Haz�nk�rt - Lakatos P�l F�oldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltûntem?                                                  
  Fõoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszõkítõk  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimbõl  |  Szabadkõmûvesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Õseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Tengiz magyar áldozatai

Lakatos Pál:A milliárdos Kádár-fattyak felejtenék Tengizt  Nyomtatható változat 
A „rendszerváltókat” nem rendíti meg még a kínhalál sem

Végeláthatatlanul hosszú sorban vánszorognak el mellettem, a nemlét országútján Csernobil, Orenburg és Tengiz halottai. A féktelen közöny és felelõtlenség kifosztottjai. Erkölcseikben tiszták, holtukban hite hagyottak. A szenvedés utolsó óráiban magukra maradtak, akiknek zsebeit, még a koporsóban fekve is, kiforgatták Kádár egykor hû vazallusai, az eszme tovább éltetõi, a hajdan volt, tolvaj trükkjeikkel ma milliárdossá lett KISZ-hercegek. A lelkiismeret náluk mindig is hiánycikk volt, a szolidaritás meg üres szólam csupán. Kiüresedett szavak hagyják el szájukat, szív nélküli mondatok hazug alakzatát alkotva. Hiteltelen önjelölt fõvezérek õk, akiknek a „baka” becsületessége fölösleges kolonc csupán. Számukra a becsület szemétre dobandó cicoma. A mindennapok prostituáltjai, a politika kéjencei, akik fölé nemesednek még az utcasarkon bájaikat kínálgatók is.
Most már hetek óta sorjáztatom egymás után az állami „gondoskodás” áldozatainak neveit. Az egykori Szovjetunió mementójaként örökül ránk hagyott, Csernobilban, Orenburgban, Tengizben elhalt magyarjaink kegyetlen sorsát, s az életben maradottak fájdalmasan és vádlón csöndes jajgatását.
A tengizi magyar halottak panteonja most újabb névvel gyarapodik. A képzelet emlékmûvére felvésem a váci ÉPFU gépkocsivezetõ, Király Tibor nevét is, aki egy vizeskocsiról leesve fejezte be földi létét Tengizben. Aztán, van olyan is, akinek még neve is a feledés homályába veszett. A szõdi Hoffer Pál, amikor kerestem, beszélt nekem a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat két dolgozójáról, akik egy kivilágítatlan vasúti átjáróban, egy busz és egy vonat összeütközésekor lelték halálukat. De ugyanõ említette azt a férfit is, aki egy téli nap péntekjén érkezett dolgozni a kazah sivatagba és szombatról vasárnapra virradóra fagyott meg a táborbéli posta épülete elõtt, mínusz 30 fokban.
Aztán a Heves megyei Erken élõ Farkas Orbán 2003. áprilisában 18, Tengizben dolgozott, de az ottani betegségek következtében itthon meghalt, egykor volt munkatársa tragédiájáról beszélt, a már sokszor emlegetett Wennesz Istvánnak. Az elhunytak neveit felsorolni nem merte, mint akkor mondta, árvíz pusztított a házában, s attól félt, ha kitudódik, hogy „eljárt” a szája, az állam nem fizeti ki a kárát.
S ha már az imént említettem a még szerencsére élõ Hoffer Pált, idézek egy 2006. március harmadikán keltezett levelébõl. A keltezésre nézek, s látom, a feladás helyszínéül Kékestetõt jelölte meg a levélíró, tehát akkor is szanatóriumban volt, s tõle tudom, most is oda készül. Ezt írta tehát, három esztendeje, a tüdõasztmában is szenvedõ Hoffer Pál: „1988. március harmadikától 1995. július huszonkilencedikéig dolgoztam Tengizben, mint gépkocsivezetõ, a Vegyépszer szerág divízióján.
Jelenleg 100 százalékos rokkant vagyok, betegségeim a mozgáskorlátozottságtól a tüdõasztmáig terjednek. Hazajövetelem óta is kórházi, szanatóriumi kezelésekben részesülök.
A nyugellátásommal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy nem a teljes jövedelmem után számolták ki a nyugdíjamat.”
Itt megszakítom az idézetet, hogy ezt az utolsó mondatot adatokkal is magyarázzam: Hoffer Pál évi 666 ezer forint után fizetett adót az APEH-nek, a nyugdíjbiztosítónál viszont a Vegyépszer csupán évi 144 ezer forinttal jelentette be, tehát sem a túlórát, sem pedig a veszélyességi pótlékot nem számolták el neki, így 1999-ben havi 38 ezer forintos nyugdíjat állapítottak meg, ami 2006-ban 44 ezerre emelkedett.
S akkor folytatom a levél idézését: „A gépkocsimban, a mérõkészülék, amely a gázszintet mérte, állandóan sípolt. A vezetõim azt mondták, biztos rossz a készülék.
Több ember is meghalt a területen és én szállítottam õket a gurjevi kórházba.”
Legalább 100 kiló iratot forgatok naponta a kezemben, a tengiziek dokumentumai ezek. Köztük orvosi leletek, újságcikkek, kérvények, segítségkérések, ügyvédi felszólítások és visszautasítások, bírósági tárgyalások jegyzõkönyvei, különbözõ hatalmasságoknak írt levelek. Majd ezekbõl is idézek jkésõbb, de most részletet közlök egy, az építkezést megelõzõ, Tengiz környéki helyszíni bejárásról készült, 1985-ben íródott jelentésbõl: „ A nyári középhõmérséklet (Tengizben) nappal +40, 45 C- fok, éjszaka 28-30 C- fok. A téli középhõmérséklet nappal -25, -30 C-fok, éjszaka -25 fok. Ehhez társul egy nyári állandó kelet-nyugati, igen erõs szél, ezen belül 40-50 nap 80-150 km/óra a szélerõsség, és 7-8 nap kifejezett vihar, amikor a szabadban dolgozni nem lehet. (…) Állandó a porfúvás, tekintettel arra, hogy ez a terület sivatagi jellegû, apró, 10-40 cm magas, szétszórt bokrokkal.”
A Szovjet Olajipari Minisztérium Össz-Szövetségi Kõolajipari Biztonságtechnikai Tudományos Kutató Intézet tájékoztatót készített, a Tengizbe induló, Vegyépszer által „toborzott” munkásoknak, amit állítólag elfelejtettek velük ismertetni, a „munkavédelmi oktatáson, mint ahogy nem tartották be a 8/1982.(VII. 13.) EüM rendeletet, amely a külföldön munkát vállalók egészségi alkalmassági vizsgálatáról, és egészségügyi ellátásáról szól. Ez, 3. pontjában rendelkezik a következõkrõl: „Az orvosi vizsgálatot és az egészségügyi felkészítést a következõk végzik: (…)
-ha a kiutazás fokozottan járványveszélyes vagy egyéb egészséget veszélyeztetõ nehéz klímájú területre történik, az a-b pont szerint elvégzett vizsgálatok figyelembe vételével az Orvostovábbképzõ Egyetem Fertõzõ és Trópusi Betegségek Tanszéke.” Nos, Tengiz esetében nagyon sok munkát vállalónál, így Wennesz Istvánnál is, ez a vizsgálat elmaradt.Nála 1991-ben.
De nézzük meg, hogy mit tartalmazott, az imént említett, olajipari minisztérium, néhány sorral ezelõtt jelzett intézetének tájékoztatója Tengizrõl: „A tengizi atmoszféra legelterjedtebb szennyezõ anyagai közé sorolhatók a kénhidrogén, a kén-dioxid, a szénhidrogén, a nitrogénoxidok. Ezek a kõolaj és a gáz kitermelése, fúrása, elõkészítése, szállítása, feldolgozása, valamint égése során keletkeznek. Ha a személyzet hosszabb ideig tartózkodik kénhidrogénnel szennyezett közegben, megszokja a szagot, ezért anélkül is mérgezõdhet, hogy érezné a kénhidrogén jelenlétét. Hétszáz mg/köbméter koncentrációjú kénhidrogén 15-30 perces hatása kötõhártya-gyulladást, náthát, hányingert, hasmenést, légszomjat, köhögést, mellkasi fájdalmakat, szívdobogást, fejfájást, gyengeséget, idõnkénti önkívületi vagy izgalmi állapotot idéz elõ- elmezavarral. Hasonló koncentráció tartósabb belégzése légcsõhuruthoz, vagy tüdõembóliához vezethet. Meg kell jegyezni, hogy még viszonylag alacsony kénhidrogén tartalom mellett is kárt szenved az idegrendszer, a szív- és érrendszer, a nõi nemi központi funkciók.”
Az imént felsoroltak annyira lényegtelenek, annyira említésre sem méltó hatások, hogy ezekrõl akár még el is lehet felejteni értesíteni a Tengizbe indulókat. Mert errõl, állítólag, elfeledkeztek. Ennyi feledékenység már nem lehet a véletlen mûve. Ezért írom már kezdetektõl fogva, hogy ezeket az embereket a vágóhídra küldték, s kísérleti nyulaknak tekintették õket.
Lehet-e a veszélyhelyzetet még fokozni? Tengiz esetében igen! Az 1992. szeptember ötödikén megjelent Népszabadság a tengiziek utólagos kutatásait erõsíti, hiszen már akkor megírták, hogy „A világ mindeddig csak két szovjet atombomba-kísérleti teleprõl tudott, Szemipalatyinszkról és a távoli északi Novaja Zemljáról. Az alma-atai újságíró(Leo Vajdman) most fellebbenti a fátylat a harmadik, mindeddig a legszigorúbb titokban tartott atombomba-kísérleti teleprõl, Azgirról. Ezen a nyugat-kazahsztáni Gurjev körzetében levõ, félsivatagi, sztyeppés területen berendezett bázison tizenhat atombombát robbantottak fel az elmúlt években.” A figyelmes olvasónak azonnal eszébe jut az általam már leírt kifejezés: „Gurjev-Azgir-Tengiz Bermuda-háromszög”. Az eddig leírt veszélyforrások közé tehát felsorakozott az atombomba robbantás, a sugárzásveszély is. Prof. Dr. Köteles György, a Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató intézet igazgató fõorvosa, 2002-ben, többek között azt írta dr. Galgóczy Gábornak, az OKK-OMFI igazgató orvosának: „…igaza lehet az amerikai utódcég, Chevron jelentésének, miszerint a Tengizben dolgozó munkatársaik a legnagyobb sugárexpozíciót a helyszínre való repülés közben kapják, legalábbis Amerikából oda és vissza menet. Magyarországról való repülés a rövidebb távolság miatt nyilvánvalóan ennél kisebb.” Milyen szerencsések is ezek a magyarok, õk kisebb sugárdózist kapnak, arról azonban Köteles fõorvos úr is elfeledkezik, hogy a mi magyarjaink pedig, minden utazásuk alkalmával elrepültek a Csernobilhoz közel lévõ Kijev felett. Csak emlékeztetek, a csernobili atomkatasztrófakor 50 millió curie értékû sugárzó anyag szóródott szét. „Közép-és Kelet-Kazahsztán területének tetemes részén- szintén a Népszabadság írta le 1992-ben- a sugárszennyezettség mértéke, kazahsztáni tudósok szerint, a megengedett érték 25-500 szorosa.” Már nem is sorolom, hányféle veszély is leselkedett a Tengizben dolgozókra. De egyetlen orvosi vélemény- kivéve Mózsa professzort- sem erõsíti meg, hogy halálukban ezek az okok is közre játszottak, s az életben maradottak is emiatt szenvednek. Csak nehogy kártérítést kelljen fizetnie, az õket oda küldõ magyar államnak. Azaz bocsánat, elnézést kérek dr. Bükkerdõ Páltól a Vegyépszer Tengizi Fõigazgatósága Üzemegészségügyi Szolgálata vezetõ fõorvosától, aki Tengiz- Magyarújvárosban (Szovjetunió), a kazinbarcikai lakhelyû Silimon Évának, a következõ szövegezésû orvosi beutalót adta a kezébe, 1987. november 27-én: „T. Fül-Orr-Gégészet! T. Megyei Üzemegészségügyi (Csepel) Szakrendelés! Kérem a beteg szíves szakvizsgálatát- és szakvéleményét. Nevezett külföldi munkahelyen dolgozik, kénhidrogén-veszélyes munkahelyen.” Nocsak, mégis kénhidrogén-veszélyes volt az a munkahely. Akkor viszont ott egészségkárosodás is bekövetkezhetett. No nem! Azt már nem! Legalábbis az eddigi hivatalos iratok ezt bizonyítják.
Bár néha elszólják magukat ezek az urak, ha éppen nem a tengiziek egészségi állapotáról kell, az állami hivatalosságok részére, szakvéleményt írni. A Köteles György szerkesztette Munkaegészségtan 2000 címû könyvben Ungváry György, a 250. oldalon a következõket írja: „Bár az ionizáló sugárzások többféle kromoszómaváltozást idéznek elõ, a biológiai dózisbecslésben az ún. dicentrikus és gyûrû alakú kromoszómák mennyiségét veszik alapul, ugyanis ezek más ok folytán ritkán fordulnak elõ.” Csak sugárzás következtében, teszem hozzá én, miközben azt is megjegyzem, hogy Wennesz István kromoszóma számában abnormális eltérést állapítottak meg. Ugyan mitõl lehet ez? Magyarországon nincs a megengedettnél nagyobb sugárgázás, Tengizben sem volt, mondják, még a repülõgépen ülve, a Csernobilhoz közeli Kijev fölött repülõgéppel elröpülve sem károsodhatott a szervezet. Akkor, mégis honnan ez az eltérés, amit egyébként egy 2005-ös, egri vizsgálatkor már igyekeztek eltûntetni. Ekkor írta oda a lelet végére Wennesz úr, hogy „Úgy néz ki, csoda történt, mert a kromoszóma aberrációm, a 7 százalékos, 2005-ben nincs jelen.” S ha én nem hiszek a csodákban, a megmagyarázhatatlanban? Ha netalán arra gondolok, hogy ezzel a gyógyulási „kísérlettel” esetleg egy korábbi véletlen õszinteséget kívánnak leplezni. Azt, amikor leírták az igazi betegséget. Vagy talán a magyar egészségügy ekkora csodákra képes? Ezután már csak a holtak föltámasztása következhet. Ami pedig ugye csak egy valakinek, Jézus Krisztusnak sikerült. Gyanakodhatok tehát továbbra is?
Most pedig idézetek következnek, elõször a Der Spiegel címû német lap 1990-es 49. számából: „A Kaspi-tenger északi részén a minisztérium (a Földgázminisztériumról van szó, L.P.) a világ egyik legnagyobb ismert földgáztelepe felett rendelkezik, amelynek a kiaknázása óriási mérvû kockázatot rejt magában. A Föld mélyében található gáz rendkívül jelentõs kéntartalommal rendelkezik, térfogatának egyharmadát kénhidrogén és egyéb mérgezõ anyagok, mint pl. a rettegett merkaptán (bódító jellegû gáz, L.P.) teszik ki. Emellett a föld alatti lelõhelyek több mint 700 atmoszféra túlnyomás alatt állnak, összehasonlítva, ez egy atomreaktor kazánjában lévõ nyomás ötszörösének felel meg. (…) Kezdettõl fogva iszonyú balesetek történtek-számol be Konstantin Kivva, egy most kiküldött szakértõi bizottság tagja. Szinte egyetlen fúrólyukat sem lehetett, az áttörés utáni elsõ napokban tömíteni, számos csõvezeték rendkívül gyorsan korrodeálódik és eddig több mint 50 millió köbméter gáz távozott a légtérbe.
A gázkitörések a környezõ településeket teljesen készületlenül érték. Mivel a kénhidrogén nehezebb a levegõnél, szabályszerû gázbúrák jöttek létre a falvak felett. Kivva errõl így számol be: „Az utcákon vérzõ orrú gyerekek estek össze, az egész olyan volt, mint egy gáztámadás”. Riadt emberek ezrei menekültek a sivatagba, segítség hiányában azonban kénytelenek voltak visszatérni falujukba.
A létesítmény leállítása helyett Csernomirgyin (a földgázminiszter, a Szovjetunió Kommunista Pártja késõbbi fõtitkára, L.P.), a „Mingasprom-herceg” végül 3000 gázálarcot osztatott ki a környezõ települések lakóinak. Elbocsátották az eljárást bíráló mérnököket, meghamisították a levegõ gázkoncentrációját illetõ mérési adatokat.
„Ezek a cinikusok”- mondja Vagyim Meherjakov, asztraháni környezetvédõ, ráadásul még azt állították, hogy a gázálarcokkal a szülõk csecsemõiket is megvédhetik a gáztól”. (…)
A környezetvédõ csoportok már frontba tömörülnek a kõolaj- és földgázkomplexum jelenlegi legnagyobb fejlesztési projektje, a Kaspi-tengertõl északra található olajmezõkön létesítendõ, 6 milliárd dollárba kerülõ tengizi vegyi-és gázkombinát létrehozása ellen, amelyet a Kõolajipari Minisztérium 1988 óta, az Occidental Petroleummal és az olasz Eni céggel közösen szorgalmaz. Ugyancsak tömeges tiltakozást vált ki az Elf Aquitaine és a Chevron olajkonszernek részére tervezett teljes kitermelési koncessziók odaítélése ebben a régióban.”
Az amerikai Chevron cég azóta többségi tulajdonos a tengizi földgáz- és olajmezõkön, s miközben a cikk 1988-ról beszél, a magyarok, „hála” Marjai Józsefnek, már 1986 óta Tengiz rabszolgái.
Újabb adatok 1992-bõl, de most már az orosz Nyeftyanoje hozjajsztvo összesítésébõl: „A kéntartalmú ásványolaj elõfordulások kiaknázása fokozottan szigorú környezetvédelmi elõírásokba ütközik. Az egyedülálló tengizi ásványolaj elõfordulást a rétegfolyadék rendellenesen magas kénhidrogén tartalma jellemzi. (…) Az 1989-1990-es idõszakban a tengizi elõfordulásokon kutatófúrásokat és kútvizsgálatokat végeztek. A fáklyákra nyersolajat és fõként gázt adnak, melyek jelentõs mennyiségû kénhidrogént (0,27, ill. 5,34/g/s) tartalmaznak. 1989-ben a „Tengiznyeftygaz” TE 15,1990-ben pedig még további 16 kút vizsgálatát folytatta le. A számítások szerint a kutak vizsgálata során több mint 70 tonna kénhidrogén kerül a levegõbe.”
A hitetlenkedõ vagy a parancsra teljesítõ orvosok figyelmébe ajánlom a Vetyerinarija 1992-ben megjelent írását, amelyben a szarvasmarha ártalmas gázok jelenléte melletti viselkedési formáját vizsgálják. A kutatók összegzése alapján az alábbi következtetések vonhatók le: „A félreismerhetetlen tünetek megjelenése elõtt 10 nappal az állatok könnyezni kezdtek. Étvágyuk jelentõs mértékben csökkent, testhõmérséklet 37 C fok, vagy kisebb, folyamatos kérõdzés. Az érverés és a légzésszám emelkedik, a szívverés gyengül, alig észlelhetõ. A látható nyálka- és kötõhártyák anémiásak (vérszegények), a pupilla szûkült. (…) Az ingadozó járás és a hátsó végtagok gyengesége a nyaki, a pofaizomzat és a fülek görcsös remegésével párosult.
A kényszervágásra került állatok boncolásakor, az esetek többségében világospiros vért és laza szívizomzatot figyeltünk meg. A koponya feltárásakor az agyvelõben vérömlenyeket, aszimmetrikus elhelyezkedésû szürkés foltokat, az agykamrában sárgás folyadékot találtunk.
(…) A Gendob állami gazdaságban a tehenek gyógyítására felhasznált különbözõ készítmények nem vezettek eredményre, ezért az állatokat, beleértve a 10 súlyosan beteg állatot is, egy erdei legelõre szállították ki ( a zárt istállóból). A harmadik napon valamennyi állat testhõmérséklete 38,5-39 C fokra emelkedett. A klinikai tünetek szûnõfélben voltak. Tíz nap alatt a tehenek állapota normalizálódott és a továbbiakban megbetegedéseket nem észleltek.
(…) A.P. Onyegov és társai (1972) utalnak arra, hogy az állatok rosszul szellõztethetõ zárt istállóban való huzamosabb tartása eredményeképpen emelkedik a széndioxid, az ammónia, a kénhidrogén, a metán és más ártalmas gázok koncentrációja, így azok mérgezõ hatást fejtenek ki az állatok szervezetére és komoly patológiás elváltozásokat okoznak.”
Az állatkísérletek után világosabbá válik számunkra, hogy miért tûnt el az az 58, ügyvédnek átadott, volt tengizi magyar munkás holttestének boncolási jegyzõkönyve. S az is vélelmezhetõ, ha gyakrabban mehettek volna az emberek szabadságra, egészségesebbek maradtak volna. S az sem lehet véletlen, hogy a földgázmezõn dolgozó amerikai és orosz munkások naponta lényegesebben kevesebb munkaórát teljesítettek, mint a mieink. Sõt, ezt a kevesebb munkaidõt is úgynevezett osztott mûszakban töltötték el. S ha ezek a következtetések helyesek, márpedig miért is ne lennének azok, akkor még inkább nem értem, miért nem lehet megállapítani a kiküldõ, a Vegyépszer, illetve a magyar állam mulasztását, s a holtak hozzátartozóinak, s az életben maradott leszázalékoltaknak kártérítést fizetni. Egy jogállamban az ember érdeke lenne az elsõrendû, s nem holmi hazugságokkal elkenni a bajt, elbújtatni a felelõsöket. Jogállamot említettem, s nem Magyarországot.
Az orosz Nyeftyehímija 1991-ben, a 31. számában, Tengizrõl a következõképpen írt: „A tengizi kõolaj-elõfordulást 1979-ben tárták fel a Kazah SZSZK gurjevi területén, Gurjev városától 150 km-re dél-keleti irányban, a Kaszpi-tenger északkeleti partvidékén.
Az elõfordulás telephatárát egyezményesen mínusz 5100 m-es szinten állapították meg. A termelõ rétegek nagy mélységben és bonyolult bányaföldtani viszonyok között helyezkednek el, amelyek rendellenesen magas rétegnyomásokkal, az olajban és a gázban agresszív komponensek (kénhidrogén, széndioxid) jelenlétével párosultak. (…) A tengizi ásványolaj megkülönböztetõ sajátossága a jelentõs merkaptán (bódító gáz) tartalom .”
Most már valóban tisztában lehetünk azzal, az orosz és német adatok alapján is, hogy milyen természeti körülmények fogadták a magyar dolgozókat a kazah Kánaánban, Tengizben. Legalábbis, ha a hivatalos véleményeket nézem, csakis Kánaánról lehetett szó.
Ezzel szemben az emberek emlékeznek és beszélnek. Földes Béla például azt mondta: „…általában, ha gázszagot éreztek, mindig volt egy-két infarktus és rosszullét”. Dr. Mózsa Szabolcs tudományos fõmunkatárs, az orvostudomány kandidátusa, a tengiziek igaz támogatója, tanulmányában a következõket írja: „…amerikai munkaegészségügyi szakirodalomban találtam meg azt az egyetlen, s másutt ezt nem tárgyaló közleményt, amely a kénhydrogént cardiotoxius (szívet mérgezõ) hatásúnak, cardiotoxinnak írja le. Ha ez igaz, akkor a tengizi cardiológiai (szív) panaszok is összefüggésbe hozhatók a gázmérgezéssel. A munkaártalom tehát itt sem zárható ki, hiszen a jogszabályok szerint teljesen, így cardiologiailag is egészséges emberek mentek ki Tengizbe. Vagy, ha nem: Ki engedte ki õket és milyen orvosi alapelvek alapján? Ki vállalja annak felelõsségét, hogy esetleg latens (lappangó) szívbetegséget a tengizi esetleges gáz okozta szívizom-károsodás klinikailag manifesztté (kézzelfoghatóvá) tesz, a beteg munkaképessége elvész és ki fizeti a kártérítést a bírósági végzés után?”
Dr. Mózsa Szabolcs ez utóbbi kérdésében tévedett. Nálunk a felelõsöket senki nem keresi, a bíróságok pedig- a hatalom igényének megfelelõen- csak elutasító döntéseket hoznak (Ez alól egy kivétel van, ennek az ismertetésére is sor kerül majd.)
De következzék még néhány tengizi munkástól vett idézet. Hegyi Antal 1987-ben jött haza az akkori Kazah SZSZK-ból: „…ha a mûszerek gázt jeleztek, az éjszakai mûszakban a munkások mellé buszt adtak.”
Kalmár László (1987-89 között dolgozott Tengizben): „…értékeket nem a valóságnak nem a valóságnak megfelelõen jegyezték fel. A hasmenéssel jelentkezõ munkásokat nem vették fel betegállományba.”
Kovács Gábor szerint, aki három hónapot dolgozott a gázmezõkön, „…az orvosok a szembetegségek okaként a tengizi ártalmakat is felvetik, de nem írják le. Miért? Kint tartózkodásom alatt a gázmérõ eszközöket nem használták, a naplót nem vezették, ellenõrzés nem volt”. „Nem akarok bíróságra járni”, mondta az egyik orvos.
Kállai László szerint több esetben teljes impotencia alakult ki. Trajer Dezsõ 1986-ban, néhány hónapot dolgozott a tengizi bázison. Állítása szerint a ruháján keresztül injekciózták be, miután a feleségének telefonon panaszkodott.
Sor kerül még dr. Mózsa összegezésének ismertetésére, ám mai részünk befejezéseként álljon itt egy tõle vett idézet: „Dr.Bükkerdõ Pál rendkívül korrekt nyilatkozata jelzi a helyi hatalom és politika minõségét , az emberközpontú ipari vezetés gondoskodását az õt eltartó munkavállalókról:…a legtöbb vezetõ, közép és felsõ vezetõ rendre arra kér, hogyha lát valakit a betegszobán, hogy…küldd csak el, Pali, dolgozni!
A cél, láthatóan a prémium biztosítása, vagy a betegek hazaküldése, az olyan munkavállalóké, akik betegségüket nem csekély arányban munkavégzésük során szerezték, a nem kielégítõ munkakörülmények között. Ez is az egyik lehetséges oka a munkaártalmaknak, akkor is, ha ennek elismertetése rendkívül nehéz, vagy sokszor teljesen lehetetlen. Legjobb tanú a néma tanú, ezért mindenkitõl meg kell még idejében szabadulni, aki kellemetlen bizonyíték lehet a kárunkra. Ez sem új szemlélet a magyar iparszerkezetben. De kinek a javát szolgálja ez?”









 Nyomtatható változat (új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősánek!


2004-2024 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés