Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Mártírjaink

Mártírjaink-I, fejezet, 4. rész (2008. május 20.)  Nyomtatható változat 
KUTYIFA JÁNOS ÉS SZENOHRACZKY PÁL.
Hivatalos adatok alapján.
A vörösterror mint egy borzalmas álom nehezedett Magyarország lakosságára és, aki csak tehette, a karmaiban vörös rongyot tartó hiénát eltávolítani igyekezett. Az ország sok részén ellenforradalmi mozgalmak voltak észlelhetők, amelyeket azonban Szamuelyék rettenetes vérengzéssel azonnal elfojtottak, így történt ez a nagy magyar Alföld egyik legmagyarabb helységében Kiskőrösön is, ahol az u. n. rögtönítélő vésztörvényszék sok derék magyart ítélt halálra ellenforradalomban való részvétel miatt. Az áldozatok között találjuk Kutyifa János és Szenohraczky Pál kiskőrösi lakosokat is, akiket 1919 június 25-én az ottani rögtönítélő vésztörvényszék minden hivatalos és törvényes eljárás mellőzésével halálra ítélt. A szerencsétleneket még azon a napon felakasztották.

LEMBERKOVICS JENŐ HONVÉDSZÁZADOS.
Özvegyének előadása és hivatalos iratok alapján.
Született 1884. november 23-án Négyes községben, Borsodmegyében. Az egri főgimnázium négy osztályának elvégzése után a nagyváradi hadapródiskola növendéke lett, amelyet 1902-ben jeles eredménnyel végzett. Mini zászlós Trencsénbe, majd Rózsahegyre vonult be csapatszolgálatra. Az 1910/1911. iskolai évben Sopronba helyezték a kat. főreáliskolához, mint a matematika és fizika tanárát. 1912. november 12-én megnősült: nőül vette Wieser Irént.
A háború kitörése után, szeptember 1-én, a szerb harctérre távozott, 33 hónapig volt a harctéren, mely idő alatt megszerezte a 3. oszt. vaskoronarendet a hadidíszítménnyel, a katonai érdemkeresztet, két ezüst és egy bronz signum laudist a kardokkal, a német vaskeresztet, az ottomán félhold-kitüntetést és a Károly-csapatkeresztet. 33 hónapi harctéri szolgálat után malária tropica betegséggel 1917 júliusában hazatért. Hatheti kórházi kezelés után kapott a honvédelmi minisztériumban beosztást, mint a sportügyek előadója. Azonban ismét a harctérre kívánkozott, el is ment az olaszok ellen küzdő csapatokhoz, ámde a malária újból megtámadta s visszatérni kényszerült.
Az első forradalom betegen, ágyban találta. Osztályvezetője, néhai Bertalan Pál ezredes 1918 november 2-án érte küldött és Lemberkovics jó katonához illően, 39 fokos lázzal azonnal jelentkezett parancsnokánál, akivel az új rendszer megbuktatásának terveit beszélte meg. December 10-e körül tüntetés készült, melyet Bertalan ezredes szervezett, de közbejött akadályok miatt elmaradt. Bertalan 1919 január végén érezvén közelgő halálát, magához hívatta Lemberkovicsot és ezeket mondotta neki:
-Lemberkovics! én nem leszek többé egészséges, ígérd meg nékem, hogy az elkezdett munkát befejezed.
Szegény Lemberkovics, ígéretét beváltotta és ennek lett az áldozata.
1919. június 1-én kis fia született, nagy volt az öröm, de nem tarlott sokáig, mert a kis Kornél 6-án meghalt, felesége pedig súlyos betegen feküdt.
Június 16-án hitvese már nagyon elkeseredett volt, férje azonban így vigasztalta:
- E szomorú helyzet nem fog soká tartani, csak napok kérdése. Egy óra múlva itthon leszek, most megyek Haubrichhoz, hogy az ügyet megtárgyaljuk. A dolog biztos sikerrel fog járni, mert Haubrich segédtisztje, Lajtos százados már jól megdolgozta őt.
Június 23-án Filipecz Dénes tüzérfőhadnaggyal levelet küldött nejének, melyben értesíti súlyos betegen fekvő nejét, hogy nem mehet haza, mivel vidékre megy élelmiszert vásárolni. 24-én Haubrich hívatta magához és értesítette, hogy az ellenforradalmat, mely délután 3 órára terveztetett, nem a jelzett három órára, hanem a régi három órára tűzik ki. Lemberkovics, hogy megakadályozza a jelzéseket, kiment az "Engels"-laktanyába és az ott levő legénységnek lelkesítő beszédet mondott. A beszéd befejezésekor Szegő politikai megbízott, embereivel Lemberkovicsot körülfogta és igazolásra szólította fel, erre Filipecz Dénes 40 emberével segítségére ment Lemberkovicsnak, miért is őt és Lemberkovicsot az ezred irodájába vezették fel. Jancsikot értesítették, hogy Lemberkovics el van fogva. Szuronyos katonákkal a főkapitányságra vitték Jancsik előszobájába. Ennek dacára az ellenforradalom mégis kitört és folyt tovább mindaddig, míg a Lemberkovicstól kapott parancsokat elvégezték.
Ezen idő alatt megjelentek a monitorok a Dunán és a főkapitányság épületét lövöldözték. Szegő politikai nyomozó megragadva a két tisztet, a nyitott erkélyre akarta őket kitolni, mert a golyók éppen oda verődtek, de szándéka a tisztek ellenállásán meghiúsult. Erre Weisz Fülöp, az I. kerület politikai megbízottja, 27 éves izr. vallású asztalossegéd, revolverét elővéve, rálőtt Lemberkovics Jenőre és Filipecz Dénesre. Alinkét lövés talált s a tisztek összeesve, véresen hevertek a hivatalszoba padozatán.
A lövés zajára kilépett Jancsik Károly, a főparancsnok is, kinek Weisz elvtárs katonásan jelentette: hogy a két ellenforradalmár lisztet kivégezte, mert fehér zsebkendőt lobogtattak.
Az előhívott mentők úgy Lemberkovicsot, mint Filipecz Dénest a Rókus kórházba szállították, ahol előbbi rövid idő múlva meghalt, a második azonban életben maradt.
Weisz Fülöp politikai megbízott az eseményt az 1. kerületi munkás- és katonatanács vezetése alatt álló századok legénységével és azok parancsnokaival külön írott parancs alakjában közölte. E parancs a történtek leírása után így végződik:
...ott a helyszínen mind a kettőt egy-egy lövéssel leterítettem.
Elvtársaim! mert ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla, az nulla.
Éppen azért, elvtársaim, csak bátorság és kitartás és eszméinkhez való tántoríthatatlan ragaszkodás, akkor mienk lesz a győzelem.
Éljen a proletárdiktatúra!"
A halálravált Lemberkovics a következőket iratta fel, mielőtt szemét örökre lezárta volna: "Lemberkovics Jenő III. kerület, Bécsi-ut 22. Feleségem súlyos beteg. A zsidók a főkapitányságon hátulról lelőttek, nem csináltunk semmit, nem volt nálunk revolver, összeestem és halottnak tettettem magamat. Akkor a zsidók azt mondták, még egy lövést neki, mert még él. Egyik zsidó azt mondta, tegyenek egy fegyvert Filipecznek a kezébe, mintha ő lőtt volna le, pedig az már akkor agyon volt lőve. A gazemberek úgy állítják a helyzetet, mintha mi lőttünk volna. Az volt a jó, hogy az orvos hamar jött. Most az orvos azt mondta: még egy lövést neki, úgyis meg fog halni, erre valaki azt mondta: ez még él, maga orvos, teljesítse kötelességét. Ruha, ami rajtam van, nem mondom meg, hogy kié". Ezek után az utolsó kenetet felvette és még azon éjjel meghalt.
A június 24-iki ellenforradalom leverése alkalmával sok derék magyar ember szenvedett mártírhalált.*)
*) A Ludovika Akadémia áldozatairól később emlékezünk meg.
Sajnos, nincsenek teljesen megbízható adataink arra, hogy mindnyájukról megemlékezhessünk. Az akkori zűrzavarban nem törődtek velük, később pedig az áldozatok pontos megállapítása már nem volt lehetséges. Hivatalos adatok alapján közölhetjük, hogy Pécsi Jenő, Ambódi János és Gosztonyi Mihály rendőrök is mártírhalált szenvedtek. A terroristák főbelőtték őket és a holttesteket a Dunába dobták. Kivégzésük előtt bekísérték a szerencsétleneket a IX. kerületi munkástanács épületébe és ott puskatussal agyba-főbe verték. Az egyik gyilkos Polonitzer volt, ugyanaz, aki Mildner százados meggyilkolásában is résztvett. A magyar nemzet nem feledte el a fiatal hős emlékét. Lemberkovics Jenő százados lakóházát 1921 július 25-ike óta fehér márványtábla díszíti, amelyet a MOVE óbudai főosztályának kezdeményezésére készítettek és Belicska Sándor honvédelmi miniszter, mint kormányzónk képviselőjének s a hadsereg és a polgári társadalom óriási részvétele mellett az említett napon országos ünnep keretében leplezték le. Az emléktábla felirata a következő:
"Itt lakott Lemberkovics Jenő honvédszázados, aki 1919 június 25-én Istenért, Hazáért vértanúhalált halt",
A honvédelmi miniszter az ünnepen kétszer is felszólalt, először akkor, midőn megérkezett és őt dr. Pfeifer Miklós titkár üdvözölte, másodízben pedig, amikor a kormányzó koszorúját helyezte el a márványtábla alatt. Rövid, de tartalmas beszédeiben így nyilatkozott:
Elhoztam a kormányzó úr ő Főméltóságának üdvözletét és az ő nevében kívánom, hogy olyan gerinces, kemény hazafiak sokan legyenek ebben az országban, mint akinek emlékét a mai napon ünnepeljük ... A fizikai erők főképpen az anyagiakban nyilvánulnak, de ezeknél sokkal fontosabbak a lelki erők, amelyek olyan hősöket teremtenek, mint Lemberkovics százados.
... A nagy eszmék megvalósítása mártírok és áldozatok nélkül nem lehetséges, de azokat, akik életüket az eszmék szolgálatában feláldozták, a nemzet soha el nem múló hálája ragyogó aureolával fonja körül, ők tehát, ha életük ki is aludt, örökké élnek. Hazánk, hadseregünk és nemzetünk nem feledi el őket és dicső tetteiket soha! Legyen hozzájuk méltó a minden szépért, jóért s nemesért lelkesedni tudó magyar ifjúság!

MADARÁSZ BÉLA ORVOSNÖVENDÉK.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június 24-én, az ellenforradalom napján, este
10-11 óra közötti időben, az Eskü-úton ellenőrző szolgálatot
teljesítő Max Miksa és Vajda Ignác Náthán vörösőrök az Eskü-út 6-ik számú házának egyik harmadik emeleti ablakából világosságot láttak kiszűrődni. Max Miksa éppen Vajda Ignác Náthán társát felküldötte a lakásba a lámpa kioltása végett, amidőn odaérkezett hozzájuk Küvér Lajos politikai nyomozó és Marton István vörösőr. Küvér Lajos kérdezősködésére Max Miksa elmondotta neki, hogy a házban világosságot vett észre, erre Küvér Lajos, Marton István és az útközben talált Vajda Ignác Náthán vörösőrökkel fölmentek a fölzörgetett házmester által rendelkezésükre bocsátott liften, a házmester kíséretében a negyedik emeletnek egyik utcai lakásába.
Itt rövidzárlat folytán egy lámpa nem volt fölgyújtható, mire az ezen lakás alatt levő és Váhl Gyula kereskedő által bérben bírt lakást keresték fel. Küvér Lajos itt elsősorban Váhl Gyulát, a lakás főbérlőjét vonta felelősségre azzal: "Gazember ellenforradalmár, világítottál a kapu felett, innen volt a világosság", majd durván megfenyegette azzal: "Leszúrom, mint egy kutyát, mert nem vagyok senkinek sem felelős a maga életéért" és felhívta őt fegyverének előadására. Az ágyából kizavart kereskedő tagadó válasza után és meggyőződve arról, hogy az ágyából kikelő Váhl Gyula jóval korábban lefeküdt és így nem is világíthatott, Küvér Lajos a Madarász Béla által albérletben bírt szobába ment, ahol nevezettet a sötétben és ágyban fekve találta.
Felgyújtván a lámpát, Küvér durván megtámadta a meglepődött orvosnövendéket: "Te gazember, fényjeleket adtál és kilőttél" mondotta neki, ráparancsolt, hogy öltözzék fel. Madarász Béla tiltakozott a vád ellen, a jegyzeteit felmutatva bizonyítgatta, hogy azokból orvosi szigorlatra készült. Küvér Lajos durva szitkozódásait megismételve két ízben is ráparancsolt Marton István vörösőrre, hogy szúrja le Madarászt, ez azonban a felhívást nem teljesítette. Egyszerre hirtelen csellel Küvér Lajos vádlott megváltoztatta a hangját és atyáskodó modorban azt mondotta Madarásznak:
- Édes fiam, van-e fegyvered, becsületszavamra mondom, ha önként ideadod, semmi bántódásod nem lesz, de ha házkutatás útján akadunk rá, úgy ebből nagy baj lesz.
Madarász Béla engedve a jóakaratú figyelmeztetésnek, elővette és átadta kis forgópisztolyát, melyben minden töltény benne volt és Hlavacsek Márton házmester vallomása szerint a szobában üres töltényhüvely egyáltalában nem hevert. A pisztoly átvétele után Küvér Lajos összeszidta s összepofozta Madarászt, a vörösőrökkel a kezeit hátrakötöztette és levezettette őt az utcára.
Amíg Küvér Lajos a két vörösőrrel Madarász lakásán volt, azalatt a ház kapujában várakozó vörösőrökhöz és terroristákhoz csatlakozott az utóbb odaérkezett Lőbl Mór terrorista is, akinek az utcán várakozók azt mondották, hogy egy ellenforradalmárt hoznak le. Küvér Lajos az utcára érve a várakozók csoportja előtt újból felpofozta a hátrakőtött kezű Madarász Bélát és ellenforradalmi tisztnek nevezte őt, kinél revolvert talált és aki fényjeleket adott le.
-Agyon kell ütni és a Dunába kell dobni, mondotta ki reá Küvér Lajos.
Erre a kapuban várakozó Lőbl Mór:
- Igen, ellenforradalmár? az anyád Istenit! kiáltással 56-szor botjával fejbeverte Madarászt oly erővel, hogy a bot eltörött és Madarász a földre esett, majd a földrebukott Madarász Bélát Lőbl Mór rohamkésével kétszer hasbaszúrta.
Madarász a szúrások után a földről félig fölemelkedve így szólt:
Hát ti ilyenek vagytok? ,,amire Lőbl Mór a szuronyával a mellébe szúrt.
A földön elterüli Madarász Béla zsebeiből ekkor Küvér elvette aranyóráját, láncát, kését, noteszét és ezeket a holmikat a lakásban már előzőleg elvett revolverrel együtt átadta a mellette álló Lőbl Mórnak. Lőbl Mór a vörösőröknek azt mondta: ,,A Dunába kell dobni" s ezzel Küvér Lajossal együtt visszament a szovjetházba, honnan később Küvér Lajossal együtt ennek lakására mentek és pálinkáztak.
Max Miksa ezután Madarász Bélának a Dunába való hurcolásához egy valahol a közelben álló szemétgyűjtő tolókocsit húzott elő s erre Max Miksa a vörösőrök és egy terrorista segítségével fölrakta a még mindég életben levő Madarász Bélát. Max Miksa és Polánszky Lajos lehúzták a kocsin fekvő Madarász Béla lábáról a cipőket és azután együtt eltolták a még hörgő Madarász Bélát ezen a kocsin az Erzsébet-hídra. A hídon Max Miksa lehúzta Madarász Béláról ennek nadrágját, amelyet magával vitt és később egy társával elcserélt. Az Erzsébet-hídon a vörösörök és terroristák Madarász Bélát, aki Rosenfeld Ármin tanú vallomása szerint még akkor is élt, sőt amikor a nevezett a verejtéket a homlokáról letörölte, még szólni is akart, de már nem tudott, e tanúnak könyörgése dacára, hogy ne bántsák, ő majd a kórházba viteti, a kocsiról az úttestre borították, majd a Dunába dobták. A Madarászról lehúzott cipőket Polánszky Lajos a 77-ik számú őrszobában ágya alá rejtette.
Küvér Lajos, Lőbl Mór és Max Miksa terroristák ezért és egyéb embertelen tetteikért halálra Ítéltetvén, kivégeztettek.

MAJTÉNYI PÁL HADNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919 május 4-én Bencsik Károly letartóztatta a vele együtt a vasúti őrségnél szolgáló Majtényi Pál hadnagyot s átadta a szolnoki városparancsnokságnak. Bencsik és a társai az őrszobán arról tanácskoztak, hogy Majtényit mint ellenforradalmárt átadják-e Szamuely Tibornak? Polyák József figyelmeztette őket arra, hogy ennek a lépésnek mi a jelentősége. Bencsik Károly kijelentette, hogy Majtényit ő tartóztatta le, azért, mert az előző napon ellenforradalmi érzületről tanúskodó kijelentéseket tett; a tanácskozáson Bencsik Károly és egy Balla Kálmán nevezetű egyén amellett kardoskodtak, hogy Majtényi felett Ítélkezni kell. Majtényi könyörgött nekik, hogy engedjék meg neki, hogy maga lőhesse agyon önmagát; ezt azonban nem engedték meg s valaki azt mondotta, hogy lesz, aki agyonlője. Macselényi József pedig azt vallotta, hogy a vasúti őrség egyik szakaszparancsnokától, Tóth Istvántól azt hallotta, hogy az őrszobában tartott tanácskozás alkalmával elhatározták Majtényi Pál kiadatását Szamuely kezére és az átadással Bencsiket bízták meg. Adler Imre tanú azt vallotta, hogy utóbb a Majtényi bekecsét látta Bencsiken, aki ekkor kijelentette: "Elfogtam és ezt is elküldtük gajdeszbe". Plaiti Lajos tanú pedig május közepe táján a következő kijelentést hallotta Bencsik Károlytól: "Az apja Istenét annak a Kakuknak, szeretném odaküldeni, ahova Majtényit".
Majtényi Pál esetét illetően a bíróság Majtényi Pál hátrahagyott leveléből jegyesének, Adler Máriának, valamint hozzá közelálló több tanúnak a köztudomásra hivatkozó vallomásából azt állapította meg, bár erre vonatkozóan bizonyítást nem vett fel, hogy Majtényi Pál a kérdéses időben Szamuely Tibor intézkedése folytán valóban kivégeztetett.

MEGYERI ANTAL CSENDŐR-TISZTHELYETTES.
A budapesti m. kir. csendőrkerületi parancsnokság jelentése.
Az 1919. évi április 27-én a tiszavárkonyi direktórium közbenjárása folytán a tiszavárkonyi csendőrséget a szolnoki járás direktóriuma megbízhatatlannak minősítette és elhelyezését kérte. Ebből kifolyólag (hogy kinek az utasítására, nem ismeretes) a tiszavárkonyi direktórium elnöke az őrsnek azt az utasítást adta, hogy a Kunszentmártonban székelő vörösőrszázadhoz vonuljon be. Megyeri Antal 2. oszt. tiszthelyettes, őrsparancsnok vonakodott ezt az utasítást teljesíteni, mivel erre felsőbb helyről parancsot nem kapott. Erre a direktórium elnöke kijelentette, hogy ha nem engedelmeskedik, az a parancsa, hogy kísértesse el Megyerit vörösőrökkel. Ezután Megyeri az őrsöt Garai István direktóriumi elnöknek és Baricza Gergely tanácstagnak szabályszerűen átadta. Április 27-én délelőtt 10 órakor Megyeri Antal tiszthelyettes, Térmeg József és Rigó Ferenc csendőrökkel felszerelve elindult gyalog Kunszentmártonba. 27-én délután 5 órakor Tiszaföldvárra megérkezvén, itt arról értesültek, hogy az oltani vörös század már a románok elől Kecskemétre vonul vissza, Tiszaföldvárnál tovább nem mentek.
Megyeri még 27-én este leborotváltatta a bajuszát és egyedül visszament Tiszavárkonyba, Térmeg és Rigó pedig április 28-án a tiszaföldvári őrssel bementek Szolnokra. Rigó május 1-én elment Jászkarajenőre és május 3-án Tiszavárkonyba. Ott már akkor dr. Marchbreit Aladár tartalékos százados Megyeri segítségével fehér gárdát szervezett. Május 2-án a községtől mintegy két km.-re levő régi Marchbreit-féle majorban a 101-es vörös tüzérüteget lefegyverezték. Az ágyukat a község szélén tüzelő állásba helyezték.
Május 3-án reggel Félegyháza felől egy vonat jött be vöröskatonákkal, hogy a várkonyi állomáson levő két vasúti kocsi ágyúlövedéket elvigyék. A községtől mintegy 4 km. távolságra a fehérgárda tüzérei a vonatra 13 lövési tettek eredmény nélkül, mire a vonat Félegyháza felé visszavonult. Megyeri ugyanakkor lóháton kiment a vasúthoz és a vezsenyi állomás közelében 4 pár sínt felszedett. Május 3-án, amikor a vörösök Szolnokot bevették, velők a harc eredménytelennek mutatkozván, a fehérgárda tagjai mind szétmentek. Marchbreit átment a Tiszán a románokhoz. Megyeri pedig elment a tiszavárkonyi lakására s ott a kertben levő rozsban meghúzódott. A vöröskatonák este 9 órakor vonultak be Tiszavárkonyba és azon éjjel több ízben keresték a lakásán. Megyeri éjjel bement a lakása alatt levő pincébe. Május 4-én délelőtt felöltözött civilbe, hogy úgy a vörösök elől elmeneküljön. Mikor kiment a községbe, ott egy vöröskatona felismerte, elfogta és a községházához kísérte. A vöröskatonák annyira összeverték, hogy (későbben megállapittatott a boncolásnál) koponya- és oldalbordatörést is szenvedett.
Azután kocsira tették és Szolnokra vitték a forradalmi törvényszék elé. Útközben találkoztak Smuk Antal vörös tengerész-ezredparancsnokkal és Engel Jenő segédtisztjével. Smuk visszavitette Megyerit Tiszavárkonyba és ott a direktórium tagjaival Megyerit agyonlövés általi halálra ítélték. Az ítéletet május 4-én délután 56 óra között Tiszavárkonyban a református temető árkában végre is hajtották. A katonák, akik a derék csendőraltisztet kivégezték, a községben beszélték, hogy mielőtt kivégezték volna, kérdezték Megyerit, hogy kit éltet, erre ő azt felelte: "Éljen a fehér gárda". A halálos ítéleti jegyzőkönyvet Smuk Antal vörös tengerészezredparancsnok, Engle Jenő ezredsegédtiszt, a direktórium részéről Garai István direktóriumi elnök, Bárány Imre, Jágre János és néhai Baricza Imre tanácstagok írták alá.

SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ŐRNAGY.
Özvegyének leírása alapján.
Sárbogárdi Mészöly Géza született 1876 szeptember 8-án Bossokon, Veszprém megyében. Katonai tanulmányait a pesti hadapródiskolában végezte, honnét mint zászlós került a hadseregbe. Az 5. közös gyalogezrednél szolgált, utóbb ezredével áthelyezték Egerbe. Itt folytonos katonai tanulmányok tanulmányozásával töltötte minden szabad idejét s különösen a céllövészetben ért el nagy sikereket, úgyannyira, hogy 1912-ben mint az ország egyik legjobb céllövőjét küldte ki a magyar kormány Stockholmba az olympiai versenyekre. Az olympiai versenyeken kívül minden hazai versenyen is az első díjat vitte el. A királyhidai hadsereg lőiskolájában mint oktató-tiszt volt beosztva s itteni működéséért a legfelsőbb elismerést kapta.
1912-ben századossá lépett elő, amidőn is áthelyezését kérte a 29. honvédgyalogezredhez, hol rövid kétévi kitartó szolgálat után a mozgósításkor az első csapatokkal a szerb harctérre ment. Itt súlyos tífuszt kapott, amit csak erős szervezete tudott leküzdeni. 1915. évi január hó 1-én az orosz frontra került, ahol a munkácsi 11. honvédgyalogezred 4. zászlóalj önálló parancsnoka lett. Január havában Kirlibabát foglalta vissza az oroszoktól s ezért a hadidíszítményes katonai érdemkereszt 3. osztályával tüntették ki. A nép pedig "a kirlibabai hős" megtisztelő melléknévvel ajándékozta meg. Résztvett a legvéresebb harcokban. Vitézségét és kitűnő vezetését sok dicsérő elismerés tanúsítja; majd megkapta 1915 december 24-én a vaskoronarend 3. osztályát is. Háborús szereplésének egyik fénypontja a Gypsarka-hegycsúcs visszafoglalása a túlsúlyban levő oroszoktól, mely tettéért a hadseregfőparancsnokság Lipót-rendre terjesztette elő, de azt már a forradalom kitörése miatt nem adhatta meg neki a király.
Az 1916. évi júliusi nagy orosz offenzívánál, azaz áttörésnél fogságba esett s így a kitüntetése iránti javaslatot letétbe helyezték az Armee-Oberkommandónál s csak Mészöly hazatérése után lett aktuális. Fogságban Tomskban (Szibéria) volt, mérhetetlen fizikai szenvedések mellé még az a lelki-szenvedés is járult, amit csak egy királyához és hazájához hű katona tud érezni. A fogságot nehezen tűrte. Megszökött, de szökése nem sikerült; 50 napi súlyos börtön és egyéb leírhatatlan szenvedések után 5000 kilométerrel távolabbra hurcolták, Chabarowskba, Szibéria legkietlenebb határára. A bolseviki forradalmat felhasználva, 11.000 kilométerről újból megszökött. Nyolcszori letartóztatás után Péterváron és Berlinen át került haza családjához 1918 júliusában. Ekkor őrnaggyá léptették elő. Ugyanez év novemberében a forradalom kitörésekor a nemzetőrséget szervezte Egerben s hogy a városban a béke s nyugalom megmaradt, az ő érdeme.
A kommunizmus alatt állást vállalt ugyan, hiszen háromgyermekes családapa volt, de folyton avval a tervvel foglalkozott, hogy a várost a vörös uralom alól felszabadítja. Május 1-én megszervezte az ellenforradalmat, a város fehér lett, de megtudván ezt Szamuely, egy terrorzászlóaljat küldött le Egerbe. Midőn Mészöly látta, hogy Szamuelyékkel szemben tehetetlen, menekülni sietett, de oly szerencsétlenül, hogy éleiét vesztette s hazájának mártírja lett. Halálának körülményeiről a Budapesten 1919. évi augusztus 30-iki keltezéssel megjelent 10. számú "Reggeli Hírek" napilapban a következő egészen tárgyilagos leírás jelent meg:
"Május 3-án az a hír terjedt el Egerben, hogy a kommunista kormány Budapesten lemondott. A hírre az egri katonák vissza akarták állítani a régi rendel. Mikor ezt Szamuely és társai megtudták, tüstént leküldték Tormássy zászlóaljparancsnok vezetésével vonaton a fővárosból egy terrorcsapatot, amelynek az volt a feladata, hogy az egri katonák mozgalmát tűzzel-vassal elfojtva a kommunista uralmat megerősítse.
A terrorcsapat közeledtének hírére Mészöly Géza őrnagy, dandárparancsnok, a régi rendhez szító katonák vezetője, elrendelte a vasúti sínek felszedését, hogy a Lenin-fiúk addig be ne vonulhassanak Egerbe, amíg óvóintézkedések nem történtek a polgári lakosság biztonsága érdekében. Hiába szedtek azonban fel a síneket, a Lenin-fiúk leugráltak a vonatról és gyalogszerrel rontottak be a városba. A lisztek menekülni voltak kénytelenek Egerből.
Menekülni akart Mészöly őrnagy is, mert hiszen természetesnek tartotta, hogy a vérszomjas terroristák elsősorban rajta töltik ki bosszújukat.
Az őrnagy feleségével és egy főhadnagy társával szakadó esőben, sötét éjszakában kísérelte meg a menekülést. Az irányt azonban vesztükre eltévesztették. Olyan vasúti őrházhoz jutottak, amelyben Ficsor József nevű kommunista vasúti őr mar több Lenin-fiút, köztük Baranyai (Blau)-t és Vucsat elbujtatott. Mészöly őrnagy gyanútlanul bekopogott az őrház ablakán, amelyből fény pislákolt ki. Kopogására kijött Ficsor, akitől Mészöly megkérdezte, hogy jó irányban halad-e. A kommunista vasúti őr tüstént felismerte az őrnagyot és becsalta szobájába, ahol az ajtó mögé rejtőzve az egyik terrorista kivont szuronnyal várta és belépte után dulakodni kezdett vele, majd rövid idő múlva keresztülszúrta. A halálosan sebesült Mészöly megkísérelte az elmenekülést az udvaron ál, azonban a terroristák utánarohantak és több lövéssel leterítették. Midőn az őrnagy már a földön holtan feküdt, holttestét a bestiák ismét keresztülszúrták.
Mindez a legdurvább szidalmak és gyalázkodások mellett történt. Mészölyné néhány lépésnyire a vasúti sínek között állott s onnét volt kénytelen végignézni férje borzalmas meggyilkolását. Mikor Mészöly a kommunista vasúti őr udvarán át menekülni próbált, a szerencsétlen asszony idegei felmondták a szolgálatot. Ájultan rogyott össze.
Mészöly holttestét a Lenin-fiúk teljesen levetkőztették, ruháját és értékeit pedig elrabolták. Mikor felesége felocsúdott ájulásából, a terroristák az asszonyra is ráfogták a szuronyos puskát és így dicsekedtek el neki gaztettük sikerültével. A halálra rémült asszonynak ezt kiáltották:
- Férjét a hullakocsi már elvitte, de vérét amott még megnézheti.
Mészölyné erre újból elájult.
A terroristák rá sem hederítettek, hagyták feküdni a szakadó esőben a vasúti töltés mellett a szuroksötét éjszakában. Az ájult asszonyt a főhadnagy szedte fel, akivel együtt akartak menekülni és aki bekísérte Egerbe. Másnap bevitték a városba a meggyilkolt őrnagy holttestét is, ahol harmadnap eltemették.
Az egri lapoknak nem volt szabad megírni az esetet, egyszerűen a hirdetési rovatban jelent meg a szokásos gyászjelentés, amely egyszerűen tudatta Mészöly őrnagy váratlan elhunytát.
A terroristák Mészöly őrnagy meggyilkolása után még az éj folyamán berontottak Egerbe, fölverték álmából Szmrecsányi Lajos egri érseket, kihurcolták magukkal a vasúti őrházhoz, megmutatták neki a vasúti sínek közt fekvő holttestet és durván rákiáltottak:
-Itt öltük meg Mészöly őrnagyot, itt fogjuk magát is kivégezni.
Azonban a fenyegetéseknél tovább nem mentek. Baranyainak úgy látszik nem volt mersze a magasállású, köztiszteletben álló főpapot legyilkoltatni, mert félt, hogy ennek komolyabb következményei lehetnek. Másnap megérkezett a városba Tormássy is, aki megakadályozta az érsek további bántalmazásai."

MILDNER FERENC TÜZÉRSZÁZADOS.
A budapesti államügyészség adatai alapján,
A június 24-iki ellenforradalom leverése után összefogdosták az abban résztvevő tiszteket. Mildner Ferenc tüzér-századost, a Ludovika Akadémia tanárát szinten gyanúsnak találták, mert az ellenforradalom napján a Ludovika épületében tartózkodott és állítólag kitartásra buzdította a Ludovika növendékeit. Le is tartóztatták, azonban a katonai forradalmi törvényszék terhelő adatok hiányában szabadlábra helyezte.
A Ludovika Akadémia lóápolói közül Csekő Antal, Kis András és Bögre Zsigmond nagyon rossz szemmel nézték, hogy Mildner százados ismét szabadon jár; Kis András biztatgatta Csekőt, hogy csak jelentse fel újból Mildnert, ők majd tanúskodni fognak ellene, mert úgy Kis, mint Bögre Zsigmond aki lovásza volt Mildner századosnak jól tudjak, hogy Mildner az ellenforradalom napján a Ludovika növendékeit a vörösök ellen vezette és lelkes híve volt az ellenforradalomnak. Csekő Antal ezek után be is adta a feljelentést a katonai forradalmi törvényszékhez, tanukul a fentnevezett társaira hivatkozva. Terhelő vallomást is Leltek mindhárman Dinnyés vádbiztos előtt Mildner százados ellen. Mindennek dacára Mildner százados továbbra is szabadon jár!.. Méltatlankodott is emiatt Kis András Cseke előtt, hogy a feljelentésnek nem volt foganatja.
Dinnyés József vádbiztos Csekő feljelentését s Kis András és Bögre Zsigmond panaszjegyzőkönyvét bemutatta Kun Béla népbiztosnak s tőle kért utasítást a továbbiakra nézve, mivel akkor nem lehetett népbiztosi hozzájárulás nélkül katonatisztet letartóztatni. Kun Béla népbiztos hozzájárult Mildner százados letartóztatásához, sőt egyenesen azt mondta Dinnyés Józsefnek, hogy "ne kísérjétek Mildner századost a forradalmi törvényszékhez, hanem küldjétek haza", ami alatt úgy Kun Béla, mint Dinnyés jól tudták, hogy forradalmi törvényszéki eljárás nélküli kivégzést, legyilkolást kell érteni. Ugyanekkor azt is megkérdezte Kun Béla Dinnyéstől, hogy "van-e ehhez (a hazaküldéshez) alkalmas emberük?", mire Dinnyés igennel válaszolt.
Ezután Dinnyés Palonitzer Ármin vasesztergályossal, a IX. kerületi munkástanács őrszázadparancsnokával lépett érintkezésbe, aki lelkes kommunista volt s szívesen vállalkozott Mildner százados elfogására, a gyilkosság tervezésére és végrehajtására.
A IX. ker. munkástanács Ráday-utca 28. szám alatti épülete volt a további megbeszéléseknek színtere. Itt jöttek össze "ap-nap ulán, különösen esténként Dinnyés József szabó és Pfsti Ferenc bádogos-szerelő, mindketten katonai forradalmi törvényszéki vádbiztosok és IX. kerületi munkástanácstagok, továbbá Polonitzer Ármin vasesztergályos, ugyanezen épületben őrszázadparancsnok, Oláh Miklós szabó, akkori munkás-tanácstag, vöröskatona és katonai nyomozó, Hám Miklós szabó, akkor lakáshivatali alkalmazott és egyidejűleg kúriai likvidáló-bízottsági tag, végül Kolbauer Imre géplakatos, a IX. ker. munkástanács épületének akkori házgondnoka. Kolbauer Imre és Hám Miklós bent is laktak a IX. ker. munkástanács épületében. A most felsoroltak egymással nap-nap után érintkeztek és jó barátságban voltak.
Július vége felé egy napon Polonitzer, Dinnyés és Oláh abban állapodtak meg, hogy másnap este hárman kocsin a Ludovikához mennek, elfogják Mildner századost, a kocsiban megfojtják és a Dunába dobják. Oláh azonban nem jelent meg a kitűzött időben és helyen; ezért akkor a terv nem lett végrehajtva; Oláh emiatt nagy szemrehányást kapott Polonitzertöl. Néhány nappal később, július 29-én délután végre sikerült Polonitzer Árminnak Mildner századost elfogni akként, hogy a Dinnyés vádbiztos által kiállított elfogató-paranccsal beállított egy vörösőr társaságában a Ludovika udvarára. Mivel azonban nem ismerte a századost, Csekő Antal lóápolótól kért felvilágosítást, aki készséggel megmutatta Mildner századost, de figyelmeztette Polonitzert, hogy ne a Ludovika épületében, hanem a Ludovikán kívül foganatosítsa a letartóztatást, mert bent azt megakadályozhatnák a Ludovika növendékei.
Erre megkérdezte Polonitzer, hogy mikor megy el a százados, majd utánamenvén, a Mátyás-téren elfogta őt és a IX. ker. munkástanács Ráday-utca 28. szám alatti épületébe kísérte be. Ott dicsekedve mondotta el Oláhnak és Dinnyésnek, hogy milyen jó fogást csinált. Egész este ott tartották a századost egy szobában erős őrizet alatt. Azalatt pedig Polonitzer, Dinnyés, Oláh és Pesti egy másik szobában megtárgyalták a további teendőket. Megállapodtak abban, hogy Mildner századost minden forradalmi törvényszéki eljárás nélkül még az éjjel elteszik láb alól. Azt fogják mondani megnyugtatásul a századosnak, hogy katonai forradalmi törvényszékhez (Margit-körúti fogház) kísérik, útközben azonban végeznek vele s holttestét majd a Dunába dobják. Tervüket később Hám Miklóssal is közölték, aki szintén hozzájárult a dologhoz; Polonitzer a végrehajtás részleteire is megadta az utasításokat akként, hogy Mildnert éjféltájban mindannyian elkísérik s a menetben Pesti megy elől elővédnek, utána halad majd Mildner százados Oláhnak, Dinnyésnek és két felfegyverzett vörösőrnek a társaságában, végül leghátul megy Hám és Polonitzer, hogy utóvédül szolgáljanak. Polonitzer ezt az intézkedését mindannyian tudomásul vették.
Kolbauer Imre házgondnok tudott a százados letartóztatásáról; még ő figyelmeztette Hám Miklóst, hogy behoztak egy manust (embert), aki ott bent van a szobában s aki bizonyára öngyilkos lesz. Ez alatt mindannyian azt értették, hogy el lesz téve láb alól. Módjában és kötelezettségében állott volna Kolbauernek, mint házgondnoknak, beavatkozni a dologba s a százados törvényellenes fogvatartását megszüntetni, annyival is inkább, mert tudta, mi sors vár a századosra, ezt azonban nem tette.
Éjféltájban Oláh Miklós a százados kezeit erősen megkötözte s a társaság útnak indult. Dinnyés és két ismeretlen vöröskatona lépkedtek Mildner mellett, majd kissé hátrább Polonitzer; Oláh és Hám követték őket. Pesti Ferenc még néhány perccel a menet elindulása előtt eltávozott egyedül a munkástanácsi épületből s hazament anélkül, hogy mint vádbiztos a tervezett gyilkosság megakadályozása végett bármit is tett volna.
Kolbauer Imre házgondnok a kapuban nézte, hogy mint viszik ki a házból a megkötözött századost; kiengedte szó nélkül a menetet a kapun, bár tudnia kellett, hogy mi sors vár az áldozatra, őt aki oly jól ismerte Polonitzernek és Dinnyésnek kegyetlen és vérengző természetét meg nem téveszhette az a szerinte elhangzott kijelentés, hogy a századost a forradalmi törvényszékhez kísérik. Éjféltájban nem szoktak ilyen hivatalos átkíséréseket végezni.
A menet végigment a Ráday-utcán, Kálvin-téren, Vámház-körúton, Ferenc József-hídon és a budai oldalon a rakparton a Lánchíd felé haladt. Útközben Polonitzer csatlakozott Mildnerhez, úgy hogy csak Oláh és Hám maradtak hátrább utóvédül.
A Lánchidat elhagyva, a Margit-rakpartról egy lépcsőzeten kissé a Duna vize felé mentek le. Ott a parton Polonitzer megragadta és a földre teperte Mildner századosi, majd fojtogatta. A százados megkötözött kezekkel is védekezni próbált, azonban Dinnyés lefogta a karjait és lábait. Az ílymódon tehetetlenné vált századost aztán Polonitzer és a két vöröskatona szuronyaikkal össze-visszaszurkálták és a hullát Polonilzer, Dinnyés és a két vöröskatona együttesen a Dunába dobták.
Oláh Miklós és Hám Miklós azt állítják, hogy ők három lépésről nézték végig Mildner százados megölését, csak őrt álltak és a gyilkosságban tettleg nem vettek részt. Ez azonban valószínűtlennek látszik.
A hullának vízbe dobása után Polonitzer, Oláh, Hám és az egyik vöröskatona együtt jöttek vissza a IX. kerületi munkástanács épületébe. Dinnyés és a másik vöröskatona más irányban távoztak.
Polonitzer útközben dicsekedve mutatta a szuronyát, hogy azt a századosba döfte, azért véres.
Csak napok múlva, augusztus 7-én fogták ki a százados hulláját a Dunából. A törvényszéki boncolás 21 késszúrást állapított meg a mellkasán, amely szúrások közül több feltétlenül halálos volt.
A kegyetlenül meggyilkolt derék tiszt egyik gyilkosa: Dinnyés József az akasztófán fejezte be nyomorult életét és a többi lelketlen tettes is súlyos büntetést kapott. Az áldozatot az egész nemzet részvéte mellett temették el és az ő, valamint Karátson István százados lelkiüdvéért 1920 január 29-ikén a Ferencrendiek budapest-belvárosi templomában ünnepi gyászistentisztelet volt, amelyen József főherceg és fia, József Ferenc főherceg, Horthy Miklós fővezér és a kormány több tagja is megjelent.
ÁLDOZATOK A MISKOLCI CSENDŐRKERÜLET TERÜLETÉN.
A kommunizmus alatt a vöröskatonák 1919 július 30-án Mezőcsát község határában Angyal János 59 éves korcsmáros, Salop Dániel 34 éves földmíves, Kéki Andrásné született Dohecz Zsófia 49 éves, F. Molnár András 53 éves gazdasági cseléd és Smilla Gyula 26 éves kőmíves, valamennyi tiszakeszi lakosokat azon a címen, hogy ellenforradalmárok voltak, kivégezték, illetve valamennyit meggyilkolták.
Szöllősi Miklós kiskörei születésű és lakos, 51 éves, nős, földmíves, volt községi törvénybírót 1919 május 21-én Jászladányban a vörös forradalmi törvényszék halálraítélte és felakasztatta azért, mert május havában, midőn a románok Kisköre községet a Tiszán át ágyúzták, a községi templom tornyára a fehér zászlót kitűzte, hogy a románok a községet ne tegyék tönkre.
Bekker András 29 éves sárospataki lakos ellenforradalmár 1919 április 7-én a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék által hozott halálos ítélet hozatala alapján Sárospatakon kivégeztetett.
Riskó József 46 éves sárospataki lakos ellenforradalmárt 1919 április 9-én a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék által hozott halálos ítélet hozatala alapján Sátoraljaújhelyben kötéláltali halállal kivégezték.
A bélapátfalvi csendőrkülönítmény területén a bolsevista rémuralom idején idősebb Betes Lajos 61 éves volt gőzmalomtulajdonos bélapátfalvi lakosi a vöröskatonák jogtalanul felakasztották.
1919 augusztus 13-án Lukács Imre feldebrői volt úgynevezett direktóriumi elnököt, midőn őt különböző visszaélései miatt a csendőrjárőr elfogni akarta, Bereczki Dávid csendőrőrmestert agyonlőtte és elmenekült.

NAGY GYULA.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június hó közepe táján a Duna-Tisza-közben a tanácsköztársaság megszüntetését célzó mozgalom, vagyis az u. n. pestmegyei ellenforradalom leverésére 1919 június 20-án az 1. karhatalmi ezred két zászlóalját küldték le Lacházára. majd onnan tovább Kalocsáig és Úszódig. A csapatok 20-án este érkeztek Lacházára, ahol egy szakasz vörös karhatalmi katona Görbe János parancsnoksága alatt a peregi hídfőhöz küldetett annak megszállására. Menetközben Görbe János elrabolta Kamarás Józsefné többezer korona pénzét. Másnap reggel a szakasz Lacházától dél felé vonult, Harta község felé, szőlőkön, földeken keresztül, abban a feltevésben, hogy az u. n. ellenforradalmárok rendes harcvonalba fejlődve szembe fognak velük szállani.
A hartai szőlők között egy emberre találtak, aki hívásukra előjött, a kezében levő ásót letette s kezeit - a megadás jeléül fölemelte. Görbe János hozzáment, igazolásra szólította fel. Az illető igazolta is magát egy szakszervezeti és egy sorozási alkalmatlansági igazolvánnyal, amelyekből kitűnt, hogy Nagy Gyula kispesti lakos, a Hofherr és Schrantz-gyár munkása, mire Görbe kikutatta Nagyot. A nála talált és tulajdonát képező vas-zsebórát elvette és zsebretette, majd azt a parancsot adta a szakaszában vele levő Farkas Károly és Rózsa Sándor katonáknak, hogy az illetőt, t. i. Nagy Gyulát, ,,küldjék haza", ami annyit jelentett, hogy öljék meg. Nagy Gyula térdre-esett, könyörgött, hogy ne öljék meg, négy kis gyermeke van, csak élelem beszerzése végett járt a környéken, semmi bűnt sem követett el. Erre Farkas és Rózsa vonakodtak őt agyonlőni. Ezt látva Görbe, azt mondta Nagynak, hogy forduljon meg és menjen tovább. Nagy meg is fordult, pár lépést lett és akkor Görbe mannlicherével hátulról belelőtt. Nagy összeesett, mire Görbe szakaszával továbbment.
Pár perc múlva Görbe Rózsát visszaküldte, hogy a csapattól elmaradt géppuskásokat hozza előre. Rózsa Sándor visszafelé menve látta, hogy Nagy Gyula még él. Ezt meg is mondta Görbének, aki erre azt válaszolta:
- Hagyjuk, ez az ő szerencséje, de utóbb mégis azt mondta Rózsának, hogy lőj jön bele. Rózsa erre pár lépés távolságból mannlicherével Nagy Gyulára célozva belelőtt. Rövid idő múlva odaértek a géppuskások is s állítólag ezek is lőttek pisztolyaikból az áldozatra. Nagy Gyula meg is halt és Harta községben temették el egy másik meggyilkolt emberrel együtt közös sírba.

NAGY JENŐ RÓM. KATH. PLÉBÁNOS.
Hivatalos adatok alapján.
Lovászpatona község lakói, midőn megtudták, hogy a proletárdiktatúra megbukott, örömükben tüntető felvonulást rendeztek a községben. Bolla Lajos házára kitűzte a nemzeti lobogót, nemzeti lobogó került a róm. kath. templom tornyára is. A proletárdiktatúra bukása feletti örömében 1919 augusztus 2-án este Babics János többedmagával bement Újházi Gyula lakására fegyvereiket visszakérni. Újházi azzal fogadta az őt kereső egyéneket: "mit akarnak ezek a gazemberek" s feléjük lőtt, majd bement Pápára s onnan visszajövet Szűcs János csendőr-tiszthelyettesnek felmutatta a "Népszava" című napilap egy példányát és követelte, hogy Szűcs János a felvonulást szüntesse be, a kitűzött nemzeti lobogót vétesse le. Majd újból bement Pápára és augusztus 4-ikén a hajnalt órákban kb. 28 vöröskatonával visszatért Lovászpatonára.
Itt a vöröskatonák a csendőrlaktanyába és a laktanya elé vonultak, A laktanyában feljegyezték Babics Ferenc, Takács István, Horváth Ferenc István és Mandl János lovászpatonai lakosok neveit, elrendeltek letartóztatásukat, majd behozták őket a községházára s onnan később pedig Pápára szállították.
Eközben és ezután is a vöröskatonák bejárták a község utcáit, senkit sem engedtek ki az utcára, bementek dr. Miklós István és Ströbel Sándor lakásába s őket fegyvereik kiadására kényszerítenek, majd a róm. kath. templom és paplak mellett s a község más részében is lövöldöztek, rálőttek a templom tornyán volt nemzeti lobogóra, azt onnan leszedték, végül Nagy Jenő róm. kath. plébánost is megölték olyképp, hogy a mellére irányzott katonai fegyverből Mayer Lajos golyót röpített a néhai plébános mellébe. A sérülés feltétlenül halálos volt és az áldozatot azonnali orvosi segély sem menthette meg. Mayer Lajos tettél előre megfontolt szándékkal hajtotta végre. A gyilkosságért halálraítéltetett.

NÁVAY LAJOS VOLT KÉPVISELŐHÁZI ELNÖK,
NÁVAY IVÁN FÖLDBIRTOKOS ÉS A MAKÓI TÖBBI ÁLDOZAT.
(A makói terror-vonat.)
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi április közepe táján a makói nép mindig jobban megelégelte a kommunista uralmai. A hatalomnak egyik helyi kezelője, Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízott ellen való zúgolódás már annyira kifejezésre jutott, hogy erről az úgynevezett belügyi népbiztosság is tudomást szerzett.
A belügyi népbiztos megbízottja: Korvin-Klein Ottó kiküldte április 18-án az Anocskai András álnevet használó Tóth Béla mészárossegédei, mint politikai megbízottat a Vásárhelyi Kálmán ellen felmerült panaszok megvizsgálására. Ugyanakkor és ugyanoda kiküldte még a belügyi népbiztos Varga János lakatossegédet, mint vizsgálóbiztosi, továbbá dr. Sebestyén Sándor nevelőt és Oravecz Mátyás vasesztergályost, mint hadügyi politikai megbízottakat a panaszok kivizsgálása céljából. Mialatt ez a bízottság Makón tartózkodott, a vármegyei direktóriumnak a rekvirálás tárgyában kelt rendelete jelent meg falragaszokon közölve.
A már egyébként is agyonzaklatott gazdákat ez a rendelet teljesen kihozta béketűrésükből; április 23-án gyűlést hívtak össze a városháza elé, hogy tiltakozzanak a rekvirálás ellen. A gyűlésen megjelentek a városi intéző-bízottság tagjai s ezekkel Anocskai András, Varga János és Oravecz Mátyás is, akik a rekvirálás szükségessége érdekében szólaltak fel. Ezek a beszédek még inkább felizgatták a népet, úgy hogy amikor Vásárhelyi Kálmánt, akit a falragaszon közzétett rendelet szerzőjéül tartottak, midőn megjelent a városháza előtt, a fékevesztett tömeg fegyverekkel, botokkal megtámadta. A nép dühe elől menekülő Vásárhelyi a városház emeleti ablakából kilépve, a párkányról leesett, mire egyesek rávetették magukat s rajta halált okozó sérüléseket ejtettek.
A belügyi népbiztos kiküldöttei erre a Tárosból elmenekültek, Szőcs Áron magyar államvasúti géplakatos, Tármegyei direktóriumi elnök pedig táviratilag közölte a belügyi népbiztossal a történteket és azt is, hogy a kisgazdák esetleg ellenforradalmat kísérelnek meg, miért is egy bízottságnak megfelelő karhatalommal való kiküldését kérte.
Az úgynevezett kormányzótanács (főként pedig Landler és Vágó népbiztos) e távirati hívásra és a már említett kiküldöttek meghallgatása után a makói ellenforradalom leverésére egy csoportot szervezett, amelynek élére Anocskai Andrást, a többszörösen büntetett előéletű mészárossegédet mint teljhatalmú belügyi politikai megbízottat állította.
Landler kinevezte dr. Sebestyén Sándort ez alkalommal a makói forradalmi törvényszékhez, mint a budapesti forradalmi törvényszék igazságügyi megbízottját, vele együtt leküldötte Varga Jánost, a budapesti forradalmi törvényszék tagját is.
A csoport 30 terroristából, 150 vörösőrből állott, teljesen felfegyverkezve, géppuskákkal, kézigránátokkal, ágyúval felszerelve április 25-én este indított vonattal kelt útra Budapestről azzal a céllal, hogy a proletáruralom nyűgétől szabadulni s az alkotmányos rendet helyreállítani akaró polgári társadalmi osztályt fegyveresen megtámadja és leverje.
A terroristák induló tömegéhez maga Cserny, a terrorfőnök intézett a Keleti pályaudvaron beszédet, melyben mint parancsnok felhívta őket a makói ellenforradalom leverésére s ezekkel a szavakkal bocsátotta útnak a Lenin-fiúkat:
- Inkább ti küldjetek 10 burzsujt haza, mintsem hogy ők közületek egyet is felhúzzanak.
A különvonat azonban csalt Hódmezővásárhelyig jutott, mert itt érté utol a katonai parancsnokság futárja egy körtávirattal Anocskait, közölvén vele Makó, Hódmezővásárhely és Szentes katonai kiürítését. Anocskai ennek dacára néhány terroristával és egy csoport vörösőrrel átment Makóra, összefogdostatta a már kijelölt túszokat, éjnek idején terroristáival kifosztotta az állami és városi közpénztárakat, bankokat és az ékszerészek üzleteit, vöröskatonákkal rengeteg mennyiségű élelmiszert s élőállatot harácsoltatott össze, azután a túszokat, valamint a Vásárhelyi Kálmán megölésével gyanúsítottakat vasúti teherkocsiba zsúfolva el hurcol lattá, végül az összerablott értékeket, jószágokat szintén elszállíttatta. Ugyanígy hurcolt el a terrorcsapat Földeákról, Hódmezővásárhelyről és Szentesről is békés polgárokat a terrorcsapat; senkinek nem vétő közigazgatási tisztviselőket ugyanígy fosztották és rabolták ki a terroristák és vöröskatonák a kiürítés örve alatt az utóbb említett két várost is.
Eme csoport vésztörvényszéki tagjainak ítélkezésére a terrorcsapatnak egyes tagjai végezték ki azt az 5 makói polgárt, akikre ráfogták, hogy Vásárhelyit meggyilkolták, kivégezték a Hódmezővásárhelyen túszként elfogott Weisz Mihály és Weisz Henrik kereskedőket, Havas Henrik mozgófényképszínház-tulajdonost, a Szentesről elvitt dr. Kiss Béla városi főjegyzőt, végül a Földeákról elhurcolt Návay Lajos volt országgyűlési képviselőházi elnököl és ennek unokaöccsét, Návay Iván földbirtokost.
A makói polgárok. Amikor a terrorvonat Makóról Hódmezővásárhelyre megérkezett, több terrorista felkereste azt a teherkocsit, amelyben a makói túszok voltak elhelyezve. Az egyik terrorista felszólítására előléptek azok, akik Vásárhelyi meggyilkolásával voltak gyanúsítva. Egy makói vöröskatona ujjal mutatva reájuk, kijelölte azokat, akiket a gyilkosoknak tartott, egy másik makói vöröskatona pedig biztatta a terroristákat, hogy csak hívják ki ezt meg azt. Ez utóbbi rámutatva az egyik makói polgárra, akit a terroristák magas kora miatt szabadon akarlak bocsátani, azt kiáltozta:
- Ezt a vén gazembert az én felelősségemre ki kell végezni, így szólították ki a vasúti kocsiból Szlovák István, Rácz
Sándor. Gera Ferenc, Meszes Horváth János és Csirkés Varia Ferenc makói polgárokat. A terroristák elhurcolták az állomás melletti töltés oldalába s mannlicherrel és revolverrel főbelőtték őket. Egyiknek a szemét könyörületből bekötötték, a másiknak a kalapját a töltésről ledobták s miközben ez utána szaladt, hogy felvegye, hátulról lelőtték. Valóságos embervadászat volt ez.
Weisz Mihály, Weisz Henrik és Havas Henrik. Április 27-re virradó éjjel fegyveres terroristák verték fel álmukból Weisz Mihály kereskedőéket.
Weisz Mihályné kérte a terroristákat, hogy igazolják magukat, mire vezetőjük, egy bőrkabátos alak kihúzta forgópisztolyát és Weisznéra szegezte azzal, hogy:
- Ez az igazolás. És siettette Weisz Mihályt hogy öltözködjék.
Alig hogy Weisz Mihályt elvitték, fia, Weisz Henrik utána ment a városházára, hogy megtudja, mi fog történni atyjával. Weisz Henrik, akinél 10.000 korona volt, megkísérelte, hogy pénzzel szabadítja ki atyját s egy terroristának fel is ajánlott bizonyos összeget. Erre Weisz Henriket is elfogták.
Ugyanezen éjjel más terroristák ugyancsak: ágyából hurcolták fel a városházára Havas Henrik mozgófényképszínház-tulajdonost, akinél az ékszereken kívül 16.000 korona készpénz volt. 106
A terroristák vésztörvényszéke a városházán székelt.
A behurcoltakat egyenként a törvényszék elé állították. A kiszemelt áldozatokat egy Tajti nevű terrorista faggatta. Mellette két vésztörvényszéki bíró. Tajti pisztolyának csövét arcuknak irányítva, vagyoni viszonyaikat firtatta s ezekkel a szavakkal illette őket:
- Gazember, bitang, megálljatok, majd megtanítlak én benneteket, ne is kíséreljetek meg semmit a megmentésetekre, mert akkor golyót kaptok.
Weisz Henriket pisztollyal fenyegetve jelentette ki:
-Amiért meg merte vesztegetni a terroristát 2000 koronával, hogy az atyját kiszabadítsa, 5 perc múlva agyon lesz lőve.
Midőn ez az ítélet elhangzott, Weisz Henrik atyja felsikoltott és térdreroskadt a terroristák előtt, imára kulcsolt kezekkel sírva könyörgött, hogy kegyelmezzenek meg fiának, majd a vész-törvényszék másik két tagját kérlelte, mire az egyik hosszú tanácskozás után kijelentette, hogy a halálbüntetést 15 évi fegyházra változtatlak át, Tajti ezt hallva, dühösen kiáltozta: -Golyót kap, nem fegyházat.
Kihallgatásuk után a két Weiszot és Havast elzárlak, majd terroristák fedezete alatt kikísérték a vasúti állomásra, itt a többi túszoktól elkülönítve egy Hí. osztályú kocsiba ültették őket. Ebbe a kocsiba szállott fel néhány terrorista, köztük Tajti, egy Janovics János nevű terrorista és a Hollánok hírhedt gyilkosa: Lázár Andor (főhadnagy) terrorista is. Ezek revolverlövésekkel kivégezték Weisz Mihályt, Weisz Henriket és Havas Henriket és értékeikből kifosztották s hulláikat a robogó vonatból Szegvár és Szentes állomások közt egyenkint kidobálták.
Návay Lajos, Návay István és dr. Kiss Béla. Április 27-re virradó éjjel földeáki fegyveres vöröskatonák, számszerint nyolcan, Óföldeákon, a Návayak kastélyában felverték álmából Návay Lajos országgyűlési képviselőházi volt elnököl s ugyanekkor a másik lakosztályban unokaöccsét, Návay Ivánt is. A vörös katonák egyike így szólt Návay Lajoshoz:
-Jöttünk Lajos elvtárs érted, menjünk a románok ellen harcolni.
A másik, aki Návay Lajos dohánykertésze volt, siettette: - Csak öltözz gyorsan és gyerünk, siess, Lajos elvtárs, mert ha mi ilyen lassan öltöztünk volna a háborúban, már rég főbelövettek volna, de mi azt nem tesszük. Návay Lajos önérzetesen szólt vissza:
Hát ez a tisztesség?
Felöltözködése után kérte a katonákat, engedjék meg, hogy hozzátartozóitól elbúcsúzzék, de ezt megtagadták a vérebek és közrefogva, szuronyok közt elkísérték. Vele együtt hurcolták el Návay Ivánt és Korchmáros Imre földbirtokost is. Az áldozatokat állandóan durván szidalmazva kikísérték a földeáki vasúti állomásra, ahol a csakhamar befutó makói vonatról leszálló terroristáknak átadták őket.
Mindhármat betuszkolták egy teherkocsiba, amelyben már a Makóról hozott túszok egy része elhelyezve volt.
A teherkocsiban kevéssel azelőtt állatokat szállíthattak, mert padlója piszokkal, trágyával volt tele. Két terrorista Návay Lajossal és Nagy István makói földbirtokossal, akit szinten túszként hurcoltak el, tisztíttatta ki a vagont s velük hozatott abba friss szalmát.
Szentesen beszállították a vonatba a Molnár István vörös-őrparancsnok által elfogott túszokat is, köztük dr. Kiss Béla városi főjegyzőt, a közélelmezés vezetőjét. Mikor ennek a vasúti állomáshoz való kikísérését egy asszonyokból álló csőcselék meglátta, reámutatva azt kiabálta a terroristák felé:
-Ez küldött minket legelni, mire az egyik bőrkabátos vissza is felelt:
Most majd mi küldjük legelni.
A terroristák vonata április 29-én reggel érkezett meg Félegyházára. Itt a vasúti kocsik mellett elhaladva két terrorista grófokat keresett. Mivel az egyes kocsikból azt a választ kapták, hogy nincsenek, továbbhaladtak, de csakhamar ismét visszatértek s most már kifejezetten a két Návayt keresték, őket csomagjaikkal együtt kiszólították a kocsiból és hátrakísérték a terroristáit elsőosztályú Pulmann-kocsijához, melyben a vész-törvényszék ülésezett. Vésztörvényszék elé állították Návay Lajost, Návay Ivánt és dr. Kiss Bélát. Návay Lajos kihallgatásakor azt adta elő, hogy egész életét a nép javára szentelte, sőt ezeket az érdekeket annyira támogatta, hogy emiatt közte és a csanádmegyei urak közt ellentétek is támadtak. Kívánta, hogy állítsák a budapesti forradalmi törvényszék elé, ahol igazolhatja magát s azért nem is fél az ítélettől. Erre a vésztörvényszék egyik tagja: Varga kérdést intézeti néhány ottlevő csanádmegyei kommunistához:
- Igaz-e az, amit ez az ember beszél? Mire azt a választ kapta:
- Lári, fari, olyan mint a többi.
Ezután hozzá és Návay Ivánhoz azt a kérdést intézte Varga:
- Tudja-e, mi az a kommunizmus?
Mire az egyik Návay azt felelte, hogy sokat olvasott róla, de részleteiben nem ismeri.
Amikor is Varga intve a terroristáknak, kiadta a parancsot:
- Vigyétek és tanítsátok meg a kommunizmusra.
Ezután Návay Lajost, Návay Ivánt és a szintén kihallgatott dr. Kiss Bélát 5 bőrkabátos terrorista közrefogta és karonfogva elvezette őket a vasúti pályatest mellé a vasúti étterem épületével szemben, az utolsó sínpáron kívül eső s vörös katonák által már néhány perccel előbb megásott gödörhöz. Itt Kis Géza, Kis Péter, Jahovics János, Lázár Andor, Engi Lajos Sándor terroristák revolvereikkel a három áldozatot lelőtték. Az első lövést dr. Kiss Béla kapta, aki nyomban összeesett, a második Návay Ivánt érte, de nem sebesítette halálra; erre újabb lövést kapott arcába. Ugyanebben a pillanatban lőtt az egyik terrorista Návay Lajosra s mikor elbukott, ismét rálőttek, Engi Lajos Sándor terrorista pedig rohamkéséi kirántva, ezt a már földön vonagló Návay Iván szívében megforgatta, majd visszatérve a vonathoz, a vértől csepegő rohamkését mutogatta s dicsekedve mondta el, hogy a szakállas burzsuj a golyótól nem halt meg s ezért megforgatta szívében a rohamkést.
Így végezte éleiét dr. Kiss Béla, aki a köz érdekében mindig pártatlanul dolgozott, Návay Iván, aki senkinek az életében nem vétett és így lett a Kun Béláék szocializmusának nagyobb dicsőségére terroristák áldozatává az a Návay Lajos, aki egész életében a népjólétért küzdött s kinél szociálisabb érzékkel aligha dolgozott magyar politikus.
A szörnyű vérengzés még a proletárok körében is megütközést keltett. Ezt igazolja az alábbi jelentés, amelyet a hadügyi népbiztosság 1919 május 3-án délután fél őt tájban kapott: "Népbiztos elvtárs távirati parancsára jelentem, hogy Kiskunfélegyházán átvonuló terrorista század által agyonlövetett Návay Tamás (?), dr. Galambos (?) és dr. Doha Ferenc (?| ügyében a vizsgálatot lefolytattam. Nevezetteket Makóról a terroristaszázad hozta magával, amelynek parancsnoka Szabó nevezetű vörösterror-katona volt. Főparancsnokuk Cserny volt tengerész.



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2021 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés