Kedves magyarok! Drogozzatok, vetéljetek, haljatok éhen, mert szükségünk van az országotokra! - ez a néhány sor volt olvasható 2005. április 28-án este az egyik nemzetinek mondott internetes hírújságban. A "levél" feladójaként a Matula üzemeltetõi voltak feltüntetve. Shalom, zárta a veretes felhívást az ismert zsidó köszöntéssel a provokáló. Ez a Matula hirtelen robbant be hírvilágunkba. Ennek szerkesztõi voltak azok, akik egy név beírása után, elektronikus úton azonnal visszaüzentek, az illetõ zsidó-e vagy sem. Egy reggeli tévés mûsor, hogy nagy legyen az égzengés, még népszerûsítette is õket. Élõ mûsorban mutatták be a mûsorvezetõk a provokátoroktól kapott válaszokat, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Havas Henrik és mások nem zsidók. Megbízhatóságukra jellemzõ, hogy egy rabbi is választ kért tõlük, az interneten keresztül, közölvén azt, hogy õ izraelita lelkész, a válasz azonnal érkezett: nem zsidó.
Matuláékról aztán kiderült, mert ez volt a szándék, hogy rögvest kiderüljön, egy zsidókból álló csapat állt a háttérben. Zsidóztak tehát egy jó nagyot, a zsidók. Mert nekik még ezt is szabad. Követik hû tanítójuk, a filozófus Heller Ágnes útmutatásait, amely szerint az antiszemitizmus gerjesztése növeli a zsidók összefogási érzését. Tehát, provokáljanak csak nyugodtan, ha pedig rázendít egy kisebbfajta kórus, s visszaküldi õket a jó édes kibucukba, vagy a beduinok mellé (ha megtûrik õket) a sivatagba, megsértõdnek.
Egyébként, ha csak tehetik, mindenhol zsidóznak, nyakra-fõre! Ezt teszik a Heti Hetesben, s mindenhol, ahol nyilvánosságból jut nekik bõven. Gyakran zsidózgat a televízióban kérdezõ, s ezt teszi a választ adó is. Õseik jussán. Tüntetõen és hivalkodóan. De mit kezdjünk ezzel a közzétett, magyaroknak szánt felhívásukkal? Ha azt mondom rá, hogy förmedvény, ugye még nem vagyok antiszemita? Bár ki tudja, antiszemita itt mindenki, aki meg meri mondani az igazat. Ha kimondom egy zsidó vallásúra vagy származásúra, hogy tolvaj, azonnal bíróságért kiáltanak. Üvöltik, hogy miképpen is merek én antiszemita lenni. Pedig csak egy tolvajról megállapítottam, hogy lopott. Hogy nagyon sokat lopott. Mit érdekel engem, hogy zsidó vagy nem zsidó. Bárki is lop ettõl a Hazától, hangosan utána kiáltok, loptál! Üvöltöm, hogy a rendõr, a bíró, az ügyész meghallja, fogják meg, tolvaj! Öt évvel ezelõtt, akkor még a Magyar Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorának fõszerkesztõje voltam, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) akkori és mostani ügyvezetõ igazgatója Strassbourgban a Zsidók Európai Kongresszusán a következõképpen beszélt: "Magyarországon a közszolgálati Magyar Rádióban vasárnaponként hallható, a kora reggeli órákban egy mûsor, amely folyamatosan támadja a Magyarországon demokratikusan megválasztott zsidó vezetõket." A Mazsihisz tiszta múltú vezetõje, aki munkásõrként is tevékenykedett egykoron, tulajdonképpen a Vasárnapi Újságról, munkatársaimról és rólam beszélt. Feljelentett bennünket, a világ hírügynökségei ugyanis azonnal szétszórták a rólunk, a Hazánkról kreált gyalázatos mocskot. Megkerestem Zoltait, akinek elmondtam, téved. A Vasárnapi Újság ugyanis - legalábbis akkor még - folyamatosan támadja a tolvaj vezetõket és sajnos a zsidó vezetõk között is szép számmal akad tolvaj. Egyáltalán nem antiszemitizmus, csupán a tények rögzítése. De megint csak kérdezem: mit kezdjünk Matuláék cinikus mondataival? Nem söpörhetjük az asztal alá, mint nem létezõt, mert akkor elismernénk, nekik mindent szabad. Szabad még a többségi nemzetet is gyalázni. S ha a rabbitanács terveit ismerjük, a Matula-csapat igazat mondott, amikor kijelentette; a zsidóknak szükségük van országunkra. Terveik szerint 2020-ig, legalább hétszázezer zsidót akarnak letelepíteni a Kárpát-Hazában. Mert ahol most élnek, ki tudja, meddig viselik el, hogy Mohamed hívei körbe zárták õket. Meg aztán itt nem kell sivatagból oázist varázsolni, hiszen oázis ez az egész Kárpát-medence, ahogy az Isten megteremtette, nekünk.
Ezek a provokatõrök nagyon felelõtlenek. Népharagot gerjesztenek, alattomosan. S aztán, ha céljukat elérték, bár soha ne sikerülne nekik! - retteghet a Klauzál-téri "kis-zsidó". Aki ugyanolyan kiszolgáltatott, mint a más valláshoz tartozó. Neki sincs kettõ, három, akár több országba szóló,útlevele, állampolgársága. Õ is máról holnapra él, mint mások, oly sokan. Õ is kiszolgáltatott a hitvány magyarországi hatalmasok kénye-kedvének. Õ is a kirablottak és kifosztottak táborába tartozik. Mégis a létét veszélyeztetik az ilyen alattomos üzengetések. Matuláék és más gyalázatos bajkeverõk! - vissza az agyarakkal! Az önmagukat magyaroknak valló polgártársaink nyugalmát feldúlni, biztonságát veszélyeztetni bûnös dolog. Csak azt nem értem, hol van ilyenkor a ma cinkosan hallgató igazságszolgáltatás? Miért nem kérik számon a bajkeverõket? Még egy kicsit õk is kivárnak? Ha így van, bûnrészesekké válnak, s az nagyon rossz ennek a Hazának. Nyilván ezt ismerhette fel az 1948-ban Karcagon, zsidó családban született Krausz Tamás történész is (édesapja Krausz György, édesanyja Stern Elza), amikor a közelmúltban Dalia Lászlónak Auschwitzról, a budapesti zsidótanács felelõsségérõl, Kasztner Rezsõrõl nyilatkozott, új könyve kapcsán. Krausz Tamás 1984 és 1989 között az MSZMP Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársa volt, jelenleg az ELTE BTK Közép-Európa Történeti Tanszékén és Russzisztikai Központjában docens, 1988-ban a Baloldali Alternatíva Egyesülés alapító tagja.
De elõször beszéljünk az imént említett Kasztner Rezsõrõl, akirõl a 2004. decemberében megjelent Degesz uram Demszky? címû könyvemben a Gestapo-ügynök volt a nácivadász Wiesenthal, a Mazsihisz székház titkai alfejezetben írtam. Most ebbõl idézek, s elõször is ismerkedjünk meg a Budapesten, a Váci utca 12-es számú ház falán lévõ (ebben a házban volt egykoron Rothschild Klára divattervezõ szalonja, ma az Estée Lauder termékeknek ad otthont) emléktábla szövegével: "E házban lakott 1944-ben dr. Kasztner Rezsõ (1906-1957), a holokauszt idején mint a Budapesti Zsidó Segély - és Mentõbizottság egyik vezetõje, élete kockáztatásával sok üldözött életét mentette meg. Aláírás: Kasztner Emlékbizottság 1998."
Akkor tehát idézek a Degesz uram Demszky? címû könyvembõl: "Az erdélyi születésû zsidó, Kasztner Rezsõ (Rudolf)-ról már írtam, s akkor nem éppen a zsidómentésben vállalt szerepét magasztaltam. Legalábbis az úgynevezett "kis-zsidók" Kasztnert nem érdekelték. Õ Adolf Eichmannak 1944-ben egymillió dollárt felajánlva, zsidó ismerõseit menekítette. Eichmann a cionista Kasztner egymillió dollárjáért és némi mennyiségû kávéért, teáért és a keleti hadszíntérre szállítandó tízezer teherautó ellenértékéért egymillió zsidót engedett volna ki, de Kasztner az 1864 gazdag, szabadkõmûves zsidó Svájcba juttatásához ragaszkodott csupán. A szegény zsidók nem érdekelték a zsidómentõt.
A Budapesten született, ma az Amerikai Egyesült Államokban élõ cionista Ernst Stein szerint Kasztner egyáltalán nem volt nemzeti hõs, sõt: "Kasztner megkapta az Auscwitzról szóló információkat, de senkinek nem mutatta meg. Biztos vagyok benne, hogy egyezséget kötött a nácikkal. Mindent megtett a különvonat érdekében. Az õ szemében a többi zsidó nem volt fontos. Úgy gondolta, hogy ha meg tudna menteni vagy kétezer embert, akkor a többi mehet a pokolba."
1973-ban, még a Kádár-rezsim idején, Budapesten, a Kossuth Könyvkiadónál megjelent egy könyv Izrael Állam és a cionizmus címmel. A szerzõje Makai György, aki könyve 193. oldalán a következõket írja: "1957 márciusában Tel-Avivban, az utcán, rejtélyes körülmények között meggyilkolták Jiszrael Kastnert, a Mapai, az izraeli kormánypárt tagját, akit valamikor Kasztner Rezsõnek hívtak, és a második világháború idején a zsidó ügynökséget és a magyarországi mentõbizottságot irányította. Adjuk át a szót Hannah Arendtnek, aki szerint: "A legnevesebb "idealista", akivel Eichmann a zsidók között valaha is találkozott, a magyar dr. Kasztner Rezsõ volt. Eichmann vele hajlandó volt megegyezni. Nem legálisan oda- (értsd Palesztinába) küldenek pár ezer zsidót a német rendõrség védelme alatt, s Kasztner ezért cserébe biztosítja a csendet és a rendet a (magyarországi) koncentrációs táborokban... E megállapodás értelmében a tehetõs zsidók és a cionosta ifjúsági szervezetek tagjai menekültek meg, Kasztner õket tekintette a legjobb biológiai anyagnak, míg a többi zsidóra a biztos halál várt. Kasztner és társai nem néhány ezer, hanem mindössze hatszáz embert tudtak csak megmenteni, s ennek is az volt az ára, hogy áltatták a magyarországi zsidókat: senkinek a haja szála sem görbül meg, a németek normális körülmények között helyezik el a gyáraikban a magyarországi zsidókat, nincs ok a pánikra, s a kétségbeesésre. Ám Kasztner még azt is feladatának tekintette, hogy a "gyanús elemeket" feljelentse a Gestaponak. (Így a Jugoszláviába ejtõernyõn ledobott magyar származású Szenes Annát is, az angol hadsereg harcosát, aki Budapestre érve Kasztneréktõl kért támogatást.) (...) Kasztner, az "idealista", a háború után szerencsésen megérkezett Palesztinába, de följelentették, mint náci kollaboránst. Az illetékes bíróság 1953. májusában tárgyalta Kasztner ügyét, elmarasztaló ítéletet hozott, mire õ fellebbezett, s a Legfelsõbb Bíróság hosszas huzavona után, négy évvel késõbb fölmentette. Ezután történt a rejtélyes gyilkosság".
(...) Az imént leírtak nem hagynak nyugodni. Mert nemcsak a II. világháború alatt menekítették a fiatal zsidókat, hanem Izrael megalakulása után, a zsidó állam területén, már békeidõben, olyan különleges otthonokat hoztak létre, ahová szigorú kivizsgálás és kiválasztás után azok a fiatal egészséges, genetikailag a legjobban megfelelõ árja zsidó nõk kerültek, akiknek csak az volt a feladatuk, hogy légyottokra várják a szintén árja zsidó fiatalembereket, hogy aztán Izrael állam gyönyörûségére és épülésére minél több gyermeket szüljenek. A gyermekeket aztán nem õk nevelték fel, a gyerekek közös otthonokban éltek és nõttel fel. A kiválasztott férfiak csak nemzettek, a kiválasztott nõk meg csak szültek. Hitler nem valami ilyesmirõl szónokolt az árja német férfiaknak és nõknek? Akkor, amit Izrael történetével kapcsolatban leírtam, az maga a nácizmus, az oly nagyon megvetett, joggal kiátkozott übermensch-szemlélet.
De következzék még egy idézet Makai György Izrael Állam és a cionizmus címû, 1973-ban Budapesten megjelent könyvébõl.
"A cionisták a nácik hatalomra jutását nem nemzeti katasztrófaként fogadták, hanem mint egyedülálló történelmi lehetõséget, a cionista törekvések megvalósítására... Mivel a cionisták és a nemzeti szocialisták egyaránt a fajt és a nemzetet tekintették minden dolgok fokmérõjének, kettõjük között szükségszerûen ki kellett alakulnia a közös hídnak... (Der Spiegel, 1966. december 19.)"
De lapozgassunk még a Degesz uram Demszky? címû könyvemben, amelynek A holokauszt áldozataiért, a Zsidók a vádlottak padján fejezetében Ben Hecht zsidó írót idézem, aki az 1961-ben megjelent, magyarra még le nem fordított, az Álnokság címû könyvében a következõket írta le a cionisták felelõsségérõl: "A Zsidó Tanács Mentõbizottságának vezetõje, Itzhak Greenbaum 1943-ban Tel-Avivban kijelentette, hogy: "amikor azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttattnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy Nem!... és megismételtem újból, most is azt mondom, hogy Nem! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenységét háttérbe szorítaná."
Ugyancsak Ben Hecht írja máshol, ugyanebben a könyvében. "Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetõk késõbb a zsidóirtást arra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyûjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektõl. (...) 1954-ben Izrael Állam fõügyésze, Chaim Cohen a következõket mondotta: a zsidóság milliói számára valóra vált a régi átok, és íme utolérte õket a szégyenletes sorsuk, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lélektelenek voltak. (...) dr. Chaim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke Izrael elsõ miniszterelnöke is eléggé lélektelen, amikor az elpusztult egyszerû és szegény zsidóáldozatokról beszél:” Egy kegyetlen világ porszemei õk, el kell fogadniok a rájuk mért sorsot. Csak egy maroknyi por marad majd belõlük!’’ És még mindig Ben Hecht író Álnokság címû könyvébõl idézek: "A magyarországi gettókba tömörített zsidók, anélkül, hogy tudták volna, mi vár rájuk, engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetõi azt mondták nekik, hogy Kenyérmezõre szállítják õket, és semmi bántódásuk nem lehet. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidó vezetõikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így a Zsidó Tanács vezetõinek segítségével néhány hét alatt zökkenõmentesen hajtották végre a deportálásokat. (...) Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetõik vezették félre, sõt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az úgynevezett mentõszolgálat zsidó vezetõi."
Olvassák és háborodjanak fel a zsidó ügynökség 1943-as jegyzõkönyvébõl származó idézeten: "Kell-e nekünk mindazokat a zsidókat segítenünk, akiknek szükségük van ránk, anélkül, hogy minden egyes személy jellemét megvizsgálnánk? Nem volna-e helyesebb, ha cionista nemzeti jelleget adnánk egy ilyen akciónak, és csak azokat mentenénk meg, akik hasznosak lehetnének Izrael és a judaizmus számára. Világosan ki kell mondanunk, ha az ötmillióból képesek vagyunk megmenteni tízezer olyan zsidót, akik hozzájárulhatnak Izrael felépítéséhez és a nemzet újjászületéséhez, vagy pedig egymillió olyan zsidót, akik felesleges terhet jelentenek számunkra, akkor nekünk a tízezer zsidó megmentését kell elõnyben részesítenünk"
A cionista Kasztner Rezsõ tehát tárgyalásokat kezdett Adolf Eichmannal. Eichmann, mint már idéztem, egymillió zsidót engedett volna ki a keleti hadszíntérre szállítandó meghatározott mennyiségû tea, kávé, szappan és tízezer teherautó ellenértékeként. A javaslatot maguk a cionista szervezetek utasították el. Így tehát csupán 1864 gazdag, szabadkõmûves zsidó mehetett Svájcba.
Ennyien menekültek meg a pusztulástól. A szegény zsidók ezt a "csatlakozást" is lekésték. Adolf Eichmann a közte és Kasztner között zajló tárgyalásokról a Life Magazin 1960. november 28-i és december 5-i számában a következõket mondta: "A velem egyidõs dr. Kasztner jéghideg szívû ügyvéd és fanatista cionista volt, akivel egyenlõ partnerként tárgyaltunk. Az emberek ezt elfelejtik. Mint politikai ellenfelek, valamilyen megoldást kerestünk, és teljesen megbíztunk egymásban. Nagy mûveltséggel és fegyelmezettséggel ideális Gestapo-tiszt lehetett volna belõle. Mi több, sok volt a hasonlatosság az SS és a határtalanul idealista cionista vezetõk között. (...) Hiszem, hogy Kasztner százezreket is feláldozott volna ahhoz, hogy elérje a célját. (...) Kasztner közremûködését ajánlotta fel, hogy a zsidók között ne legyen ellenszegülés a deportálásoknál. Ígérete, hogy még a rendre, a fegyelemre is ügyel majd a gyûjtõtáborokban, amennyiben szemet hunyunk afelett, hogy néhány ezer fiatal zsidó Palesztinába mehessen, igazán jó egyezség volt.,"
A budapesti születésû, ma az Amerikai Egyesült Államokban élõ cionista Ernest Stein szerint Kasztner egyáltalán nem volt nemzeti hõs. "Kasztner megkapta az Auschwitzról szóló információkat, de senkinek nem mutatta meg. Kevesebb volt õ, mint egy patkány...Biztos vagyok benne, hogy egyezményt kötött a nácikkal. Mindent megtett a különvonat érdekében. Úgy gondolta, hogyha meg tudna menteni vagy kétezer embert, akkor a többi mehet a pokolba..." És erre a Kasztner Rezsõre még mindig emléktábla emlékeztet Budapesten a Váci utca 12-ben.
S miután kellõ információval rendelkezünk az emléktáblás Kasztner Rezsõrõl, a zsidók megtapasztalt übermensch szemléletérõl, a társaikat lelkiismeretfurdalás nélkül, más nációk bûnöseivel együtt gázkamrákba küldõkkel, következzék a Krausz Tamás történésszel, a Vasárnapi Reggel 2005. április 10-i számában megjelent interjúból vett részlet, amelyben, mint már említettem, Krausz ismét felveti a budapesti zsidó tanács felelõsségét: "Haraszti György az Auschwitzi jegyzõkönyvben leírja, hogy Walter Rosenberg (Vrba) és Alfred Wetzler, a két - haláltáborból szökött - szlovák férfi 1944. április 25-én és 26-án Zsolnán beszámolt a gázkamrákról, a jegyzõkönyvet sokszorosították és azt a két nappal késõbb Pozsonyba érkezõ Kasztner Rezsõ olvasta, sõt magával is vitte Budapestre. Kasztner akkor a Budapesti Segélyezõ és Mentõbizottság tagja volt. A budapesti zsidótanácsban is elolvashatták a jegyzõkönyvet, de nem hozták nyilvánosságra, inkább elaltatták a zsidó lakosság és a magyar társadalom józan részének éberségét. Nos, ezt csak különbözõ érdekekkel lehet magyarázni. A jobboldali konzervatív elit nem mert ujjat húzni Hitlerrel a területrevízió miatt. Államhivatalnokok hajtották végre a deportálást a mozdonyvezetõtõl a hivatalnokig, csendõrig, több százezer ember. A zsidó nagytõkések hihetetlenül alkalmazkodtak. S végül is a Kasztner-vonaton jelentõs mértékben a pénzes emberek családjai utaztak ki Svájcba, ezerhatszázan. Kasztnernak emléktáblát állítottak a Váci utcában, pedig õ és társai nagyon rosszul döntöttek."
És itt egy pillanatra megállítom Krausz Tamás mondatait, hogy idézhessek Horthy Miklós titkos irataiból: A fõkormányzó a Weiss Manfred család menekülésérõl, a magyar zsidók hátrahagyásáról, elárulásáról a következõket írja: "Az SS-szel kötött megállapodás aláírása, 1944. május 17-e után az SS-tisztek azonnal Bécsbe vitték személygépkocsival a családokat. A Weiss és Chorin családok 32 tagja 1944. június 25-én a német Lufthansa nagy külön repülõgépeivel megérkezett Lisszabonba. 1210 kg. csomagot vittek magukkal."
Minderrõl a Reuters angol hírügynökség is beszámolt, amikor Weiss Manfrédék Portugáliába érkezésérõl a következõt jelenti: ..." a lisszaboni vámhivatalnokok életükben még nem láttak együtt annyi ékszert", mint a különrepülõgép utasainál. Egyes vélemények szerint, s ez már az én gondolatfûzésem, mai értékben számítva több milliárdos vagyont menekítettek ki az "üldözöttek" Magyarországról. Dollárban számolva!
De most már következzék megszakítás nélkül Krausz Tamás történész: "Utólag többen azt állítják, hogy nem lehetett az Auschwitzi jegyzõkönyvet közreadni. Igen, talán újságban nem, de ki lehetett volna prédikálni a zsinagógában és a templomokban, valamint röpcédulákat is lehetett volna nyomtatni, nemzetközileg fellépni a demokratikus országokban, stb. (...) A zsidó hitközségi vezetõk és a budapesti zsidótanács vezetõi valószínûleg abban gondolkodtak, hogy ha ezt a zsidók tudomására hozzák, akkor kitör a káosz, elsöpri õket, s utánuk csak rosszabb jöhet. A káoszt úgy állították be, hogy az növelné a zsidók tragédiáját, pedig a nácik épp attól rettegtek, mert akkor nem mûködött volna a szisztéma. Kasztner viszont nem a zsidóság megmentésérõl tárgyalt, hanem csak 1600 pénzes ember sorsát rendezte el. (...) Sejteni sejtettek valamit (Mármint a veszélyben lévõ "kis-zsidók". L.P.),. hiszen hallották, hogy korábban Bécsben felsúroltatták az ottani zsidókkal a Kartner strassét. Talán a gázkamrákról is hallottak, de ki hitte el, amikor a zsidóság vezetõi errõl egy szót sem szóltak. A falvakban viszont ennyit sem tudtak. Anyámtól megkérdeztem, s elmondta, hogy nekik fogalmuk sem volt semmirõl, meg is járta Auschwitzot."
Az emberélet helyett tehát a pénz, a vagyon és az árjaság volt a fontos. Mint ahogy a pénz uralkodott az izmaeliták (arabok) és a zsidók között már a XIII. században is. Errõl tanúskodik Katona József Bánk bán címû drámája, amely a XIX. század elején született. Ebben olvashatjuk a következõket: "Tiborc: Ó, mint örültem, hogy szabad levék! / Bánk: Mikép örültem én bilincseimnek! / Tiborc: Hiszen való, hogy jó is az, de már/ mióta a merániak - / Bánk: Ha! - Ó!/ Tiborc: Sok pénzre van szükségek: és mivel/ mi annyit adni nem tudtunk, tehát/ sovány nyakunkra izmaélitákat/ ültettek - ez már égbe kiált. (...)
Tiborc: Van más kigázolás? - vitézkedést/ Ugyan ne várjanak tõlem, de hisz'/ A háborúban szabad fosztani/ E gondolat legjobbnak látszatott./ Bánk: (búsan néz ki az ablakon) Magyar hazám! -/
Tiborc: A jó merániak/ Azt háború nélkül is megteszik; mert/ Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a - /kiket tulajdonképpen tán nem is/ Lehetne embernyúzóknak nevezni, / Nyúzásra bõr kívántatik, holott/ Azt a merániak magok lehúzták/ Már csontjainkról, így tehát ezek/ A húsba kénytelenek bemetszeni -/ Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de / Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak/ Haszon lehessen."
Ezek szerint Katona József antiszemita volt? Meg Bánk bán Tiborca is?
És Krausz Tamás történész?