Haz�nk�rt - Lakatos P�l F�oldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltûntem?                                                  
  Fõoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszõkítõk  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimbõl  |  Szabadkõmûvesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Õseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Könyveimbõl

Lakatos Pál: Vörös milliárdosok Németh Miklós Tündöklése és újabb tündöklése -- Karrier a javából  Nyomtatható változat 
– Németh Miklós az átalakulás miniszterelnöke, a '89-es nagy határnyitó. Ez a kép alakult ki Grósz Károly unokaöccsérõl. Síklaky István közgazdász azonban állítja, hogy a szocialista politikus közismertségét, a nemzetközi pénzvilágban ma is fennen ívelõ karrierjét egészen másnak köszönheti. Kezemben van Síklaky Istvánnak egy nyilvánosság elé még nem került írása, amelyben az egykori miniszterelnökrõl a következõképpen ír a címben: Németh Miklós, az újragyarmatosítás kulcsembere.

– Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a klasszikus gyarmati rendszer megszüntetése után a nemzetközi pénzvilág nagyon átgondoltan, szakszerûen és eredményesen végrehajtotta a világ újragyarmatosítását. Ez annyiból új, hogy jogilag nem nyúl hozzá a gyarmatosított államok szuverenitásához, valójában azonban gazdasági eszközökkel, nevezetesen az eladósítással, az ennek alapján történõ zsarolással és a gazdaságpolitikának a nemzetközi Valutaalap révén való meghatározásával függõ helyzetbe hozta ezeket az államokat. Ezt a helyzetet pedig arra használja ki, ami a klasszikus gyarmatosításnak is a célja, hogy az ott termelt értékeket kiszivattyúzza, minél nagyobb mértékben. Ebbe a státusba került a szovjet birodalomból való kiválása után Magyarország, és ennek a kulcsembere Németh Miklós, amit kész vagyok igazolni.

– Németh Miklós 1987. júniusától az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai tit-kára, majd 1988. õszétõl '90 tavaszáig miniszterelnök. De ha a tevékenységét értékelni akarjuk, akkor vissza kell nyúlni az Országos Tervhivatalig. Gyors karrier az övé, szerepe a visszás átalakulásban jól tetten érhetõ.

– Amikor azt mondom, hogy Németh Miklós az új gyarmatosítás kulcsembere, távolról sem azt akarom mondani ezzel, hogy valami magányos harcos lett volna. A kommunista nómenklatúra felsõ rétege a nyolcvanas évek elején már tisztán látta, hogy a szovjet birodalom összeomlása napirenden van. Most visszapillantva egyértelmûen megállapítható, hogy egy jól átgondolt stratégiát dolgozott ki ez a felsõ réteg arra, hogy a szovjet összeomlás után megtart-hassa hatalmi és anyagi pozícióit az új világrend keretében. Ezt pedig úgy érte el, hogy a Magyarország fölötti gyarmatosító pozíciót átjátszotta a nemzetközi pénzvilág számára, tehát ez ennek a vezetõ rétegnek kollektív, kidolgozott stratégiája volt. A végrehajtásban viszont, a kritikus idõszakban, a fõszerep Németh Miklósnak jutott.

– Szóljunk Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikájáról, azokról a törvényekrõl, amelyeket a magyar Parlament Németh Miklós miniszterelnöksége alatt hozott meg. Elsõként, máig ható erõvel, az úgynevezett spontán privatizációs törvényt emlegetik nagyon sokan, mint bûnt, mint rosszat.

– Ez az, ami miatt a leginkább el kell marasztalni Németh Miklóst, mert az adósságállomány alakulása olyan, amilyen. Az azonban tény, hogy Magyarország termelõ nemzeti vagyonának a zöme az elmúlt tíz évben egyszerûen elolvadt és megszûnt. Úgy szûnt meg, hogy még csak nem is a külsõ adósság fedezésére fordítottuk. S ennek a feltételeit Németh Miklós regnálása alatt teremtette meg az akkori Parlament. Pontosan három összehangolt törvénnyel: ez a társa-sági törvény, az átalakulási törvény és a csõdtörvény. Ezek a törvények gyakorlatilag a kommunista vezérigazgatók tulajdonába adták a magyar termelõszféra vállalatait. Ezek a vezér-igazgatók pedig, élve a lehetõséggel, azt a termelõ vállalati szférát, amely jogilag a nép vagyona volt a kommunista alkotmány szerint is, jogilag is a saját magántulajdonukká tették. Azzal a korrekcióval, hogy ezt a magántulajdont megosztották a kommunista politikai vezetõkkel és a nyugati tõkével. Ezzel vásárolva meg azt a biztonságot, amivel a saját pozíciójukat megtartották. Tehát ekkor dobták a “gyeplõt” a kommunista vezérigazgatók közé, akik ezzel a szabadsággal kitûnõen élve, a következõ privatizációs évek alatt – elég rövid idõ alatt a zöme végbe is ment – végrehajtották a magyar termelõ népvagyon széthordását.

– Nem véletlen, hogy a népnyelv ezt a törvényt spontán privatizációs törvénynek nevezi. Benne rejlik a kifejezésben az is, hogy ellenõrizhetetlen módon történt. Nem volt meg a jogi ellenõrzése annak, hogy miképpen zajlik a privatizáció Magyarországon.

– Igen, és az is indokolja ezt a találó spontán megnevezést, hogy a hivatalos felsõ vezetõk is azzal hárították el a felelõsséget, hogy nem õk rendelkeztek arról, hogy X nagyvállalat XY kommunista vezérigazgató vagy a retyerutyája tulajdona legyen. Ezzel szemben az az igazság, hogy olyan jogi keretet hoztak létre, ami a közember számára átláthatatlan, és lehetõvé tette azt, hogy ez a kommunista vezérigazgató megkaparintsa a magántulajdonát és késõbb aztán továbbadja, átjátssza.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy mire az Antall-kormány, az átalakulás kormánya 1990. májusában megalakul Magyarországon, addigra Németh Miklós idejében hozott törvények segedelmével a gazdasági hatalom teljes egészében a kommunisták kezébe kerül.

– Igen, így van. Egész pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a termelõ állami vagyon fölötti tulajdonosi rendelkezés ténylegesen a kommunista vállalati vezetõk kezébe került, éppen a Németh Miklós-féle törvények folytán. Tehát az Antall-kormánynak nem volt jogi alapja ah-hoz, hogy beleszóljon ezeknek a vállalatoknak az életébe. Az Antall-kormány parlamentje megváltoztathatta volna ezeket a törvényeket, most ne beszéljünk arról, hogy ezt miért nem tette meg.

– Volt-e valami hallgatólagos megállapodás arra vonatkozóan, hogy ezek a volt kommunista vezetõk megkapják a gazdasági hatalmat, ugyanakkor viszont a megalakult új utódpárt, az MSZP anyagi támogatását ezen a gazdasági hatalmon keresztül próbálják késõbb megoldani. Magyarán a kiváltságokért – feketén – fizetnek.

– Nekem nincs tudomásom arról, hogy erre vonatkozóan vannak-e írott vagy rögzített dokumentumok. A tények azonban azt igazolják, hogy ez egy tervszerû lépéssorozat volt, hiszen azóta nagyon sok tény napvilágra került, amely bizonyítja, hogy az állami termelõ vagyon fölötti osztozkodásnak egyik eleme az MSZP anyagi hátterének biztosítása volt. Egy másik eleme az MSZP-s politikai vezetõk vagyonnal való ellátása, és a harmadik eleme – amint már említettem – a külföldi tõkének egy jelentõs rész juttatása annak érdekében, hogy a nemzet-közi pénzvilág elfogadja ezt az új hatalmi váltást.

– A privatizációnak abban a kezdeti idõszakában kétféle megoldási lehetõsége volt: az egyik, hogy azokat a gyárakat, üzemeket, amelyeket el akarunk adni akár külföldinek, akár belföldinek, fölfejlesztjük, és mint értéket adjuk el, vagy pedig teljességgel leromboljuk és értéktelen-ként próbálunk megszabadulni tõle. Ez az utóbbi ment végbe…

– Csak én másként fogalmazok, mert itt nem a megszabadulás gesztusát látom, hanem azt, hogy azért tették értéktelenné és csökkentették nagyon átlátszó eszközökkel minimálisra a termelõ vállalatok értékét, hogy a kiszemelt külföldi tõkés mintegy ajándékba kapja, és ezért háláját kifejezze azoknak, akiktõl kapta.

– Magyarán: beveszi utána részesnek a volt kommunista vezetõt?

– Részint úgy történt, hogy a volt kommunista vezetõ résztulajdont kapott, részint pedig úgy, hogy egy biztosított pozíciót kapott a vállalat vezetésében, ami egy állandó, ismert eljárása a nemzetközi tõkének a vele szövetséges helyi vezetõkkel szemben. Ennek történelmi hagyománya van. Már Metternich, amikor a bécsi forradalom elkergette, a londoni bankároknál keresett menedéket, mert elõzõleg olyan õket, kiszolgáló intézkedéseket tett, aminek nagy része volt a forradalom kitörésében, éppenséggel a magyar forradalom kitörésében is. Németh Miklósnál ugyanezt látjuk: a szolgálatai ellenértékeként kapott egy tízéves, jól fizetõ állást, nyilván nem azért, mert a nemzetközi szakmai színvonalból kiemelkedõ pénzügyi tehetség.

– Londonban az egyik banknál jelenleg személyzeti ügyekkel foglalkozó alelnök. Egyesek szerint még az ebédjegyeket is õ osztja szét a dolgozók között.

– Így van. És ugyanez a megszokott formula ment végbe Bokros Lajosnál, aki szintén a szolgálatai ellenértékeként,
vezetõ banki pozíciót kapott az EBRD-nél.

– A spontán privatizáció következtében hány munkahely szûnt meg Magyarországon?

– A spontán privatizáció és az azzal összefüggõ másodlagos jelenségek együttes hatásaképpen ebben a néhány évben másfél millió munkahely szûnt meg Magyarországon. Ez azóta is nyomasztja a magyar társadalmat, a munkahelyek jelentéktelen hányada aktivizálódott ismét.

– Hogyha össze kellene foglalni gazdasági szempontból mindazt, amit Németh Miklós-korszaknak nevezünk, akkor a közgazdász ezt miképpen tenné meg?

– A kommunista rezsim közjogilag a nép “tulajdonába” adta 1945 után a magántulajdonban lévõ termelõszférát és Németh Miklós regnálása alatt ezt a termelõszférát ugyanez a kommunista vezetés magántulajdonába vette át. Végeredményben tehát, ha összekötjük a kezdõpontot a végponttal, az történt, hogy a kommunista vezetõ garnitúra a második világháború utáni magántulajdonosoktól saját magántulajdonába rabolta el az “átalakulás” idõszakában a magyar termelõ tõkét.



 Nyomtatható változat (új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősánek!


2004-2024 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés