KUTYIFA JÁNOS ÉS SZENOHRACZKY PÁL.
Hivatalos adatok alapján.
A vörösterror mint egy borzalmas álom nehezedett Magyarország lakosságára és, aki csak tehette, a karmaiban vörös rongyot tartó hiénát eltávolítani igyekezett. Az ország sok részén ellenforradalmi mozgalmak voltak észlelhetõk, amelyeket azonban Szamuelyék rettenetes vérengzéssel azonnal elfojtottak, így történt ez a nagy magyar Alföld egyik legmagyarabb helységében Kiskõrösön is, ahol az u. n. rögtönítélõ vésztörvényszék sok derék magyart ítélt halálra ellenforradalomban való részvétel miatt. Az áldozatok között találjuk Kutyifa János és Szenohraczky Pál kiskõrösi lakosokat is, akiket 1919 június 25-én az ottani rögtönítélõ vésztörvényszék minden hivatalos és törvényes eljárás mellõzésével halálra ítélt. A szerencsétleneket még azon a napon felakasztották.

LEMBERKOVICS JENÕ HONVÉDSZÁZADOS.
Özvegyének elõadása és hivatalos iratok alapján.
Született 1884. november 23-án Négyes községben, Borsodmegyében. Az egri fõgimnázium négy osztályának elvégzése után a nagyváradi hadapródiskola növendéke lett, amelyet 1902-ben jeles eredménnyel végzett. Mini zászlós Trencsénbe, majd Rózsahegyre vonult be csapatszolgálatra. Az 1910/1911. iskolai évben Sopronba helyezték a kat. fõreáliskolához, mint a matematika és fizika tanárát. 1912. november 12-én megnõsült: nõül vette Wieser Irént.
A háború kitörése után, szeptember 1-én, a szerb harctérre távozott, 33 hónapig volt a harctéren, mely idõ alatt megszerezte a 3. oszt. vaskoronarendet a hadidíszítménnyel, a katonai érdemkeresztet, két ezüst és egy bronz signum laudist a kardokkal, a német vaskeresztet, az ottomán félhold-kitüntetést és a Károly-csapatkeresztet. 33 hónapi harctéri szolgálat után malária tropica betegséggel 1917 júliusában hazatért. Hatheti kórházi kezelés után kapott a honvédelmi minisztériumban beosztást, mint a sportügyek elõadója. Azonban ismét a harctérre kívánkozott, el is ment az olaszok ellen küzdõ csapatokhoz, ámde a malária újból megtámadta s visszatérni kényszerült.
Az elsõ forradalom betegen, ágyban találta. Osztályvezetõje, néhai Bertalan Pál ezredes 1918 november 2-án érte küldött és Lemberkovics jó katonához illõen, 39 fokos lázzal azonnal jelentkezett parancsnokánál, akivel az új rendszer megbuktatásának terveit beszélte meg. December 10-e körül tüntetés készült, melyet Bertalan ezredes szervezett, de közbejött akadályok miatt elmaradt. Bertalan 1919 január végén érezvén közelgõ halálát, magához hívatta Lemberkovicsot és ezeket mondotta neki:
-Lemberkovics! én nem leszek többé egészséges, ígérd meg nékem, hogy az elkezdett munkát befejezed.
Szegény Lemberkovics, ígéretét beváltotta és ennek lett az áldozata.
1919. június 1-én kis fia született, nagy volt az öröm, de nem tarlott sokáig, mert a kis Kornél 6-án meghalt, felesége pedig súlyos betegen feküdt.
Június 16-án hitvese már nagyon elkeseredett volt, férje azonban így vigasztalta:
- E szomorú helyzet nem fog soká tartani, csak napok kérdése. Egy óra múlva itthon leszek, most megyek Haubrichhoz, hogy az ügyet megtárgyaljuk. A dolog biztos sikerrel fog járni, mert Haubrich segédtisztje, Lajtos százados már jól megdolgozta õt.
Június 23-án Filipecz Dénes tüzérfõhadnaggyal levelet küldött nejének, melyben értesíti súlyos betegen fekvõ nejét, hogy nem mehet haza, mivel vidékre megy élelmiszert vásárolni. 24-én Haubrich hívatta magához és értesítette, hogy az ellenforradalmat, mely délután 3 órára terveztetett, nem a jelzett három órára, hanem a régi három órára tûzik ki. Lemberkovics, hogy megakadályozza a jelzéseket, kiment az "Engels"-laktanyába és az ott levõ legénységnek lelkesítõ beszédet mondott. A beszéd befejezésekor Szegõ politikai megbízott, embereivel Lemberkovicsot körülfogta és igazolásra szólította fel, erre Filipecz Dénes 40 emberével segítségére ment Lemberkovicsnak, miért is õt és Lemberkovicsot az ezred irodájába vezették fel. Jancsikot értesítették, hogy Lemberkovics el van fogva. Szuronyos katonákkal a fõkapitányságra vitték Jancsik elõszobájába. Ennek dacára az ellenforradalom mégis kitört és folyt tovább mindaddig, míg a Lemberkovicstól kapott parancsokat elvégezték.
Ezen idõ alatt megjelentek a monitorok a Dunán és a fõkapitányság épületét lövöldözték. Szegõ politikai nyomozó megragadva a két tisztet, a nyitott erkélyre akarta õket kitolni, mert a golyók éppen oda verõdtek, de szándéka a tisztek ellenállásán meghiúsult. Erre Weisz Fülöp, az I. kerület politikai megbízottja, 27 éves izr. vallású asztalossegéd, revolverét elõvéve, rálõtt Lemberkovics Jenõre és Filipecz Dénesre. Alinkét lövés talált s a tisztek összeesve, véresen hevertek a hivatalszoba padozatán.
A lövés zajára kilépett Jancsik Károly, a fõparancsnok is, kinek Weisz elvtárs katonásan jelentette: hogy a két ellenforradalmár lisztet kivégezte, mert fehér zsebkendõt lobogtattak.
Az elõhívott mentõk úgy Lemberkovicsot, mint Filipecz Dénest a Rókus kórházba szállították, ahol elõbbi rövid idõ múlva meghalt, a második azonban életben maradt.
Weisz Fülöp politikai megbízott az eseményt az 1. kerületi munkás- és katonatanács vezetése alatt álló századok legénységével és azok parancsnokaival külön írott parancs alakjában közölte. E parancs a történtek leírása után így végzõdik:
...ott a helyszínen mind a kettõt egy-egy lövéssel leterítettem.
Elvtársaim! mert ha elvünkrõl van szó, egy pár száz hulla, az nulla.
Éppen azért, elvtársaim, csak bátorság és kitartás és eszméinkhez való tántoríthatatlan ragaszkodás, akkor mienk lesz a gyõzelem.
Éljen a proletárdiktatúra!"
A halálravált Lemberkovics a következõket iratta fel, mielõtt szemét örökre lezárta volna: "Lemberkovics Jenõ III. kerület, Bécsi-ut 22. Feleségem súlyos beteg. A zsidók a fõkapitányságon hátulról lelõttek, nem csináltunk semmit, nem volt nálunk revolver, összeestem és halottnak tettettem magamat. Akkor a zsidók azt mondták, még egy lövést neki, mert még él. Egyik zsidó azt mondta, tegyenek egy fegyvert Filipecznek a kezébe, mintha õ lõtt volna le, pedig az már akkor agyon volt lõve. A gazemberek úgy állítják a helyzetet, mintha mi lõttünk volna. Az volt a jó, hogy az orvos hamar jött. Most az orvos azt mondta: még egy lövést neki, úgyis meg fog halni, erre valaki azt mondta: ez még él, maga orvos, teljesítse kötelességét. Ruha, ami rajtam van, nem mondom meg, hogy kié". Ezek után az utolsó kenetet felvette és még azon éjjel meghalt.
A június 24-iki ellenforradalom leverése alkalmával sok derék magyar ember szenvedett mártírhalált.*)
*) A Ludovika Akadémia áldozatairól késõbb emlékezünk meg.
Sajnos, nincsenek teljesen megbízható adataink arra, hogy mindnyájukról megemlékezhessünk. Az akkori zûrzavarban nem törõdtek velük, késõbb pedig az áldozatok pontos megállapítása már nem volt lehetséges. Hivatalos adatok alapján közölhetjük, hogy Pécsi Jenõ, Ambódi János és Gosztonyi Mihály rendõrök is mártírhalált szenvedtek. A terroristák fõbelõtték õket és a holttesteket a Dunába dobták. Kivégzésük elõtt bekísérték a szerencsétleneket a IX. kerületi munkástanács épületébe és ott puskatussal agyba-fõbe verték. Az egyik gyilkos Polonitzer volt, ugyanaz, aki Mildner százados meggyilkolásában is résztvett. A magyar nemzet nem feledte el a fiatal hõs emlékét. Lemberkovics Jenõ százados lakóházát 1921 július 25-ike óta fehér márványtábla díszíti, amelyet a MOVE óbudai fõosztályának kezdeményezésére készítettek és Belicska Sándor honvédelmi miniszter, mint kormányzónk képviselõjének s a hadsereg és a polgári társadalom óriási részvétele mellett az említett napon országos ünnep keretében leplezték le. Az emléktábla felirata a következõ:
"Itt lakott Lemberkovics Jenõ honvédszázados, aki 1919 június 25-én Istenért, Hazáért vértanúhalált halt",
A honvédelmi miniszter az ünnepen kétszer is felszólalt, elõször akkor, midõn megérkezett és õt dr. Pfeifer Miklós titkár üdvözölte, másodízben pedig, amikor a kormányzó koszorúját helyezte el a márványtábla alatt. Rövid, de tartalmas beszédeiben így nyilatkozott:
Elhoztam a kormányzó úr õ Fõméltóságának üdvözletét és az õ nevében kívánom, hogy olyan gerinces, kemény hazafiak sokan legyenek ebben az országban, mint akinek emlékét a mai napon ünnepeljük ... A fizikai erõk fõképpen az anyagiakban nyilvánulnak, de ezeknél sokkal fontosabbak a lelki erõk, amelyek olyan hõsöket teremtenek, mint Lemberkovics százados.
... A nagy eszmék megvalósítása mártírok és áldozatok nélkül nem lehetséges, de azokat, akik életüket az eszmék szolgálatában feláldozták, a nemzet soha el nem múló hálája ragyogó aureolával fonja körül, õk tehát, ha életük ki is aludt, örökké élnek. Hazánk, hadseregünk és nemzetünk nem feledi el õket és dicsõ tetteiket soha! Legyen hozzájuk méltó a minden szépért, jóért s nemesért lelkesedni tudó magyar ifjúság!

MADARÁSZ BÉLA ORVOSNÖVENDÉK.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június 24-én, az ellenforradalom napján, este
10-11 óra közötti idõben, az Eskü-úton ellenõrzõ szolgálatot
teljesítõ Max Miksa és Vajda Ignác Náthán vörösõrök az Eskü-út 6-ik számú házának egyik harmadik emeleti ablakából világosságot láttak kiszûrõdni. Max Miksa éppen Vajda Ignác Náthán társát felküldötte a lakásba a lámpa kioltása végett, amidõn odaérkezett hozzájuk Küvér Lajos politikai nyomozó és Marton István vörösõr. Küvér Lajos kérdezõsködésére Max Miksa elmondotta neki, hogy a házban világosságot vett észre, erre Küvér Lajos, Marton István és az útközben talált Vajda Ignác Náthán vörösõrökkel fölmentek a fölzörgetett házmester által rendelkezésükre bocsátott liften, a házmester kíséretében a negyedik emeletnek egyik utcai lakásába.
Itt rövidzárlat folytán egy lámpa nem volt fölgyújtható, mire az ezen lakás alatt levõ és Váhl Gyula kereskedõ által bérben bírt lakást keresték fel. Küvér Lajos itt elsõsorban Váhl Gyulát, a lakás fõbérlõjét vonta felelõsségre azzal: "Gazember ellenforradalmár, világítottál a kapu felett, innen volt a világosság", majd durván megfenyegette azzal: "Leszúrom, mint egy kutyát, mert nem vagyok senkinek sem felelõs a maga életéért" és felhívta õt fegyverének elõadására. Az ágyából kizavart kereskedõ tagadó válasza után és meggyõzõdve arról, hogy az ágyából kikelõ Váhl Gyula jóval korábban lefeküdt és így nem is világíthatott, Küvér Lajos a Madarász Béla által albérletben bírt szobába ment, ahol nevezettet a sötétben és ágyban fekve találta.
Felgyújtván a lámpát, Küvér durván megtámadta a meglepõdött orvosnövendéket: "Te gazember, fényjeleket adtál és kilõttél" mondotta neki, ráparancsolt, hogy öltözzék fel. Madarász Béla tiltakozott a vád ellen, a jegyzeteit felmutatva bizonyítgatta, hogy azokból orvosi szigorlatra készült. Küvér Lajos durva szitkozódásait megismételve két ízben is ráparancsolt Marton István vörösõrre, hogy szúrja le Madarászt, ez azonban a felhívást nem teljesítette. Egyszerre hirtelen csellel Küvér Lajos vádlott megváltoztatta a hangját és atyáskodó modorban azt mondotta Madarásznak:
- Édes fiam, van-e fegyvered, becsületszavamra mondom, ha önként ideadod, semmi bántódásod nem lesz, de ha házkutatás útján akadunk rá, úgy ebbõl nagy baj lesz.
Madarász Béla engedve a jóakaratú figyelmeztetésnek, elõvette és átadta kis forgópisztolyát, melyben minden töltény benne volt és Hlavacsek Márton házmester vallomása szerint a szobában üres töltényhüvely egyáltalában nem hevert. A pisztoly átvétele után Küvér Lajos összeszidta s összepofozta Madarászt, a vörösõrökkel a kezeit hátrakötöztette és levezettette õt az utcára.
Amíg Küvér Lajos a két vörösõrrel Madarász lakásán volt, azalatt a ház kapujában várakozó vörösõrökhöz és terroristákhoz csatlakozott az utóbb odaérkezett Lõbl Mór terrorista is, akinek az utcán várakozók azt mondották, hogy egy ellenforradalmárt hoznak le. Küvér Lajos az utcára érve a várakozók csoportja elõtt újból felpofozta a hátrakõtött kezû Madarász Bélát és ellenforradalmi tisztnek nevezte õt, kinél revolvert talált és aki fényjeleket adott le.
-Agyon kell ütni és a Dunába kell dobni, mondotta ki reá Küvér Lajos.
Erre a kapuban várakozó Lõbl Mór:
- Igen, ellenforradalmár? az anyád Istenit! kiáltással 56-szor botjával fejbeverte Madarászt oly erõvel, hogy a bot eltörött és Madarász a földre esett, majd a földrebukott Madarász Bélát Lõbl Mór rohamkésével kétszer hasbaszúrta.
Madarász a szúrások után a földrõl félig fölemelkedve így szólt:
Hát ti ilyenek vagytok? ,,amire Lõbl Mór a szuronyával a mellébe szúrt.
A földön elterüli Madarász Béla zsebeibõl ekkor Küvér elvette aranyóráját, láncát, kését, noteszét és ezeket a holmikat a lakásban már elõzõleg elvett revolverrel együtt átadta a mellette álló Lõbl Mórnak. Lõbl Mór a vörösõröknek azt mondta: ,,A Dunába kell dobni" s ezzel Küvér Lajossal együtt visszament a szovjetházba, honnan késõbb Küvér Lajossal együtt ennek lakására mentek és pálinkáztak.
Max Miksa ezután Madarász Bélának a Dunába való hurcolásához egy valahol a közelben álló szemétgyûjtõ tolókocsit húzott elõ s erre Max Miksa a vörösõrök és egy terrorista segítségével fölrakta a még mindég életben levõ Madarász Bélát. Max Miksa és Polánszky Lajos lehúzták a kocsin fekvõ Madarász Béla lábáról a cipõket és azután együtt eltolták a még hörgõ Madarász Bélát ezen a kocsin az Erzsébet-hídra. A hídon Max Miksa lehúzta Madarász Béláról ennek nadrágját, amelyet magával vitt és késõbb egy társával elcserélt. Az Erzsébet-hídon a vörösörök és terroristák Madarász Bélát, aki Rosenfeld Ármin tanú vallomása szerint még akkor is élt, sõt amikor a nevezett a verejtéket a homlokáról letörölte, még szólni is akart, de már nem tudott, e tanúnak könyörgése dacára, hogy ne bántsák, õ majd a kórházba viteti, a kocsiról az úttestre borították, majd a Dunába dobták. A Madarászról lehúzott cipõket Polánszky Lajos a 77-ik számú õrszobában ágya alá rejtette.
Küvér Lajos, Lõbl Mór és Max Miksa terroristák ezért és egyéb embertelen tetteikért halálra Ítéltetvén, kivégeztettek.

MAJTÉNYI PÁL HADNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919 május 4-én Bencsik Károly letartóztatta a vele együtt a vasúti õrségnél szolgáló Majtényi Pál hadnagyot s átadta a szolnoki városparancsnokságnak. Bencsik és a társai az õrszobán arról tanácskoztak, hogy Majtényit mint ellenforradalmárt átadják-e Szamuely Tibornak? Polyák József figyelmeztette õket arra, hogy ennek a lépésnek mi a jelentõsége. Bencsik Károly kijelentette, hogy Majtényit õ tartóztatta le, azért, mert az elõzõ napon ellenforradalmi érzületrõl tanúskodó kijelentéseket tett; a tanácskozáson Bencsik Károly és egy Balla Kálmán nevezetû egyén amellett kardoskodtak, hogy Majtényi felett Ítélkezni kell. Majtényi könyörgött nekik, hogy engedjék meg neki, hogy maga lõhesse agyon önmagát; ezt azonban nem engedték meg s valaki azt mondotta, hogy lesz, aki agyonlõje. Macselényi József pedig azt vallotta, hogy a vasúti õrség egyik szakaszparancsnokától, Tóth Istvántól azt hallotta, hogy az õrszobában tartott tanácskozás alkalmával elhatározták Majtényi Pál kiadatását Szamuely kezére és az átadással Bencsiket bízták meg. Adler Imre tanú azt vallotta, hogy utóbb a Majtényi bekecsét látta Bencsiken, aki ekkor kijelentette: "Elfogtam és ezt is elküldtük gajdeszbe". Plaiti Lajos tanú pedig május közepe táján a következõ kijelentést hallotta Bencsik Károlytól: "Az apja Istenét annak a Kakuknak, szeretném odaküldeni, ahova Majtényit".
Majtényi Pál esetét illetõen a bíróság Majtényi Pál hátrahagyott levelébõl jegyesének, Adler Máriának, valamint hozzá közelálló több tanúnak a köztudomásra hivatkozó vallomásából azt állapította meg, bár erre vonatkozóan bizonyítást nem vett fel, hogy Majtényi Pál a kérdéses idõben Szamuely Tibor intézkedése folytán valóban kivégeztetett.

MEGYERI ANTAL CSENDÕR-TISZTHELYETTES.
A budapesti m. kir. csendõrkerületi parancsnokság jelentése.
Az 1919. évi április 27-én a tiszavárkonyi direktórium közbenjárása folytán a tiszavárkonyi csendõrséget a szolnoki járás direktóriuma megbízhatatlannak minõsítette és elhelyezését kérte. Ebbõl kifolyólag (hogy kinek az utasítására, nem ismeretes) a tiszavárkonyi direktórium elnöke az õrsnek azt az utasítást adta, hogy a Kunszentmártonban székelõ vörösõrszázadhoz vonuljon be. Megyeri Antal 2. oszt. tiszthelyettes, õrsparancsnok vonakodott ezt az utasítást teljesíteni, mivel erre felsõbb helyrõl parancsot nem kapott. Erre a direktórium elnöke kijelentette, hogy ha nem engedelmeskedik, az a parancsa, hogy kísértesse el Megyerit vörösõrökkel. Ezután Megyeri az õrsöt Garai István direktóriumi elnöknek és Baricza Gergely tanácstagnak szabályszerûen átadta. Április 27-én délelõtt 10 órakor Megyeri Antal tiszthelyettes, Térmeg József és Rigó Ferenc csendõrökkel felszerelve elindult gyalog Kunszentmártonba. 27-én délután 5 órakor Tiszaföldvárra megérkezvén, itt arról értesültek, hogy az oltani vörös század már a románok elõl Kecskemétre vonul vissza, Tiszaföldvárnál tovább nem mentek.
Megyeri még 27-én este leborotváltatta a bajuszát és egyedül visszament Tiszavárkonyba, Térmeg és Rigó pedig április 28-án a tiszaföldvári õrssel bementek Szolnokra. Rigó május 1-én elment Jászkarajenõre és május 3-án Tiszavárkonyba. Ott már akkor dr. Marchbreit Aladár tartalékos százados Megyeri segítségével fehér gárdát szervezett. Május 2-án a községtõl mintegy két km.-re levõ régi Marchbreit-féle majorban a 101-es vörös tüzérüteget lefegyverezték. Az ágyukat a község szélén tüzelõ állásba helyezték.
Május 3-án reggel Félegyháza felõl egy vonat jött be vöröskatonákkal, hogy a várkonyi állomáson levõ két vasúti kocsi ágyúlövedéket elvigyék. A községtõl mintegy 4 km. távolságra a fehérgárda tüzérei a vonatra 13 lövési tettek eredmény nélkül, mire a vonat Félegyháza felé visszavonult. Megyeri ugyanakkor lóháton kiment a vasúthoz és a vezsenyi állomás közelében 4 pár sínt felszedett. Május 3-án, amikor a vörösök Szolnokot bevették, velõk a harc eredménytelennek mutatkozván, a fehérgárda tagjai mind szétmentek. Marchbreit átment a Tiszán a románokhoz. Megyeri pedig elment a tiszavárkonyi lakására s ott a kertben levõ rozsban meghúzódott. A vöröskatonák este 9 órakor vonultak be Tiszavárkonyba és azon éjjel több ízben keresték a lakásán. Megyeri éjjel bement a lakása alatt levõ pincébe. Május 4-én délelõtt felöltözött civilbe, hogy úgy a vörösök elõl elmeneküljön. Mikor kiment a községbe, ott egy vöröskatona felismerte, elfogta és a községházához kísérte. A vöröskatonák annyira összeverték, hogy (késõbben megállapittatott a boncolásnál) koponya- és oldalbordatörést is szenvedett.
Azután kocsira tették és Szolnokra vitték a forradalmi törvényszék elé. Útközben találkoztak Smuk Antal vörös tengerész-ezredparancsnokkal és Engel Jenõ segédtisztjével. Smuk visszavitette Megyerit Tiszavárkonyba és ott a direktórium tagjaival Megyerit agyonlövés általi halálra ítélték. Az ítéletet május 4-én délután 56 óra között Tiszavárkonyban a református temetõ árkában végre is hajtották. A katonák, akik a derék csendõraltisztet kivégezték, a községben beszélték, hogy mielõtt kivégezték volna, kérdezték Megyerit, hogy kit éltet, erre õ azt felelte: "Éljen a fehér gárda". A halálos ítéleti jegyzõkönyvet Smuk Antal vörös tengerészezredparancsnok, Engle Jenõ ezredsegédtiszt, a direktórium részérõl Garai István direktóriumi elnök, Bárány Imre, Jágre János és néhai Baricza Imre tanácstagok írták alá.

SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÕRNAGY.
Özvegyének leírása alapján.
Sárbogárdi Mészöly Géza született 1876 szeptember 8-án Bossokon, Veszprém megyében. Katonai tanulmányait a pesti hadapródiskolában végezte, honnét mint zászlós került a hadseregbe. Az 5. közös gyalogezrednél szolgált, utóbb ezredével áthelyezték Egerbe. Itt folytonos katonai tanulmányok tanulmányozásával töltötte minden szabad idejét s különösen a céllövészetben ért el nagy sikereket, úgyannyira, hogy 1912-ben mint az ország egyik legjobb céllövõjét küldte ki a magyar kormány Stockholmba az olympiai versenyekre. Az olympiai versenyeken kívül minden hazai versenyen is az elsõ díjat vitte el. A királyhidai hadsereg lõiskolájában mint oktató-tiszt volt beosztva s itteni mûködéséért a legfelsõbb elismerést kapta.
1912-ben századossá lépett elõ, amidõn is áthelyezését kérte a 29. honvédgyalogezredhez, hol rövid kétévi kitartó szolgálat után a mozgósításkor az elsõ csapatokkal a szerb harctérre ment. Itt súlyos tífuszt kapott, amit csak erõs szervezete tudott leküzdeni. 1915. évi január hó 1-én az orosz frontra került, ahol a munkácsi 11. honvédgyalogezred 4. zászlóalj önálló parancsnoka lett. Január havában Kirlibabát foglalta vissza az oroszoktól s ezért a hadidíszítményes katonai érdemkereszt 3. osztályával tüntették ki. A nép pedig "a kirlibabai hõs" megtisztelõ melléknévvel ajándékozta meg. Résztvett a legvéresebb harcokban. Vitézségét és kitûnõ vezetését sok dicsérõ elismerés tanúsítja; majd megkapta 1915 december 24-én a vaskoronarend 3. osztályát is. Háborús szereplésének egyik fénypontja a Gypsarka-hegycsúcs visszafoglalása a túlsúlyban levõ oroszoktól, mely tettéért a hadseregfõparancsnokság Lipót-rendre terjesztette elõ, de azt már a forradalom kitörése miatt nem adhatta meg neki a király.
Az 1916. évi júliusi nagy orosz offenzívánál, azaz áttörésnél fogságba esett s így a kitüntetése iránti javaslatot letétbe helyezték az Armee-Oberkommandónál s csak Mészöly hazatérése után lett aktuális. Fogságban Tomskban (Szibéria) volt, mérhetetlen fizikai szenvedések mellé még az a lelki-szenvedés is járult, amit csak egy királyához és hazájához hû katona tud érezni. A fogságot nehezen tûrte. Megszökött, de szökése nem sikerült; 50 napi súlyos börtön és egyéb leírhatatlan szenvedések után 5000 kilométerrel távolabbra hurcolták, Chabarowskba, Szibéria legkietlenebb határára. A bolseviki forradalmat felhasználva, 11.000 kilométerrõl újból megszökött. Nyolcszori letartóztatás után Péterváron és Berlinen át került haza családjához 1918 júliusában. Ekkor õrnaggyá léptették elõ. Ugyanez év novemberében a forradalom kitörésekor a nemzetõrséget szervezte Egerben s hogy a városban a béke s nyugalom megmaradt, az õ érdeme.
A kommunizmus alatt állást vállalt ugyan, hiszen háromgyermekes családapa volt, de folyton avval a tervvel foglalkozott, hogy a várost a vörös uralom alól felszabadítja. Május 1-én megszervezte az ellenforradalmat, a város fehér lett, de megtudván ezt Szamuely, egy terrorzászlóaljat küldött le Egerbe. Midõn Mészöly látta, hogy Szamuelyékkel szemben tehetetlen, menekülni sietett, de oly szerencsétlenül, hogy éleiét vesztette s hazájának mártírja lett. Halálának körülményeirõl a Budapesten 1919. évi augusztus 30-iki keltezéssel megjelent 10. számú "Reggeli Hírek" napilapban a következõ egészen tárgyilagos leírás jelent meg:
"Május 3-án az a hír terjedt el Egerben, hogy a kommunista kormány Budapesten lemondott. A hírre az egri katonák vissza akarták állítani a régi rendel. Mikor ezt Szamuely és társai megtudták, tüstént leküldték Tormássy zászlóaljparancsnok vezetésével vonaton a fõvárosból egy terrorcsapatot, amelynek az volt a feladata, hogy az egri katonák mozgalmát tûzzel-vassal elfojtva a kommunista uralmat megerõsítse.
A terrorcsapat közeledtének hírére Mészöly Géza õrnagy, dandárparancsnok, a régi rendhez szító katonák vezetõje, elrendelte a vasúti sínek felszedését, hogy a Lenin-fiúk addig be ne vonulhassanak Egerbe, amíg óvóintézkedések nem történtek a polgári lakosság biztonsága érdekében. Hiába szedtek azonban fel a síneket, a Lenin-fiúk leugráltak a vonatról és gyalogszerrel rontottak be a városba. A lisztek menekülni voltak kénytelenek Egerbõl.
Menekülni akart Mészöly õrnagy is, mert hiszen természetesnek tartotta, hogy a vérszomjas terroristák elsõsorban rajta töltik ki bosszújukat.
Az õrnagy feleségével és egy fõhadnagy társával szakadó esõben, sötét éjszakában kísérelte meg a menekülést. Az irányt azonban vesztükre eltévesztették. Olyan vasúti õrházhoz jutottak, amelyben Ficsor József nevû kommunista vasúti õr mar több Lenin-fiút, köztük Baranyai (Blau)-t és Vucsat elbujtatott. Mészöly õrnagy gyanútlanul bekopogott az õrház ablakán, amelybõl fény pislákolt ki. Kopogására kijött Ficsor, akitõl Mészöly megkérdezte, hogy jó irányban halad-e. A kommunista vasúti õr tüstént felismerte az õrnagyot és becsalta szobájába, ahol az ajtó mögé rejtõzve az egyik terrorista kivont szuronnyal várta és belépte után dulakodni kezdett vele, majd rövid idõ múlva keresztülszúrta. A halálosan sebesült Mészöly megkísérelte az elmenekülést az udvaron ál, azonban a terroristák utánarohantak és több lövéssel leterítették. Midõn az õrnagy már a földön holtan feküdt, holttestét a bestiák ismét keresztülszúrták.
Mindez a legdurvább szidalmak és gyalázkodások mellett történt. Mészölyné néhány lépésnyire a vasúti sínek között állott s onnét volt kénytelen végignézni férje borzalmas meggyilkolását. Mikor Mészöly a kommunista vasúti õr udvarán át menekülni próbált, a szerencsétlen asszony idegei felmondták a szolgálatot. Ájultan rogyott össze.
Mészöly holttestét a Lenin-fiúk teljesen levetkõztették, ruháját és értékeit pedig elrabolták. Mikor felesége felocsúdott ájulásából, a terroristák az asszonyra is ráfogták a szuronyos puskát és így dicsekedtek el neki gaztettük sikerültével. A halálra rémült asszonynak ezt kiáltották:
- Férjét a hullakocsi már elvitte, de vérét amott még megnézheti.
Mészölyné erre újból elájult.
A terroristák rá sem hederítettek, hagyták feküdni a szakadó esõben a vasúti töltés mellett a szuroksötét éjszakában. Az ájult asszonyt a fõhadnagy szedte fel, akivel együtt akartak menekülni és aki bekísérte Egerbe. Másnap bevitték a városba a meggyilkolt õrnagy holttestét is, ahol harmadnap eltemették.
Az egri lapoknak nem volt szabad megírni az esetet, egyszerûen a hirdetési rovatban jelent meg a szokásos gyászjelentés, amely egyszerûen tudatta Mészöly õrnagy váratlan elhunytát.
A terroristák Mészöly õrnagy meggyilkolása után még az éj folyamán berontottak Egerbe, fölverték álmából Szmrecsányi Lajos egri érseket, kihurcolták magukkal a vasúti õrházhoz, megmutatták neki a vasúti sínek közt fekvõ holttestet és durván rákiáltottak:
-Itt öltük meg Mészöly õrnagyot, itt fogjuk magát is kivégezni.
Azonban a fenyegetéseknél tovább nem mentek. Baranyainak úgy látszik nem volt mersze a magasállású, köztiszteletben álló fõpapot legyilkoltatni, mert félt, hogy ennek komolyabb következményei lehetnek. Másnap megérkezett a városba Tormássy is, aki megakadályozta az érsek további bántalmazásai."

MILDNER FERENC TÜZÉRSZÁZADOS.
A budapesti államügyészség adatai alapján,
A június 24-iki ellenforradalom leverése után összefogdosták az abban résztvevõ tiszteket. Mildner Ferenc tüzér-századost, a Ludovika Akadémia tanárát szinten gyanúsnak találták, mert az ellenforradalom napján a Ludovika épületében tartózkodott és állítólag kitartásra buzdította a Ludovika növendékeit. Le is tartóztatták, azonban a katonai forradalmi törvényszék terhelõ adatok hiányában szabadlábra helyezte.
A Ludovika Akadémia lóápolói közül Csekõ Antal, Kis András és Bögre Zsigmond nagyon rossz szemmel nézték, hogy Mildner százados ismét szabadon jár; Kis András biztatgatta Csekõt, hogy csak jelentse fel újból Mildnert, õk majd tanúskodni fognak ellene, mert úgy Kis, mint Bögre Zsigmond aki lovásza volt Mildner századosnak jól tudjak, hogy Mildner az ellenforradalom napján a Ludovika növendékeit a vörösök ellen vezette és lelkes híve volt az ellenforradalomnak. Csekõ Antal ezek után be is adta a feljelentést a katonai forradalmi törvényszékhez, tanukul a fentnevezett társaira hivatkozva. Terhelõ vallomást is Leltek mindhárman Dinnyés vádbiztos elõtt Mildner százados ellen. Mindennek dacára Mildner százados továbbra is szabadon jár!.. Méltatlankodott is emiatt Kis András Cseke elõtt, hogy a feljelentésnek nem volt foganatja.
Dinnyés József vádbiztos Csekõ feljelentését s Kis András és Bögre Zsigmond panaszjegyzõkönyvét bemutatta Kun Béla népbiztosnak s tõle kért utasítást a továbbiakra nézve, mivel akkor nem lehetett népbiztosi hozzájárulás nélkül katonatisztet letartóztatni. Kun Béla népbiztos hozzájárult Mildner százados letartóztatásához, sõt egyenesen azt mondta Dinnyés Józsefnek, hogy "ne kísérjétek Mildner századost a forradalmi törvényszékhez, hanem küldjétek haza", ami alatt úgy Kun Béla, mint Dinnyés jól tudták, hogy forradalmi törvényszéki eljárás nélküli kivégzést, legyilkolást kell érteni. Ugyanekkor azt is megkérdezte Kun Béla Dinnyéstõl, hogy "van-e ehhez (a hazaküldéshez) alkalmas emberük?", mire Dinnyés igennel válaszolt.
Ezután Dinnyés Palonitzer Ármin vasesztergályossal, a IX. kerületi munkástanács õrszázadparancsnokával lépett érintkezésbe, aki lelkes kommunista volt s szívesen vállalkozott Mildner százados elfogására, a gyilkosság tervezésére és végrehajtására.
A IX. ker. munkástanács Ráday-utca 28. szám alatti épülete volt a további megbeszéléseknek színtere. Itt jöttek össze "ap-nap ulán, különösen esténként Dinnyés József szabó és Pfsti Ferenc bádogos-szerelõ, mindketten katonai forradalmi törvényszéki vádbiztosok és IX. kerületi munkástanácstagok, továbbá Polonitzer Ármin vasesztergályos, ugyanezen épületben õrszázadparancsnok, Oláh Miklós szabó, akkori munkás-tanácstag, vöröskatona és katonai nyomozó, Hám Miklós szabó, akkor lakáshivatali alkalmazott és egyidejûleg kúriai likvidáló-bízottsági tag, végül Kolbauer Imre géplakatos, a IX. ker. munkástanács épületének akkori házgondnoka. Kolbauer Imre és Hám Miklós bent is laktak a IX. ker. munkástanács épületében. A most felsoroltak egymással nap-nap után érintkeztek és jó barátságban voltak.
Július vége felé egy napon Polonitzer, Dinnyés és Oláh abban állapodtak meg, hogy másnap este hárman kocsin a Ludovikához mennek, elfogják Mildner századost, a kocsiban megfojtják és a Dunába dobják. Oláh azonban nem jelent meg a kitûzött idõben és helyen; ezért akkor a terv nem lett végrehajtva; Oláh emiatt nagy szemrehányást kapott Polonitzertöl. Néhány nappal késõbb, július 29-én délután végre sikerült Polonitzer Árminnak Mildner századost elfogni akként, hogy a Dinnyés vádbiztos által kiállított elfogató-paranccsal beállított egy vörösõr társaságában a Ludovika udvarára. Mivel azonban nem ismerte a századost, Csekõ Antal lóápolótól kért felvilágosítást, aki készséggel megmutatta Mildner századost, de figyelmeztette Polonitzert, hogy ne a Ludovika épületében, hanem a Ludovikán kívül foganatosítsa a letartóztatást, mert bent azt megakadályozhatnák a Ludovika növendékei.
Erre megkérdezte Polonitzer, hogy mikor megy el a százados, majd utánamenvén, a Mátyás-téren elfogta õt és a IX. ker. munkástanács Ráday-utca 28. szám alatti épületébe kísérte be. Ott dicsekedve mondotta el Oláhnak és Dinnyésnek, hogy milyen jó fogást csinált. Egész este ott tartották a századost egy szobában erõs õrizet alatt. Azalatt pedig Polonitzer, Dinnyés, Oláh és Pesti egy másik szobában megtárgyalták a további teendõket. Megállapodtak abban, hogy Mildner századost minden forradalmi törvényszéki eljárás nélkül még az éjjel elteszik láb alól. Azt fogják mondani megnyugtatásul a századosnak, hogy katonai forradalmi törvényszékhez (Margit-körúti fogház) kísérik, útközben azonban végeznek vele s holttestét majd a Dunába dobják. Tervüket késõbb Hám Miklóssal is közölték, aki szintén hozzájárult a dologhoz; Polonitzer a végrehajtás részleteire is megadta az utasításokat akként, hogy Mildnert éjféltájban mindannyian elkísérik s a menetben Pesti megy elõl elõvédnek, utána halad majd Mildner százados Oláhnak, Dinnyésnek és két felfegyverzett vörösõrnek a társaságában, végül leghátul megy Hám és Polonitzer, hogy utóvédül szolgáljanak. Polonitzer ezt az intézkedését mindannyian tudomásul vették.
Kolbauer Imre házgondnok tudott a százados letartóztatásáról; még õ figyelmeztette Hám Miklóst, hogy behoztak egy manust (embert), aki ott bent van a szobában s aki bizonyára öngyilkos lesz. Ez alatt mindannyian azt értették, hogy el lesz téve láb alól. Módjában és kötelezettségében állott volna Kolbauernek, mint házgondnoknak, beavatkozni a dologba s a százados törvényellenes fogvatartását megszüntetni, annyival is inkább, mert tudta, mi sors vár a századosra, ezt azonban nem tette.
Éjféltájban Oláh Miklós a százados kezeit erõsen megkötözte s a társaság útnak indult. Dinnyés és két ismeretlen vöröskatona lépkedtek Mildner mellett, majd kissé hátrább Polonitzer; Oláh és Hám követték õket. Pesti Ferenc még néhány perccel a menet elindulása elõtt eltávozott egyedül a munkástanácsi épületbõl s hazament anélkül, hogy mint vádbiztos a tervezett gyilkosság megakadályozása végett bármit is tett volna.
Kolbauer Imre házgondnok a kapuban nézte, hogy mint viszik ki a házból a megkötözött századost; kiengedte szó nélkül a menetet a kapun, bár tudnia kellett, hogy mi sors vár az áldozatra, õt aki oly jól ismerte Polonitzernek és Dinnyésnek kegyetlen és vérengzõ természetét meg nem téveszhette az a szerinte elhangzott kijelentés, hogy a századost a forradalmi törvényszékhez kísérik. Éjféltájban nem szoktak ilyen hivatalos átkíséréseket végezni.
A menet végigment a Ráday-utcán, Kálvin-téren, Vámház-körúton, Ferenc József-hídon és a budai oldalon a rakparton a Lánchíd felé haladt. Útközben Polonitzer csatlakozott Mildnerhez, úgy hogy csak Oláh és Hám maradtak hátrább utóvédül.
A Lánchidat elhagyva, a Margit-rakpartról egy lépcsõzeten kissé a Duna vize felé mentek le. Ott a parton Polonitzer megragadta és a földre teperte Mildner századosi, majd fojtogatta. A százados megkötözött kezekkel is védekezni próbált, azonban Dinnyés lefogta a karjait és lábait. Az ílymódon tehetetlenné vált századost aztán Polonitzer és a két vöröskatona szuronyaikkal össze-visszaszurkálták és a hullát Polonilzer, Dinnyés és a két vöröskatona együttesen a Dunába dobták.
Oláh Miklós és Hám Miklós azt állítják, hogy õk három lépésrõl nézték végig Mildner százados megölését, csak õrt álltak és a gyilkosságban tettleg nem vettek részt. Ez azonban valószínûtlennek látszik.
A hullának vízbe dobása után Polonitzer, Oláh, Hám és az egyik vöröskatona együtt jöttek vissza a IX. kerületi munkástanács épületébe. Dinnyés és a másik vöröskatona más irányban távoztak.
Polonitzer útközben dicsekedve mutatta a szuronyát, hogy azt a századosba döfte, azért véres.
Csak napok múlva, augusztus 7-én fogták ki a százados hulláját a Dunából. A törvényszéki boncolás 21 késszúrást állapított meg a mellkasán, amely szúrások közül több feltétlenül halálos volt.
A kegyetlenül meggyilkolt derék tiszt egyik gyilkosa: Dinnyés József az akasztófán fejezte be nyomorult életét és a többi lelketlen tettes is súlyos büntetést kapott. Az áldozatot az egész nemzet részvéte mellett temették el és az õ, valamint Karátson István százados lelkiüdvéért 1920 január 29-ikén a Ferencrendiek budapest-belvárosi templomában ünnepi gyászistentisztelet volt, amelyen József fõherceg és fia, József Ferenc fõherceg, Horthy Miklós fõvezér és a kormány több tagja is megjelent.
ÁLDOZATOK A MISKOLCI CSENDÕRKERÜLET TERÜLETÉN.
A kommunizmus alatt a vöröskatonák 1919 július 30-án Mezõcsát község határában Angyal János 59 éves korcsmáros, Salop Dániel 34 éves földmíves, Kéki Andrásné született Dohecz Zsófia 49 éves, F. Molnár András 53 éves gazdasági cseléd és Smilla Gyula 26 éves kõmíves, valamennyi tiszakeszi lakosokat azon a címen, hogy ellenforradalmárok voltak, kivégezték, illetve valamennyit meggyilkolták.
Szöllõsi Miklós kiskörei születésû és lakos, 51 éves, nõs, földmíves, volt községi törvénybírót 1919 május 21-én Jászladányban a vörös forradalmi törvényszék halálraítélte és felakasztatta azért, mert május havában, midõn a románok Kisköre községet a Tiszán át ágyúzták, a községi templom tornyára a fehér zászlót kitûzte, hogy a románok a községet ne tegyék tönkre.
Bekker András 29 éves sárospataki lakos ellenforradalmár 1919 április 7-én a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék által hozott halálos ítélet hozatala alapján Sárospatakon kivégeztetett.
Riskó József 46 éves sárospataki lakos ellenforradalmárt 1919 április 9-én a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék által hozott halálos ítélet hozatala alapján Sátoraljaújhelyben kötéláltali halállal kivégezték.
A bélapátfalvi csendõrkülönítmény területén a bolsevista rémuralom idején idõsebb Betes Lajos 61 éves volt gõzmalomtulajdonos bélapátfalvi lakosi a vöröskatonák jogtalanul felakasztották.
1919 augusztus 13-án Lukács Imre feldebrõi volt úgynevezett direktóriumi elnököt, midõn õt különbözõ visszaélései miatt a csendõrjárõr elfogni akarta, Bereczki Dávid csendõrõrmestert agyonlõtte és elmenekült.

NAGY GYULA.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június hó közepe táján a Duna-Tisza-közben a tanácsköztársaság megszüntetését célzó mozgalom, vagyis az u. n. pestmegyei ellenforradalom leverésére 1919 június 20-án az 1. karhatalmi ezred két zászlóalját küldték le Lacházára. majd onnan tovább Kalocsáig és Úszódig. A csapatok 20-án este érkeztek Lacházára, ahol egy szakasz vörös karhatalmi katona Görbe János parancsnoksága alatt a peregi hídfõhöz küldetett annak megszállására. Menetközben Görbe János elrabolta Kamarás Józsefné többezer korona pénzét. Másnap reggel a szakasz Lacházától dél felé vonult, Harta község felé, szõlõkön, földeken keresztül, abban a feltevésben, hogy az u. n. ellenforradalmárok rendes harcvonalba fejlõdve szembe fognak velük szállani.
A hartai szõlõk között egy emberre találtak, aki hívásukra elõjött, a kezében levõ ásót letette s kezeit - a megadás jeléül fölemelte. Görbe János hozzáment, igazolásra szólította fel. Az illetõ igazolta is magát egy szakszervezeti és egy sorozási alkalmatlansági igazolvánnyal, amelyekbõl kitûnt, hogy Nagy Gyula kispesti lakos, a Hofherr és Schrantz-gyár munkása, mire Görbe kikutatta Nagyot. A nála talált és tulajdonát képezõ vas-zsebórát elvette és zsebretette, majd azt a parancsot adta a szakaszában vele levõ Farkas Károly és Rózsa Sándor katonáknak, hogy az illetõt, t. i. Nagy Gyulát, ,,küldjék haza", ami annyit jelentett, hogy öljék meg. Nagy Gyula térdre-esett, könyörgött, hogy ne öljék meg, négy kis gyermeke van, csak élelem beszerzése végett járt a környéken, semmi bûnt sem követett el. Erre Farkas és Rózsa vonakodtak õt agyonlõni. Ezt látva Görbe, azt mondta Nagynak, hogy forduljon meg és menjen tovább. Nagy meg is fordult, pár lépést lett és akkor Görbe mannlicherével hátulról belelõtt. Nagy összeesett, mire Görbe szakaszával továbbment.
Pár perc múlva Görbe Rózsát visszaküldte, hogy a csapattól elmaradt géppuskásokat hozza elõre. Rózsa Sándor visszafelé menve látta, hogy Nagy Gyula még él. Ezt meg is mondta Görbének, aki erre azt válaszolta:
- Hagyjuk, ez az õ szerencséje, de utóbb mégis azt mondta Rózsának, hogy lõj jön bele. Rózsa erre pár lépés távolságból mannlicherével Nagy Gyulára célozva belelõtt. Rövid idõ múlva odaértek a géppuskások is s állítólag ezek is lõttek pisztolyaikból az áldozatra. Nagy Gyula meg is halt és Harta községben temették el egy másik meggyilkolt emberrel együtt közös sírba.

NAGY JENÕ RÓM. KATH. PLÉBÁNOS.
Hivatalos adatok alapján.
Lovászpatona község lakói, midõn megtudták, hogy a proletárdiktatúra megbukott, örömükben tüntetõ felvonulást rendeztek a községben. Bolla Lajos házára kitûzte a nemzeti lobogót, nemzeti lobogó került a róm. kath. templom tornyára is. A proletárdiktatúra bukása feletti örömében 1919 augusztus 2-án este Babics János többedmagával bement Újházi Gyula lakására fegyvereiket visszakérni. Újházi azzal fogadta az õt keresõ egyéneket: "mit akarnak ezek a gazemberek" s feléjük lõtt, majd bement Pápára s onnan visszajövet Szûcs János csendõr-tiszthelyettesnek felmutatta a "Népszava" címû napilap egy példányát és követelte, hogy Szûcs János a felvonulást szüntesse be, a kitûzött nemzeti lobogót vétesse le. Majd újból bement Pápára és augusztus 4-ikén a hajnalt órákban kb. 28 vöröskatonával visszatért Lovászpatonára.
Itt a vöröskatonák a csendõrlaktanyába és a laktanya elé vonultak, A laktanyában feljegyezték Babics Ferenc, Takács István, Horváth Ferenc István és Mandl János lovászpatonai lakosok neveit, elrendeltek letartóztatásukat, majd behozták õket a községházára s onnan késõbb pedig Pápára szállították.
Eközben és ezután is a vöröskatonák bejárták a község utcáit, senkit sem engedtek ki az utcára, bementek dr. Miklós István és Ströbel Sándor lakásába s õket fegyvereik kiadására kényszerítenek, majd a róm. kath. templom és paplak mellett s a község más részében is lövöldöztek, rálõttek a templom tornyán volt nemzeti lobogóra, azt onnan leszedték, végül Nagy Jenõ róm. kath. plébánost is megölték olyképp, hogy a mellére irányzott katonai fegyverbõl Mayer Lajos golyót röpített a néhai plébános mellébe. A sérülés feltétlenül halálos volt és az áldozatot azonnali orvosi segély sem menthette meg. Mayer Lajos tettél elõre megfontolt szándékkal hajtotta végre. A gyilkosságért halálraítéltetett.

NÁVAY LAJOS VOLT KÉPVISELÕHÁZI ELNÖK,
NÁVAY IVÁN FÖLDBIRTOKOS ÉS A MAKÓI TÖBBI ÁLDOZAT.
(A makói terror-vonat.)
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi április közepe táján a makói nép mindig jobban megelégelte a kommunista uralmai. A hatalomnak egyik helyi kezelõje, Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízott ellen való zúgolódás már annyira kifejezésre jutott, hogy errõl az úgynevezett belügyi népbiztosság is tudomást szerzett.
A belügyi népbiztos megbízottja: Korvin-Klein Ottó kiküldte április 18-án az Anocskai András álnevet használó Tóth Béla mészárossegédei, mint politikai megbízottat a Vásárhelyi Kálmán ellen felmerült panaszok megvizsgálására. Ugyanakkor és ugyanoda kiküldte még a belügyi népbiztos Varga János lakatossegédet, mint vizsgálóbiztosi, továbbá dr. Sebestyén Sándor nevelõt és Oravecz Mátyás vasesztergályost, mint hadügyi politikai megbízottakat a panaszok kivizsgálása céljából. Mialatt ez a bízottság Makón tartózkodott, a vármegyei direktóriumnak a rekvirálás tárgyában kelt rendelete jelent meg falragaszokon közölve.
A már egyébként is agyonzaklatott gazdákat ez a rendelet teljesen kihozta béketûrésükbõl; április 23-án gyûlést hívtak össze a városháza elé, hogy tiltakozzanak a rekvirálás ellen. A gyûlésen megjelentek a városi intézõ-bízottság tagjai s ezekkel Anocskai András, Varga János és Oravecz Mátyás is, akik a rekvirálás szükségessége érdekében szólaltak fel. Ezek a beszédek még inkább felizgatták a népet, úgy hogy amikor Vásárhelyi Kálmánt, akit a falragaszon közzétett rendelet szerzõjéül tartottak, midõn megjelent a városháza elõtt, a fékevesztett tömeg fegyverekkel, botokkal megtámadta. A nép dühe elõl menekülõ Vásárhelyi a városház emeleti ablakából kilépve, a párkányról leesett, mire egyesek rávetették magukat s rajta halált okozó sérüléseket ejtettek.
A belügyi népbiztos kiküldöttei erre a Tárosból elmenekültek, Szõcs Áron magyar államvasúti géplakatos, Tármegyei direktóriumi elnök pedig táviratilag közölte a belügyi népbiztossal a történteket és azt is, hogy a kisgazdák esetleg ellenforradalmat kísérelnek meg, miért is egy bízottságnak megfelelõ karhatalommal való kiküldését kérte.
Az úgynevezett kormányzótanács (fõként pedig Landler és Vágó népbiztos) e távirati hívásra és a már említett kiküldöttek meghallgatása után a makói ellenforradalom leverésére egy csoportot szervezett, amelynek élére Anocskai Andrást, a többszörösen büntetett elõéletû mészárossegédet mint teljhatalmú belügyi politikai megbízottat állította.
Landler kinevezte dr. Sebestyén Sándort ez alkalommal a makói forradalmi törvényszékhez, mint a budapesti forradalmi törvényszék igazságügyi megbízottját, vele együtt leküldötte Varga Jánost, a budapesti forradalmi törvényszék tagját is.
A csoport 30 terroristából, 150 vörösõrbõl állott, teljesen felfegyverkezve, géppuskákkal, kézigránátokkal, ágyúval felszerelve április 25-én este indított vonattal kelt útra Budapestrõl azzal a céllal, hogy a proletáruralom nyûgétõl szabadulni s az alkotmányos rendet helyreállítani akaró polgári társadalmi osztályt fegyveresen megtámadja és leverje.
A terroristák induló tömegéhez maga Cserny, a terrorfõnök intézett a Keleti pályaudvaron beszédet, melyben mint parancsnok felhívta õket a makói ellenforradalom leverésére s ezekkel a szavakkal bocsátotta útnak a Lenin-fiúkat:
- Inkább ti küldjetek 10 burzsujt haza, mintsem hogy õk közületek egyet is felhúzzanak.
A különvonat azonban csalt Hódmezõvásárhelyig jutott, mert itt érté utol a katonai parancsnokság futárja egy körtávirattal Anocskait, közölvén vele Makó, Hódmezõvásárhely és Szentes katonai kiürítését. Anocskai ennek dacára néhány terroristával és egy csoport vörösõrrel átment Makóra, összefogdostatta a már kijelölt túszokat, éjnek idején terroristáival kifosztotta az állami és városi közpénztárakat, bankokat és az ékszerészek üzleteit, vöröskatonákkal rengeteg mennyiségû élelmiszert s élõállatot harácsoltatott össze, azután a túszokat, valamint a Vásárhelyi Kálmán megölésével gyanúsítottakat vasúti teherkocsiba zsúfolva el hurcol lattá, végül az összerablott értékeket, jószágokat szintén elszállíttatta. Ugyanígy hurcolt el a terrorcsapat Földeákról, Hódmezõvásárhelyrõl és Szentesrõl is békés polgárokat a terrorcsapat; senkinek nem vétõ közigazgatási tisztviselõket ugyanígy fosztották és rabolták ki a terroristák és vöröskatonák a kiürítés örve alatt az utóbb említett két várost is.
Eme csoport vésztörvényszéki tagjainak ítélkezésére a terrorcsapatnak egyes tagjai végezték ki azt az 5 makói polgárt, akikre ráfogták, hogy Vásárhelyit meggyilkolták, kivégezték a Hódmezõvásárhelyen túszként elfogott Weisz Mihály és Weisz Henrik kereskedõket, Havas Henrik mozgófényképszínház-tulajdonost, a Szentesrõl elvitt dr. Kiss Béla városi fõjegyzõt, végül a Földeákról elhurcolt Návay Lajos volt országgyûlési képviselõházi elnököl és ennek unokaöccsét, Návay Iván földbirtokost.
A makói polgárok. Amikor a terrorvonat Makóról Hódmezõvásárhelyre megérkezett, több terrorista felkereste azt a teherkocsit, amelyben a makói túszok voltak elhelyezve. Az egyik terrorista felszólítására elõléptek azok, akik Vásárhelyi meggyilkolásával voltak gyanúsítva. Egy makói vöröskatona ujjal mutatva reájuk, kijelölte azokat, akiket a gyilkosoknak tartott, egy másik makói vöröskatona pedig biztatta a terroristákat, hogy csak hívják ki ezt meg azt. Ez utóbbi rámutatva az egyik makói polgárra, akit a terroristák magas kora miatt szabadon akarlak bocsátani, azt kiáltozta:
- Ezt a vén gazembert az én felelõsségemre ki kell végezni, így szólították ki a vasúti kocsiból Szlovák István, Rácz
Sándor. Gera Ferenc, Meszes Horváth János és Csirkés Varia Ferenc makói polgárokat. A terroristák elhurcolták az állomás melletti töltés oldalába s mannlicherrel és revolverrel fõbelõtték õket. Egyiknek a szemét könyörületbõl bekötötték, a másiknak a kalapját a töltésrõl ledobták s miközben ez utána szaladt, hogy felvegye, hátulról lelõtték. Valóságos embervadászat volt ez.
Weisz Mihály, Weisz Henrik és Havas Henrik. Április 27-re virradó éjjel fegyveres terroristák verték fel álmukból Weisz Mihály kereskedõéket.
Weisz Mihályné kérte a terroristákat, hogy igazolják magukat, mire vezetõjük, egy bõrkabátos alak kihúzta forgópisztolyát és Weisznéra szegezte azzal, hogy:
- Ez az igazolás. És siettette Weisz Mihályt hogy öltözködjék.
Alig hogy Weisz Mihályt elvitték, fia, Weisz Henrik utána ment a városházára, hogy megtudja, mi fog történni atyjával. Weisz Henrik, akinél 10.000 korona volt, megkísérelte, hogy pénzzel szabadítja ki atyját s egy terroristának fel is ajánlott bizonyos összeget. Erre Weisz Henriket is elfogták.
Ugyanezen éjjel más terroristák ugyancsak: ágyából hurcolták fel a városházára Havas Henrik mozgófényképszínház-tulajdonost, akinél az ékszereken kívül 16.000 korona készpénz volt. 106
A terroristák vésztörvényszéke a városházán székelt.
A behurcoltakat egyenként a törvényszék elé állították. A kiszemelt áldozatokat egy Tajti nevû terrorista faggatta. Mellette két vésztörvényszéki bíró. Tajti pisztolyának csövét arcuknak irányítva, vagyoni viszonyaikat firtatta s ezekkel a szavakkal illette õket:
- Gazember, bitang, megálljatok, majd megtanítlak én benneteket, ne is kíséreljetek meg semmit a megmentésetekre, mert akkor golyót kaptok.
Weisz Henriket pisztollyal fenyegetve jelentette ki:
-Amiért meg merte vesztegetni a terroristát 2000 koronával, hogy az atyját kiszabadítsa, 5 perc múlva agyon lesz lõve.
Midõn ez az ítélet elhangzott, Weisz Henrik atyja felsikoltott és térdreroskadt a terroristák elõtt, imára kulcsolt kezekkel sírva könyörgött, hogy kegyelmezzenek meg fiának, majd a vész-törvényszék másik két tagját kérlelte, mire az egyik hosszú tanácskozás után kijelentette, hogy a halálbüntetést 15 évi fegyházra változtatlak át, Tajti ezt hallva, dühösen kiáltozta: -Golyót kap, nem fegyházat.
Kihallgatásuk után a két Weiszot és Havast elzárlak, majd terroristák fedezete alatt kikísérték a vasúti állomásra, itt a többi túszoktól elkülönítve egy Hí. osztályú kocsiba ültették õket. Ebbe a kocsiba szállott fel néhány terrorista, köztük Tajti, egy Janovics János nevû terrorista és a Hollánok hírhedt gyilkosa: Lázár Andor (fõhadnagy) terrorista is. Ezek revolverlövésekkel kivégezték Weisz Mihályt, Weisz Henriket és Havas Henriket és értékeikbõl kifosztották s hulláikat a robogó vonatból Szegvár és Szentes állomások közt egyenkint kidobálták.
Návay Lajos, Návay István és dr. Kiss Béla. Április 27-re virradó éjjel földeáki fegyveres vöröskatonák, számszerint nyolcan, Óföldeákon, a Návayak kastélyában felverték álmából Návay Lajos országgyûlési képviselõházi volt elnököl s ugyanekkor a másik lakosztályban unokaöccsét, Návay Ivánt is. A vörös katonák egyike így szólt Návay Lajoshoz:
-Jöttünk Lajos elvtárs érted, menjünk a románok ellen harcolni.
A másik, aki Návay Lajos dohánykertésze volt, siettette: - Csak öltözz gyorsan és gyerünk, siess, Lajos elvtárs, mert ha mi ilyen lassan öltöztünk volna a háborúban, már rég fõbelövettek volna, de mi azt nem tesszük. Návay Lajos önérzetesen szólt vissza:
Hát ez a tisztesség?
Felöltözködése után kérte a katonákat, engedjék meg, hogy hozzátartozóitól elbúcsúzzék, de ezt megtagadták a vérebek és közrefogva, szuronyok közt elkísérték. Vele együtt hurcolták el Návay Ivánt és Korchmáros Imre földbirtokost is. Az áldozatokat állandóan durván szidalmazva kikísérték a földeáki vasúti állomásra, ahol a csakhamar befutó makói vonatról leszálló terroristáknak átadták õket.
Mindhármat betuszkolták egy teherkocsiba, amelyben már a Makóról hozott túszok egy része elhelyezve volt.
A teherkocsiban kevéssel azelõtt állatokat szállíthattak, mert padlója piszokkal, trágyával volt tele. Két terrorista Návay Lajossal és Nagy István makói földbirtokossal, akit szinten túszként hurcoltak el, tisztíttatta ki a vagont s velük hozatott abba friss szalmát.
Szentesen beszállították a vonatba a Molnár István vörös-õrparancsnok által elfogott túszokat is, köztük dr. Kiss Béla városi fõjegyzõt, a közélelmezés vezetõjét. Mikor ennek a vasúti állomáshoz való kikísérését egy asszonyokból álló csõcselék meglátta, reámutatva azt kiabálta a terroristák felé:
-Ez küldött minket legelni, mire az egyik bõrkabátos vissza is felelt:
Most majd mi küldjük legelni.
A terroristák vonata április 29-én reggel érkezett meg Félegyházára. Itt a vasúti kocsik mellett elhaladva két terrorista grófokat keresett. Mivel az egyes kocsikból azt a választ kapták, hogy nincsenek, továbbhaladtak, de csakhamar ismét visszatértek s most már kifejezetten a két Návayt keresték, õket csomagjaikkal együtt kiszólították a kocsiból és hátrakísérték a terroristáit elsõosztályú Pulmann-kocsijához, melyben a vész-törvényszék ülésezett. Vésztörvényszék elé állították Návay Lajost, Návay Ivánt és dr. Kiss Bélát. Návay Lajos kihallgatásakor azt adta elõ, hogy egész életét a nép javára szentelte, sõt ezeket az érdekeket annyira támogatta, hogy emiatt közte és a csanádmegyei urak közt ellentétek is támadtak. Kívánta, hogy állítsák a budapesti forradalmi törvényszék elé, ahol igazolhatja magát s azért nem is fél az ítélettõl. Erre a vésztörvényszék egyik tagja: Varga kérdést intézeti néhány ottlevõ csanádmegyei kommunistához:
- Igaz-e az, amit ez az ember beszél? Mire azt a választ kapta:
- Lári, fari, olyan mint a többi.
Ezután hozzá és Návay Ivánhoz azt a kérdést intézte Varga:
- Tudja-e, mi az a kommunizmus?
Mire az egyik Návay azt felelte, hogy sokat olvasott róla, de részleteiben nem ismeri.
Amikor is Varga intve a terroristáknak, kiadta a parancsot:
- Vigyétek és tanítsátok meg a kommunizmusra.
Ezután Návay Lajost, Návay Ivánt és a szintén kihallgatott dr. Kiss Bélát 5 bõrkabátos terrorista közrefogta és karonfogva elvezette õket a vasúti pályatest mellé a vasúti étterem épületével szemben, az utolsó sínpáron kívül esõ s vörös katonák által már néhány perccel elõbb megásott gödörhöz. Itt Kis Géza, Kis Péter, Jahovics János, Lázár Andor, Engi Lajos Sándor terroristák revolvereikkel a három áldozatot lelõtték. Az elsõ lövést dr. Kiss Béla kapta, aki nyomban összeesett, a második Návay Ivánt érte, de nem sebesítette halálra; erre újabb lövést kapott arcába. Ugyanebben a pillanatban lõtt az egyik terrorista Návay Lajosra s mikor elbukott, ismét rálõttek, Engi Lajos Sándor terrorista pedig rohamkéséi kirántva, ezt a már földön vonagló Návay Iván szívében megforgatta, majd visszatérve a vonathoz, a vértõl csepegõ rohamkését mutogatta s dicsekedve mondta el, hogy a szakállas burzsuj a golyótól nem halt meg s ezért megforgatta szívében a rohamkést.
Így végezte éleiét dr. Kiss Béla, aki a köz érdekében mindig pártatlanul dolgozott, Návay Iván, aki senkinek az életében nem vétett és így lett a Kun Béláék szocializmusának nagyobb dicsõségére terroristák áldozatává az a Návay Lajos, aki egész életében a népjólétért küzdött s kinél szociálisabb érzékkel aligha dolgozott magyar politikus.
A szörnyû vérengzés még a proletárok körében is megütközést keltett. Ezt igazolja az alábbi jelentés, amelyet a hadügyi népbiztosság 1919 május 3-án délután fél õt tájban kapott: "Népbiztos elvtárs távirati parancsára jelentem, hogy Kiskunfélegyházán átvonuló terrorista század által agyonlövetett Návay Tamás (?), dr. Galambos (?) és dr. Doha Ferenc (?| ügyében a vizsgálatot lefolytattam. Nevezetteket Makóról a terroristaszázad hozta magával, amelynek parancsnoka Szabó nevezetû vörösterror-katona volt. Fõparancsnokuk Cserny volt tengerész.