobában vertek a hóhérok, e kiáltással:
- Bitang gazemberek, nem engedem, hogy bántsátok és beszennyezzétek a magyart, felugrott, hogy megvédelmezze a hazafiságáért szenvedőt. Csak nehezen volt lecsillapítható a hazafias felháborodásában. Nyílt jelleme sohasem engedte eltitkolni érzelmeit.
Midőn leányát, Margitot (aki apja emlékét nem tudta túlélni s öngyilkos lett) július 5-én nyaralni küldte, úgy látszik érezte közeli halálát s így búcsúzott tőle:
Kis leányom, érzem, hogy többé nem látlak, de ... tisztán és nyugodtan halok meg, mert amit csak ember megtehetett a hazáért, azt nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy megteltem. Ezzel a tudattal halok meg.
Midőn nagyobbik fia július 15-én kiszökött Feldbachra, őt is így búcsúztatta s amikor fia arra kérte, hogy jöjjön vele, azzal válaszolt:
Katona vagyok s nem szököm!
Mint mondotta: kötelessége, hogy egy felborulás esetén mint magasrangú tiszt megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyek a forradalmi napokban a megszökéseket, esetleg fosztogatásokat megakadályozzák.
Július 18-án fogták el másodszor s a Mozdony-utcai terrorlaktanyába vittek, ahol háromnapi rettentő kínzás után (az oldal- és tetőfalak vérrel voltak befecskendezve), kiszenvedett csak azért, mert hazafi és keresztény volt, sokak bizalmát és reményét bírta. Nem a személyét akarták megölni, de azt az erőt, faj szeretetet, azt a lelkesedést, melyet képviselt s azt a törhetetlen bizalmat, mely egyéniségében összpontosult.
Ismerősei, rokonai, különösen apósa, Laky Dániel s dr. Feleky Gyula éjjel-nappal szaladgáltak s fenn is voltak Romanellinél, kihez elfogatása előtti napon maga is felment, aki ígérte, hogy személyével is jótáll, de hasztalan.
Július 21-22-re virradó éjjel a műegyetemi rakpartnál dobták be a halálba is kővető két hű bajtársával holttestét a Duna habjába, hogy elveszve, elenyészve a folyó medrében, még sírdomb ja se legyen, mely múltjáról beszél s föld darab se, ahova gyerekei és barátai kizarándokolhatnának.
A kiváló tábornok kegyetlen meggyilkolásának leírása a következő fejezetben olvasható.

FERY OSZKÁR ALTÁBORNAGY,
BORHY SÁNDOR ÉS MENKINA JÁNOS ALEZREDES MEGGYILKOLÁSA
A budapesti államügyészség adatai alapján.
Köztudomású volt a proletárdiktatúra idején, hogy a csendőrség nem adta oda magát vak eszközként a tanácsköztársaságnak, hanem úgy a tisztikar, mint a legénység körében nagyon sok volt az u. n. "fehér érzelmű" elem. Ennek az lett a következménye, hogy a politikai nyomozók figyelme állandóan a csendőr-tisztikar felé irányult és benne ellenforradalmárokat kerestek. Egy beteges hajlamú úrinő érintkezésbe lépett Cserny Józseffel, a Batthyány-palotában elhelyezett terrorcsapat parancsnokával és felajánlotta szolgálatát, hogy a csendőr tisztekkel való ismeretsége révén kémeket csempész be közéjük.
Cserny József egy Bonyháti Tibor nevű politikai nyomozót adott az úrinő mellé s ez katonatiszti ruhába öltözve, mint az úrinő rokona, alkalmilag megismerkedett Szopkó csendőrhadnaggyal s általa beférkőzött a tisztek közé.
A borzasztó emlékű év júliusának közepén Bonyháti Tibor jelentette, hogy a csendőrtisztek között ellenforradalmi mozgalom készül, melynek élén állanak: Fery Oszkár altábornagy, a m. kir. csendőrség volt felügyelője, továbbá Borhy Sándor és Menkina János csendőralezredesek. Jelentette azt is, hogy az említetteknek szerep is jut az ellenforradalom kitörése esetén. E jelentés alapján a vörösőrség országos főparancsnoka: dr. Vajda Zoltán és az intézmény politikai megbízottja: Chlepkó Hantos Ede, úgyszintén ennek titkára: Pór Polacsek Ernő intézkedtek a csendőrtisztek előállítása iránt s tárgyalásuk eredményeként Radványi Kornél és Bonyháti Tibor azt a rendeletet kapták, hogy a három csendőrtisztet tartóztassák le, szállítsák a Mozdony-utcai terrorlaktanyába, ahol a Cserny-féle különítmény akkor elhelyezve volt s adják át őket Csernynek. Elrendelték azt is, hogy mind a három tisztet ki kell végezni.
Radványi Kornél és Bonyháti Tibor 1919 július 19-ére hajló éjjel gépkocsin négy terrorista kíséretében, akik rendes szokás szerint kézigránátokkal, pisztolyokkal, rohamkések-kel stb. voltak felszerelve, először Fery altábornagy lakására elmentek, és őt fölkeltvén, követelték tőle, hogy azonnal kövesse őket. Időt sem engedtek neki, hogy feleségétől és három gyermekétől elbúcsúzzék. Innen Borhy, majd Menkina alezredesért siettek és mindhárom áldozatot együtt szállították be a Mozdony-utcai terrorlaktanyába.
Itt a csendőrtisztek, illetve Fery altábornagy a világtól teljesen elzárva éltek. Hogy milyen kínzásokon mentek keresztül, világot vet erre Horváth István portás vallomása, aki időközönként, különösen pedig az éjjeli órákban nagyon gyakran hallott a pincéből rettenetes jajgatást és ordítozást.
A szerencsétlenek három napig voltak letartóztatva. Július 21-én Cserny József a már előbb említettek utasításához képest elrendelte a kivégzés végrehajtását. Radványi és Bonyháti politikai nyomozók Pap Sándorhoz, Cserny helyetteséhez fordultak, hogy milyen halálnemmel végezzék ki Feryéket, Pap Sándor akasztást rendelt el. Radványi és Bonyháti erre kiválogatlak a csapatból Kakas Ferenc, Bartalos István, Pető Zoltán, Csomor Gábor, Nagy Béla, Löscher Márton és Tóth József terroristákat s közölték velük, hogy éjjel munkájuk lesz, embereket végeznek ki, legyenek készenlétben. Löscher Márton felhívására azután, Kakas Ferenc, Neumayer Géza, Csomor Gábor, Pető István és Trailla György terrorfiúk önként jelentkeztek és jelentették ki készségüket az ördögi terv végrehajtására,
A meggyilkolás éjjel 11 óra után kezdődött meg: Neumayer vallomása szerint Pap Sándor adta a kötelet.
Radványi és Bonyháti rendelkezésére a terroristák fölkeltették az alvó tiszteket, ékszereiket magukhoz vették, folytonos pofozás és egyéb ütlegelés között reájuk parancsoltak, hogy kövessék őket nyomban, le az épület pincéjébe. Itt aztán közölték velük, hogy ki fogják őket végezni. Neumayer Géza a kötelet a pincehelyiség folyosóján végigvonuló vízvezetéki csőre hurkolta. A csőhöz, mivel az magasan volt, egy létrát támasztottak. Ezután a tiszteket folytonos verés közben arra kényszerítették, hogy lépjenek föl a létrára. Midőn ez megtörtént, a kötelet az áldozatok nyakába hurkolták s aztán arra kényszerítették őket, hogy rúgják ki lábuk alól a létrát. Elsőnek Borhy Sándort gyilkolták meg. Azután következett Menkina alezredes. A kötél leszakadt az áldozat alatt, de ez nem térítette észre a gaz gyilkosokat, újból arra kényszerítették Menkinát, hogy lépjen a létrára és újból hurkot vetettek a nyakára.
A nemcsak minden igazságszolgáltatási tényező közreműködése, de még orvosi segély nélkül is végrehajtott kivégzések után, amelyeknél csendőrségünk egykori derék felügyelője harmadik és utolsó volt, elvagdalták a köteleket. Ekkor észrevették, hogy a lezuhanó testek egyike, a Menkina alezredesé még mozgott. Erre őt Csomor Gábor és vagy Löscher Márton vagy Pető István terroristák állatias módon összeszurkálták rohamkéseikkel és szuronyaikkal. Előbb a hasába döfték fegyvereiket, azután az áldozatot a hátára fordították és a mellét szúrták addig, amíg már nem vonaglott többé. Hajnalban azután a holttesteket teherautóra rakták, mindegyiknek nyakába egy-egy nagy súlyzót kötöttek és a politikai nyomozók felügyelete melleit beledobták a műegyetem előtti rakodópart lépcsőjéről a Dunába. Visszatérvén a Mozdony-utcai iskolába, az egész társaság Cserny Józsefnél jelentkezett, aki mindnyájukat megdicsérte és szalonnával és borral vendégelte meg őket.
A minden emberi érzésükből kivetkőzött gyilkosok szabályszerű kivizsgálás és a budapesti büntető törvényszék ítélete s a kir. kúria végső döntése alapján elvették méltó büntetésüket. Cserny Józsefet, Pap Sándort, Bonyháti Tibort, Kakas Ferencet, Csomor Gábort, Neumayer Nagy Gézát és Löscher Mártont halálra ítélték s az ítéletet végre is hajtották rajtuk. Pető Istvánt és Trailla Györgyöt nem érhette el még az igazságszolgáltatás, mivel megszöktek.
A három áldozatot még a Duna hullámai őrzik, kegyeletünk azonban mindig velük marad. Ezt igazolja az a valóban megható gyászistentisztelet is, amelyet érettük és a többi csendőr-mártírokért 1919 december 20-án a budapesti szervita atyák templomában tartottak. Csendőrségünk a következő gyászjelentést adta ki a meggyilkolt bajtársak emlékére:
"A magyar nemzeti csendőrség mélyen lesújtott szívvel és fájdalmas megindultsággal jelenti, hogy szeretett bajtársaik: néhai Fery Oszkár altábornagy, a magyar csendőrség volt felügyelője, Borhy Sándor alezredes, a szegedi csendőrkerület volt parancsnoka, Menkina János alezredes, volt csendőrfelügyelői segédtiszt, Pongrácz Aladár százados, a segesvári csendőrszakasz volt parancsnoka, Kamuty Lajos főhadnagy, az ungvári csendőrszakasz volt parancsnoka, Dékány Benedek felügyelő, Bakonyi András felügyelő, Pintér Pál felügyelő, Jakabos Pál segédfelügyelő, Ferencz András segédfelügyelő, Tóth Ferenc II. segédfelügyelő, Sztankovics Ferenc segédfelügyelő, Vén András segédfelügyelő, Trapulai János főellenőr, Szabó József tiszthelyettes, Domokos Imre őrmester, Göllén József őrmester, Osbáth Gyula őrmester, Csata Bálint őrmester, Tanay Lajos őrmester az úgynevezett tanácsrendszer ideje alatt meggyilkoltattak és ezen átkos időszak alatt uralgott éktelen terror hősi áldozatai lettek.
Bajtársaink szebb világba költözött lelkiüdvéért folyó évi december 20-án (szombaton) délelőtt 10 órakor fogjuk az engesztelő gyászistentiszteletet bemutatni az Egek Mindenható Urának a Szerviták templomában (IV. ker., Szervita-tér) a szervita atyák által, mint akik az első három felejthetetlen bajtársunk érdekében minden lehetőt elkövettek. A becsület és a magyar nemzeti eszme tragikus hőseinek vértanúhalála történelmünk legsötétebb lapjait jelzi. Emlékezetük felett a magyar nemzeti kegyelet és a vigasztalhatatlan bajtársi szeretet virraszt. Budapest, 1919 december 14-én".
A kegyetlenül meggyilkoltak emlékére haláluk első évfordulóján, 1920 július 22-én a MOVE budapesti főosztálya kegyeletes ünnepet rendezett. A budapesti Szervita-templomban délelőtt 9 órakor gyászistentisztelet volt, melyen a gyászoló családtagokon és József, valamint József Ferenc kir. hercegeken kívül a magyar polgári és katonai társadalom színe-java résztvett. A misét P. Scheirich Bonaventara mondotta fényes segédlettel, az evangélium után pedig Zadravecz István tábori püspök lépett a szószékre.
Fery! Borhy! Menkina! Sohasem láttalak benneteket kezdette beszédét a püspök, mégis úgy nézek reátok, mint ideálokra, mert vértanúk vagytok, a vértanúság pedig eszményiesít. A vértanúság, bár zúzza az anyagot, pehelykönnyűvé teszi a lelket, hatalmassá, szétzúzhatatlanná, széttéphetetlenné az eszmét, az igazságot. Vértanúk! Hatalmasan zengő, jövendölő magyar krédójává változtatok ti az éledező magyar nemzetnek. Gyászoló közönség, ne gyászoljunk, hanem mint zarándokok járuljunk a vértanúk emléke elé, a késő századok unokái pedig tanulják meg tőlük évszázadok után is a krédót, a hitet és a reményt ...
A gyönyörű beszéd után folytatódott az istentisztelet, majd a megjelent előkelőségek a Petőfi-téri hajóállomásra vonultak, ahol a legénység sorfala között a MFTR díszesen felvirágzott gőzösére szálltak. A Gellérthegyről ágyúlövés dördült el... A hajó a műegyetem előtt kötött ki azzal a lépcsővel szemben, ahonnan a vörösök az áldozatokat a vízbe dobták. A parton a csendőrök és a műegyetemi karhatalom századai állottak sorfalat. A hajó peremére lépve dr. Pekár Gyula, volt miniszter, államtitkár mondott most megható, rövid beszédet:
A te hullámaid, nagy folyó, hazánk gyöngye, talán szenvedéseink szimbóluma. Ezer éve pogányok taszították le a hegyről itt a közelben szent Gellért püspököt. Ezer év után pedig szintén pogányok temették itt a hullámsírba Fery altábornagyot, Borhy és Menkina csendőrtörzstiszteket. Amint szent Gellért áldozata kivirult, úgy a Ti vértanúságtok törzséből hajtson ki a nemes hazaszeretet gallya. Fogadjátok a nemzet koszorúját, amely zöld, mint szívünkben emléketek. Cseriével és pálma illet meg titeket. S te nagy folyó, amely még meg fogod látni a magyar dicsőséget, vidd le Mohács, Nándor alá és hirdesd, hogy él még a magyar! ...
Pékárnak férfias hévvel elmondott szónoklata után a kürtösök a hajóról és a partról megfújták a díszjelt. A parton és a hajón sorakozott csendőrök tisztelegtek. Kilenc csendőr egy kis állványon elhozta a nemzetiszínű szalaggal díszített hatalmas tölgyfakoszorút, egy csendőr pedig bársonypárnán a meggyilkoltak kitüntetéseit. Pekár intésére a csendőrök a vízre ejtették a koszorút, amelyet a Duna habjai néhány másodperc alatt elsodortak ...
Fery Oszkárnak és hős vértanútársainak emléke nem halványult el a magyar nemzet lelkében, sőt napról-napra izmosabban jelentkezik. Ezt igazolja, hogy azt a házat, amelyben az áldozatokat állatias kegyetlenséggel meggyilkolták, a szomorú nap második évfordulóján, 1921 július 21-én emléktáblával jelölték meg és a Mozdony-utcának nevét "Fery Oszkár-utcára" változtatták át. A gyönyörű nyári napon az épület előtt hatalmas közönség jelenlétében P. Zadravecz István tábori püspök tartott zenés szentmisét, mely alatt buzdító és kegyeletes beszédet mondott.
A vértanúk kiömlő vére, monda beszédében a püspök, a magyarság magva; ebből a magból már terebélyes fa növekedett, melynek árnyékában nemcsak a hívők, de azok is megtalálják boldogságukat, akik ennek a fának lombjait megtépdesték. Múljék el a bosszú korszaka és jöjjön el a megértés kora.
A mindenkit magával ragadó beszéd elhangzásakor lehullott a lepel a vörös márványtábláról, melynek aranybetűs felirata örök időkön ál így hirdeti az áldozatok emlékét:
"Ebben az épületben szenvedtek hősiesen vértanúi halált a nemzetért 1919. évi július 21-én Fery Oszkár császári és királyi altábornagy, csendőrségi felügyelő, Borhy Sándor és Menkina János magyar királyi csendőralezredes".
A tábla leleplezése után Pekár Gyula lépett az emelvényre, megkapó szavakkal ecsetelte a két év előtti idők szörnyűséges Dante poklát, majd így folytatta a szónoklatot:
Ma már pálma virul ezen a helyen és meg kell látnia mindenkinek, hogy a menny mindig győz a pokol felett. Ez a nap legyen ezentúl a kegyelet napja, mint ahogy az október 6-ika is az. Ma egy éve temettünk; ott állottunk a Duna partján, ahol a véres, drága tetemeket a vízbe dobták és koszorúnkat hintettük a hullámsírba. A mai nap már emlékünnep és ez a márványtábla örökké jelzi a vértanúk halhatatlanságát. Kötelességem, hogy most a turáni parancsot hintsem el a lelkekben: Magyar! élj a hazáért, de ha kell, tudj meghalni is! ..
Pekár beszéde után a koszorúkat helyezték el az emlékre. A csendőrség koszorúját Koncz Sándor tábornok, csendőrségi felügyelő meleg szavak kíséretében helyezte el ...
Fery, Barhy és Menkina! Ti meghaltatok! Piros véretek kiömlött és ti a nagy folyónak habjaiban pihentek valahol. De emléketek itt maradt közöttünk és mártírhalálotok kegyeletes megemlékezésén keresztül az idők múlásával állandóan fokozódó erővel sugárzik át a magyar nemzeti eszme, a magyar haza iránti szeretet és áldozatkészség magasztos gondolata ...



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2019 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés